Jelenlegi hely

Az önigazolásról

avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol
szinte lehetetlen nem önigazolni

Van, aki ad pénzt a kéregetőnek, és van, aki vonakodik ettől. Nem kell megrémülni, most nem azt boncolgatjuk, hogy melyik a jó, a helyes, az emberbaráti, az elégséges, az álszent, a bűntudatos, az érzéketlen vagy a kifogásokat kereső, hanem hogy hogyan gondolkodunk arról, amit megteszünk vagy nem teszünk meg. 

Aki nem ad, gyakran érvel úgy, hogy az illető „biztos elinná”, „maga tehet a sorsáról”, „úgyis leadja a pénzt a maffiának”, „akár dolgozhatna is”, aki ad, az gyakran nyomasztó érzésekről számol be, amit egy nem túl jelentős gesztussal enyhíthet, kvázi „bűntudati adó” gyanánt. Utóbbi magatartás persze éppen úgy lehet része egy rendszerszintű szemet hunyásnak is, „én már megtettem a magamét” jeligére.

De mi van előbb, a tyúk vagy a tojás? Előbb jutunk valódi gondolkodás útján valamire, és az alapján döntünk – vagy előbb cselekszünk, és aztán kezd megszilárdulni a meggyőződésünk, hogy helyesen viselkedtünk, ésszerű döntés alapján? A szociálpszichológusok, ezek a ravasz bajkeverők arra hívják fel a figyelmet, hogy könnyen lehet, a dolog valójában gyakran a cselekvéssel kezdődik. Apró döntésekkel, fokozatosan haladunk a későbbi úgynevezett véleményeink felé. Eleinte ambivalensek vagyunk, tanácstalanok, mert az igazi dilemmák ritkán zajlanak olyan erőtérben, ahol egyértelmű a jó és teljesen átlátható a rossz. De bármit teszünk, bármerre indulunk, később meg fogjuk tudni indokolni, és hiszünk majd a helyességében...

Amikor adunk vagy nem adunk pénzt a kéregetőnek, valószínűleg már sokszor keresztülmentünk ezen a döntési dilemmán. Mivel az embert Lee Ross szerint egyfajta „naiv realizmus” jellemzi, azaz önmagunkat józan, a dolgokat helyesen megítélni képes lényként képzeljük el, ráadásul jó embernek is tartjuk, ezért a miénktől eltérő vélekedéseket gyakran helytelennek vagy furcsának érzékeljük. El kell ismerni, hogy ez nem egy magas szintje a tudatosságnak – ám egyidejűleg azt is, hogy legtöbbünkre, hacsak nem kényszerülünk erőfeszítésre, eléggé jellemző. Amikor tehát valaki azon akad fenn, hogy a koldus talán elinná a pénzt, az egy hosszú folyamat kései állomása. Amúgy miért ne ihatná el? A koldus nem életviteli tanácsot kér tőlünk, hanem segítséget, és talán mi sem szeretnénk, ha a főnökünk a borítékot vonakodva adná csak át, ezen szavak kíséretében: „Remélem, ételre költi”. Mivel azonban nem tartjuk magunkat érzéketlennek, sőt meg kívánjuk őrizni az önmagunkról alkotott, számunkra kedves képet, szükségünk van arra, hogy kínzó gondolatainkat belénk ivódott „panelekkel” – esetünkben a kéregetőkkel szembeni negatív sztereotípiákkal – helyettesítsük...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 4. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. december–2021. januári számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Az eltűnt ember nyomában, avagy az indulatkezelés művészete

  • Van-e önmagunkkal szemben kötelességünk?

  • Miénk-e a sorsunk?

  • Amikor csak a bizonytalanság biztos

  • Mire termett az ember?

  • „Nem tudok élni nélküle”? A passzív-agresszív partner

  • Az evés rejtett örömei

  • Csak a kezemet figyeljék! Mi a közös a pszichológusokban és a bűvészekben?

  • Hogyan hat a zenetanulás gyermekem agyára?

  • Hopp, most épp jól érzed magad! A well-being terápia

  • Álmodozni jó? A fantáziavilág fogságában

  • „Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?” Oktatás a járvány közepén

  • Életünk a korona idején

    Beszélgetés Kozma-Vízkeleti Dániellel és Kapitány-Fövény Mátéval

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy csak akkor jutott eszünkbe, igazából mit is kellett volna válaszolnunk valakinek

Egy kapcsolat sikerét nagymértékben meghatározza, hogy a pár azonos szeretetnyelven beszél-e?

„Papíron” még gondolhatjuk is, hogy jogunk van elbaltázni a saját életünket, de sokan és sokszor mégsem érezzük ezt valóságos válasznak...

Gondoltál már arra, hogy amikor dühösen rákiabálsz valakire, valójában főnököddé teszed az indulatodat – indulatoddal

A lelki gondokat nemcsak a testi adottságokkal való elégedetlenség okozhatja! Vannak, akik ruházatuk és hajviseletük miatt érzik kellemetlenül magukat, mert társaik ezekért...

Korunk jellegzetes vonásai erősen befolyásolják a járványhoz való viszonyulásunkat, hétköznapjainkat, sőt, egymáshoz való viszonyulásainkat is.