Időt és energiát spórolhatunk, ha az ismeretlen dolgokat az ismerőshöz kapcsolás révén próbáljuk megérteni. És amint ismerőssé válik egy fogalom, máris rokonszenvezünk vele, míg az ismeretlentől inkább tartózkodunk. Cikkünkben bemutatunk néhány konkrét esetet az elmúlt évtizedből, melyek ugyanarra a pszichológiai mechanizmusra épülnek: szeretjük, ami ismerős számunkra...

Emlékszünk még azokra az időkre, amikor a politikában másról sem lehetett hallani, mint mutyizásról? Indult a trafikmutyival, majd felbukkant a földmutyi és a tanyamutyi, a patikamutyi, a gyümölcsmutyi, a kaszinómutyi, a gyógyszertármutyi – és még folytathatnánk a sort. A mutyi kifejezést az ellenzéki pártok a trafiktörvény kapcsán kezdték használni, mellyel a kormány tevékenységét bírálták. A kifejezésre egyhamar kommunikációs stratégiát építettek, és idővel mintha magyarázatra sem szorult volna, miért emlegetnek mutyit akár a politikusok, akár a hétköznapi emberek. Ez annak köszönhető, hogy a mutyi egy metafora. De hogyan is hat ránk? A mutyi szó jelentése az egymás közötti titkos és alattomos osztozkodás, és a kártyajátékból került át a politika területére... A metafora használata azonban elfedi azt, hogy vajon valóban elítélendő ügyek történtek-e, és megakadályozza az embereket abban, hogy alaposan átgondolják a számukra ismeretlen információt az újabb politikai kérdésekről... A politikában a metaforák hihetetlen retorikai erővel bírnak, a figyelemfelkeltés és a dramatizálás remek eszközei. Sokszor és sokak számára még nagyobb meggyőző erőt képviselnek, mint a megalapozott érvek.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 4. számában olvasható