Talán vannak, akik számára úgy tűnik, hogy a futás sokkal egyszerűbb dolog, mint egy művészeti alkotást létrehozni, ám valószínűleg azok az emberek gondolják ezt, akik még soha nem vittek végig egyetlen hosszú távon gyümölcsöző tevékenységet sem. Murakami monográfiája azonban világossá teszi azt, hogy eljutni a (majdnem) nulláról a maratonig éppen olyan összetett és strukturált cselekvést igénylő feladat, mint megírni egy nagyregényt. A hangsúly a hosszú távon van. Ugyanolyan gondolkodásmódra van szükség mindkettőhöz a győzelem eléréséhez.

A könyv számomra legfontosabb mondata ez: „Ha egyszer is megszegem egy saját magam alkotta szabályomat, utána nyilván még többet megszegek, és akkor nehezen fogom végigfutni ezt a versenyt.” Több ezer embert irányító vezetők esetében sem ritka, hogy a nagyívű projektben az első buktatók egészen váratlan irányváltást idéznek elő – vagy végleges letérést a megtervezett útról.

Ha a vezetőről mint a csapat edzőjéről gondolkodunk, a könyv akkor sem hagy bennünket magunkra. A legtöbb vezető egy jól vagy rosszul előre leírt kottában foglaltak eljátszását várja el az embereitől. Csak kevesek képesek leadernek lenni, azaz megálmodni egy hosszú távú célt és azon rajta tartani a fókuszukat, s közben megérteni a beosztottakat, és igen, alkalmazkodni hozzájuk: „azt is nehéz megtanítani, hogy hogyan írjunk regényt, de úszást oktatni sem tűnik kevésbé nehéznek. Illetve mindez nem is korlátozódik az úszásra meg a regényírásra. Ha olyan tanárok akadnak is, akik képesek megtanítani az előírt anyagot az előírt módon és az előírt kifejezésekkel, olyan tanárból igen kevés van, aki képes kiismerni a tanítványát, alkalmazkodni a képességeihez és a beállítottságaihoz, és a saját szavait felhasználni a tanításhoz.”

A vezetői feladat összetettsége abban rejlik, hogy egyszerre kell képesnek lenni mindvégig az elérendő végső célra koncentrálni, egyben tudni azt, hogy a célt egy-egy apró lépés megtételével érjük el, s egyetlen lépést sem lehet kihagyni. Ahogyan a futásnál sem. A legnagyobb hajtóerőt a kiváló vezetőnek is az adja, hogy a csapat a saját erőfeszítései révén ért el eredményt. „A futóknak, mint amilyen én is vagyok, az az elsődleges, hogy minden egyes célba a saját maguk erejéből érjenek be. Az, hogy a maguk részéről nyugodtak legyenek: megtették a szükséges erőfeszítéseket, és kibírták, amit ki kellett bírni.”

Persze Murakami Haruki is elismeri, hogy a versenyek fizikailag igen megterhelőek, és a maraton-futás során ő maga is többször érezte, lelkileg összetörik – ám azt is hozzáteszi, hogy a nehézség előfeltétel a hosszútávfutásnál, ellenkező esetben nem lenne értékes a teljesítmény. „Ugyanis éppen azáltal, hogy fájdalmasak, és szántszándékkal meg akarjuk tapasztalni ezt a fájdalmat, ennek folyamatában tudatosodik bennünk, hogy valóban élünk. Eljuthatunk annak felismeréséhez, hogy életünk minőségét nem olyan statikus értékek határozzák meg, mint osztályzatok, számok és helyezések, hanem dinamikus voltában maga a cselekvés.”