A családtagok közötti folyamatos, tudatos és tudattalan interakciók, kölcsönhatások a tünetek kialakulásában és fenntartásában is jelentős szerepet játszanak. A problémákat ezért a család szintjén próbálja érzékelni, értelmezni, és a beavatkozások is a kapcsolati rendszer átalakítására törekszenek. A családterápiában a kliens maga az együtt élő család, a családi kapcsolatok – és nem a tünethordozó családtagot kezeljük a többiek jelenlétében... Nem azt vizsgálja, miért történnek a dolgok, ki a hibás, hanem azt, hogy hogyan zajlanak a folyamatok, hogyan alakítják együtt a családtagok azt a kapcsolati valóságot, amiben élnek... Ebben a kontextusban a súly lekerül a tünethordozó válláról, nem egyedül felelős a családi helyzetért...

A családterápiás gondolkodás még a hosszan fennálló, viszonylag súlyos tüneteket is a családi együttes működés fejlődési elakadásának tekinti, nem az egyik családtag betegségének. Ezzel azt a hitet és reményt adja a családtagoknak, hogy az elakadás együttes munkával, az erőforrások feltárásával és hasznosításával meghaladható. A családot, mint rendszert nem csak önmagában látja, hanem tágabb rendszerek részeként. Meghatározónak tartja azt a vallási, kulturális, etnikai környezetet, közösséget, amihez a család tartozik, azt a társadalmi, szociális valóságot, ami a létfeltételeit jelenti. Az adott család működését, nehézségeit csak ezen körülmények figyelembevételével lehet megérteni, és a beavatkozások tervezésekor is tekintetbe kell venni a külső körülmények általi meghatározottságot...

A kapcsolati problémában érintettek együttesen vesznek részt az üléseken. Fontos, hogy az együtt élő családtagok mindegyike jelen legyen, a rendszerszintű gondolkodás szerint a távolságtartó apa vagy a jó tanuló, szófogadó testvér éppen olyan fontos résztvevő, mint a problémás gyerek és a vele sokat veszekedő anya. Mindenkinek a véleménye fontos, és a családtagok között megfigyelhető interakciók sorozata nyomán feltárul a család működése, kirajzolódik az elakadás természete... A terapeuta nem külső szakértő, aki megmondja, kinek mit kell tennie, hanem a családtagokkal együtt munkálják ki a célokat, közösen dolgozzák ki a hozzá vezető utat...

A családterápia speciális formája a párterápia, mikor a felnőtt párkapcsolat áll a terápia fókuszában. A lélektani kultúra terjedésével egyre többen foglalkoznak párkapcsolatuk lélektani kölcsönhatásaival, és még a nagy válságok kialakulása előtt igény merül fel a javítási kísérletre. Leggyakoribb párterápiás témák: az érzelmi eltávolodás, az intimitás nehézségei, szexuális problémák, a hűtlenség kérdése, a kommunikáció elakadása, a konfliktusok felszaporodása...