Ugyanazt az eseményt az egyének különféleképp értelmezhetik, attól függően, hogy milyen korábbi tapasztalataik vannak, és ugyanarra a történésre egészen eltérő érzelmekkel reagálhatnak. Például a közepes osztályzatot az egyik diák kudarcnak tekinti és kétségbeesik miatta, míg a másik nagyra értékeli, hogy sikerült a vizsgája és megkönnyebbül. Az egyik ember természetesnek veszi, hogy erősebben dobog a szíve, miután felment a lépcsőn, a pánikbeteg azonban ugyanerről azt gondolja, hogy az infarktus előjele, és halálfélelmet élhet át... A kognitív viselkedésterápia célja, hogy a személy megtanulja felismerni azokat a negatív gondolatokat, amelyek szomorúsághoz, reménytelenséghez, haraghoz vagy szorongáshoz vezetnek...

Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása... Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret. Hogyan? Azáltal, hogy felismerjük, milyen módon torzítjuk a valóság észlelését, hogyan értelmezzük félre vagy esetleg katasztrofizáljuk a velünk vagy a környezetünkben történő dolgokat...

A kognitív viselkedésterápia többre törekszik az egyszerű tüneti kezelésnél: célja a pszichés szenvedés (szorongás, bűntudat, depresszió, frusztráció, düh stb.) oldása azáltal, hogy megérti, mi áll ezeknek a negatív hangulati állapotoknak a hátterében, és aktívan részt vesz a változásban. A terápia segítségével a páciens saját kognitív terapeutájává válhat, amihez az szükséges, hogy elsajátítsa a legfontosabb módszereket, és rendelkezzen azokkal a készségekkel, amelyek révén képes lesz megküzdeni a pszichés zavarhoz vezető alapfeltevésekkel, szabályokkal és vélekedésekkel...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 3. számában olvasható