A dicséret visszaüt

Frissítve: 2023. 03. 11.

Vajon lehet-e boldogabb egy gyerek, mint az, akit folyton dicsérnek? Igen. Az a gyerek, akit nem dicsérnek, nem szidnak, de mindig optimális – vagyis lehetőségeinek és a tanulási fázisának megfelelő – ingereket és visszajelzést kap. Az a gyerek lesz sikeres, aki megtapasztalja, hogy minden tettének következménye van.

A legrosszabb, ami történhet valakivel, ha semmilyen visszajelzést nem kap – a közömbösség még a büntetésnél is rosszabb.

A büntetés, a fenyítés, a szidalmak, az önértékelés tépázása semmiképpen sem segíti a fejlődést – mégis hosszú évszázadokon keresztül alkalmazták (és alkalmazzák) ezeket a „nevelési” eljárásokat. Tulajdonképpen örülhetnénk, hogy ma már ezek kezdenek csupán a „fekete pedagógia” – legalább szavakban – elítélt eszközeiként megjelenni, és végre a pozitív megerősítés került előtérbe.

A dicséret azonban csupán a büntetésnél és szidásnál jobb, de a fejlődés szempontjából hasonlóan gátló nevelési eljárás. Egyelőre mégis vele kell élnünk, mert a korábbi, büntetésen alapuló nevelés után az inga átlendülésének tekinthetjük ezt a mostani nagy, „pozitív hozzáállásnak” nevezett félreinformálást. Vajon mégis mi a gond a dicsérettel? És milyen – ennél sokkal hatékonyabb és hitelesebb – megoldások léteznek? Remélhetőleg az értő olvasó nem azt szűri majd le, hogy ha a dicséret nem jó, akkor végül is a legjobb büntetni. Ugyanis van harmadik lehetőség! Létezik mindenki számára megfelelő megoldás: van belső hajtóerő, érdeklődés, fejlődni akarás.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom