A macska

Hogy lesz az ember macskaterapeuta?

Eredeti szakmám gyógypedagógus, és emellett kutyás terapeutaként dolgoztam. A házunk részét képezte a fejlesztőszoba, ahol fogadtam a hozzám járó gyerekeket.  Azt vettem észre, hogy egy részük nagyon fél a kutyáktól, ugyanakkor amikor áthaladnak az előszobán, és találkoznak a macskánkkal, szerették volna, ha velük jönne a foglalkozásra. És akkor kezdtem utánanézni, hogy lehet-e a macskákat tanítani, lehetnek-e terápiás állatok. Kezdetben úgy tűnt, hogy ugyanúgy kell képezni őket, mint a kutyákat. Később ez sokat formálódott, hiszen bár kétségkívül ugyanazok az alapok, a macska sokkal érzékenyebb, és kevésbé is tolerálja a tréner hibáit (a kiképzés során), ezért sok egyéni ötletre és néhány speciális technikára is szükségünk van a hatékonyság érdekében.

A módszert átvették valahonnan és alkalmazzák, vagy saját know how? 

A macskák képzésének az alapja a klikker-tréning, ezt világszerte rengeteg állatfajjal alkalmazzák sikeresen, többek között macskákkal is, tehát ez a része nem újdonság. Terápiás macskák is voltak már előttünk is, de ha megnézzük a nemzetközi trendeket, akkor ők inkább látogatóprogramokban vesznek részt, tehát a jelenlétük a meghatározó, lehet őket simogatni, etetni, ölelgetni, esetleg egy-egy könnyebb trükköt kérni tőlük. Nálunk viszont nagyon aktívan vannak jelen a foglalkozásokon, sőt, a résztvevők és a macskák közötti interakciók adják a foglalkozások alapját, és ez viszont különleges értéket képvisel. Nagyon ritka kombináció világszinten is, hogy egy macska szocializációja annyira sikeres, hogy idegen helyszíneken, idegen emberekkel is szívesen lép kapcsolatba, ráadásul olyan magas szinten általánosítja a jeleket, hogy idegen emberekkel is tud látványos trükköket, feladatokat megoldani, a felvezető minimális segítsége mellett, vagy legtöbbször anélkül is.

Mindig többes számban beszél. Kik a munkatársai?

A férjemmel közösen visszük az alapítványt. Ő műszaki végzettségű, a pénzügyi, szervezési rész az övé.  És ugyan én vagyok a szellemi anyja az egésznek, de nyilván egyedül ezt nem lehet csinálni. Velünk dolgozik az etológus Petró Eszter, Tóth Eszter állattréner és Plecskó Judit, aki fejlesztő pedagógus, és már ő is macskatréner.

Alkalmasság

Amikor valaki jelentkezik, hogyan döntik el, hogy a macskája alkalmas lesz-e a terápiás munkára?

A macska alkalmasságát előre nagyon nehéz megmondani. A képzésnek három szintje van. Az első egy felkészítő. Kap a gazdi tananyagot, és gyakorol, erről pedig küldi a videókat, kap rájuk visszajelzést. Addig dolgoznak, amíg sikerül teljesíteni a vizsgakövetelményeket, és akkor tovább lehet lépni. Az első szintet általában minden cica és minden gazdi meg tudja ugrani, de ez egyfajta szűrő, hogy a gazda mennyi időt, energiát tud ebbe a munkába beletenni.

Mit kell tudni ennek az alaptanfolyamnak a végén? 

Ez az alapszocializáció. A gazda a cicájával megtanul együttműködni, kialakul a jutalmazásos rendszer, néhány alapvető trükk már elsajátítható, behívás, boxban utazás. Hangsúlyozom, ez inkább a gazdinak kihívás, képes-e kellő mennyiségű időt, energiát áldozni erre, és egyáltalán szereti-e csinálni.

Mi a következő szint?

A második szinten még nincsenek jelen idegen emberek, de elkezdenek kijárni a cicával külső helyszínre. Ez már vízválasztó. Ilyenkor az a kérdés, hogy a macska jól érzi-e magát, figyel-e a gazdára. Természetesen felépítjük azt a folyamatot, amelynek során, a macska esélyt kap megszokni, megszeretni az idegen helyzetet. Ez időben nagyon különböző. Akár másfél év is lehet, és sokszor elfogy a gazda türelme.  Vagy azt látjuk, hogy nagy stressz a macskának még a sima üres terem is, ezért nem biztos, hogy érdemes továbblépni. Ilyenkor leállítjuk a programot.

Hogyan viselkedik egy stresszes macska?

A macska elég látványosan kommunikál. Például nem jön ki a boxból, vagy ha ki is jön, rögtön visszamegy, vagy bebújik valami alá, nem jön elő, nem veszi el jutalomfalatot. Az alapvizsgánál már bizonyította a macska, hogy optimális körülmények között behívható és együttműködő, tehát ha a gazdi nem tudja magához hívni, akkor az a stressz vagy a nagy izgatottság miatt van. Ez eleinte teljesen normális, mint ahogy az is, hogy a macska eleinte szívesebben megy el felfedezni az új területet, minthogy feladatokat oldjon meg, de ennek szép lassan át kell alakulnia, ahogy ez is megszokottá válik. 

Azt szeretnénk látni, hogy a macska örül a helyzetnek, a farkincáját zászlóként tartja, fülei előre néznek, a mozgása puha, ruganyos, aktív, és még boldogabbak vagyunk, ha kezdeményezi is az interakciót a gazdával, vagy legalább fogadni tudja már a gazda jelzéseit-

Kutya vagy macska?

Mi a különbség a terápiás kutya és a terápiás macska képzése között?

A kutyánál és a macskánál is az egyik cél, hogy jól reagáljon stresszhelyzetekben is, tehát hogy legyen egy stabil, kiszámítható idegrendszere, és lehessen vele idegen emberként is együttműködni. Legyen irányítható, kezdeményezzen magától is interakciókat, ezt nagyon szeretjük. A kutyától összességében viszont sokkal nagyobb szociális terhelhetőséget várunk el, és sok-sok ösztönkontrollt. A macskánál inkább az a cél, hogy a körülmények legyenek macskabarátak, tehát nem a macskát tanítjuk meg elviselni a nehéz helyzeteket, hanem a nehéz helyzetekből csinálunk biztonságos körülményeket. Illetve a macskáknál nem igazán várunk el gátlásokat. A kutyák képzésénél megjelenik az élelemkontroll is, és sok-sok olyan helyzet, amikor valamit nem szeretnénk, ha megcsinálna. A macska egy önálló ragadozó állat, akit nem szelektáltunk még ilyen fajta együttműködésre, nem is csoportorientált, tehát nagyon távol áll a lényétől az, hogy elviseljen számára kellemetlen helyzeteket, vagy éppen legátolja a késztetéseit. Ilyeneket nem is várunk el tőlünk.

Igaz-e a közhiedelem, hogy a macska csak akkor együttműködő, ha éppen neki tetszik? 

Olyan szempontból nem igaz, hogy ez a sztereotípia úgy állítja be a macskát, mint aki „szórakozik az emberrel”, „játssza a nagyurat”, egyfajta alá-fölérendeltségben értelmezi a macska-ember kapcsolatot. Ilyen szempontból nincs alapja. Ugyanakkor, ahogyan az előbb mondtam is, a macska nem tolerálja azokat a helyzeteket, amiben nem érzi jól magát. Egyrészt nem csak ragadozó, hanem zsákmányállat is, tehát fontos az óvatosság, és ez az egész lényére jellemző. Másrészt nem gondolkodik abban, hogy neki mindenáron meg kell felelnie ahhoz, hogy a csoport tagja maradhasson. Önálló, független, ráadásul kifejezetten sikeres ragadozó. Nem függ senkitől az életben maradása. Igazából az a csoda, hogy egyáltalán mindezek ellenére képes egyfajta barátságot kialakítani az emberrel, és megfelelő szocializáció után érdeklődést mutat felénk. De sosem jut el addig, hogy ez átmenjen függésbe. A macskával való kapcsolat nem hierarchikus, és nem is feltétel nélküli. Akkor fog velünk együttműködni, ha biztonságos, kiszámítható és számára nyereséges a helyzet. Nem marad benne semmi olyan társas akcióban, ami előnytelen lenne a számára. Miért is tenne ilyet?

Szeretnek dolgozni a macskák? Jól érzik magukat a tanulási és munkahelyzetben?

Nem csinálnánk, ha nem így lenne. De a kutyához képest sokkal több munkát kell beletenni abba, hogy a macska jól érezze magát.

Miért? Mi az alapvető különbség a taníthatóságuk között?

Mivel kutya csoportorientált élőlény, természetes közege az emberi környezet, továbbá erős a megfelelési vágya, el akarja nyerni a gazdi tetszését, szeret az emberrel együtt lenni. A kutya családban él, a lételeme a kötődés, a függés, az együttműködés. A jelenlegi ismereteink szerint a kutya az egyetlen állatfaj, amelyik képes úgy kötődni az emberhez, ahogy a kisgyermek kötődik a szüleihez. Tehát ez egy egészen különleges működés, erre szelektáltuk a kutyát. A macska ezzel szemben egy magányos ragadozó, nincs is ilyesfajta kötődése az emberhez, ami nem azt jelenti, hogy nem szereti a gazdáját, de azt igen, hogy nem függ tőle. Mert a macska addig fog benne maradni egy helyzetben, amíg ez neki jó. Azt gondolom, hogy számos szituációban példakép lehet a macska, ezért egyfajta modellként is tudjuk használni. 

Mondhatnám, hogy a tréningezés során fontos a jutalomfalat minősége és a megfelelő időzítés (mikor adom, mikor nem adom). De sokkal kifejezőbb, ha azt mondom, hogy a macskának akkor van csak esélye arra, hogy bevonódjon, ha az egész helyzet, függetlenül attól, hogy éppen mennyire sikeres a tanulási folyamatban), szóval az egész helyzet megéri neki. És ez sokkal több és árnyaltabb, mint az, hogy megfelelően értékes falattal kínálgatom-e. Mert egy kutya valószínűleg akkor is benne marad a helyzetben, és elveszi a parizert, ha a gazda közben amúgy elégedetlen, nagyon ideges, feszült, mérgelődik, sőt, akár oda-oda is ránt a pórázzal. A macskának egy komplett tonhalat is lógathatok az orra előtt, akkor is ott fog hagyni, ha ilyen a helyzet hangulata. A macskának azt kell éreznie, hogy a nap fénypontja, amikor mi tréningezünk, egy védett helyzet, amiben ő sikeres, ami játékos, jókedvű, a kéréseim pedig jópofák és simán teljesíthetőek, amiért nem mellesleg finom ételt is kap. Hadd fűzzem gyorsan hozzá, hogy a kutyák is nagyon szeretnének így tanulni, sőt, nekik a gazditól jövő szociális jutalmak még sokkal meghatározóbbak is lesznek, mint a macskánál, de tapasztalnia mégis azt fogjuk, hogy a kutya végigcsinálja akkor is, ha nem optimálisak a körülmények, a macska pedig sarkonfordul és otthagy. Jó eséllyel nem is csak aznapra, hanem hetekre, vagy akár végleg is, mert a kellemetlen érzésekkel járó emlékekre különösen érzékenyek. Szerintem nincs még egy olyan állat mellettünk, aki annyi mindent megbocsátana a gazdájának, mint a kutya, és ennek a természetnek nem csak előnyei vannak, hanem súlyos hátrányai is a kutyára nézve.

Tanuljunk a macskától!

Mit tanulhatunk a macskáktól?

A kölcsönösen előnyös, kölcsönösen jól működő kapcsolatok mintájaként szolgálhatnak terápiás kontextusban. A macskának nagy kincse a függetlensége, hogyha kényszerítés vagy nyomás alá helyezzük, és elkezdi kellemetlenül érezni magát, akkor nem húzza össze magát várva a következményeket, mint a kutya. A macska úgy van vele, hogy akkor eddig, és ne tovább, mert akkor mi itt végeztünk egymással. Mert nincs olyan szelekciós nyomás a macskán, hogy minden áron bent kellene maradnia egy kapcsolatban. Köszöni szépen, jól megvan a saját világában, és ennek csak akkor nyitja ki a kapuit, ha valaki kellő tisztelettel lép be, és gondolkodás nélkül ki is tessékeli azt, aki visszaél a bizalmával.

Önismereti tréningek alkalmával is használnak terápiás macskát. Mit tanulhatunk tőle?

Nem az a cél, hogy az emberből is egy olyan független élőlényt gyúrjunk, mert ez lehetetlen, hiszen kötődés nélkül nem vagyunk képesek élni. De a cica működéséből sokat lehet tanulni. Ahogy reagál a diszkomfortra, ahogy határokat húz, ami adott esetben nem rombolja a kapcsolatot, hanem éppen, hogy elmélyíti. Kicsit emberiesen fogalmazva, elvárja, hogy tiszteletben tartsák egy kapcsolatban. Ezek szerintem borzasztóan fontosak az emberi viszonyok között is. Vagy a macska viselkedésén keresztül nagyon jól lehet demonstrálni, hogy a pozitív megerősítéseknek milyen fontos szerepe van, szemben az elnyomó, agresszív, erőszakos büntető magatartással, ami komolyan megsebzi a személyiséget. (Persze lehet jól büntetni is, és ennek van helye a tréningben, de ezt el is kell sajátítani.) Vagy meg lehet tőle tanulni, hogy hogyan lehet létrehozni és megtartani egy kapcsolatot erőszakmentes, kényszermentes technikákkal. Érdekes, hogy soha nem merül fel a résztvevőkben, hogyha valami nem sikerül a macskának, azért büntetés járna. Ösztönösen a körülmények optimalizálására, az állat motiválására törekednek, és megpróbálják kisebb lépésekre bontani a folyamatot, betartva a fokozatosságot. Vagy felteszik a kérdést, hogy egyáltalán képes-e a macska arra, amit kitaláltak neki, reálisak voltak-e az elvárások. Lényegében azt kell elsajátítani a résztvevőknek, hogy így kellene gondolkodnunk a saját működésünkről is, ahogy egy macska viselkedésformálásáról. Fontos mottónkká vált, hogy „Vedd magad macskaszámba!”. Ez azt jelenti, hogy bármilyen viselkedésedről legyen is szó, gondolj a helyzetre úgy, ahogy egy macskatréner oldaná meg a macskával. Hogyan lehet felépíteni ezt a tanulási folyamatot? Milyen plusz segítségeket tudok adni, ha nem sikerül megugrani? Mit fogok tenni, ha sikerül? Kitől tudok segítséget kérni, ha megakadok? Ez teljesen más gondolkodás, mint amikor kitűzzük magunk elé az irreális elvárások sorát, majd alaposan megbüntetjük magunkat (akárcsak megalázó gondolatok formájában), amiért nem tudtuk teljesíteni. Vagy éppen attól, amikor mindent teljesítünk, de nem értékeljük, és csak arra reagálunk, amikor valami nem megy. Egy macskával ezt sosem tehetnénk meg, jó lenne, ha magunkkal is tudnánk másképp bánni.

Ehhez még hozzátenném, hogy tavaly indítottuk a macskás irodalomterápiánkat, amit egy mentálhigiénés irodalomterapeutával tartunk közösen. A Négyszögletű kerek erdő volt például az egyik kedvencem, aminek a szövegeit cicás feladatokkal tudtuk elmélyíteni. Továbbá van egy kapcsolatközpontú állatasszisztált trénerképzésünk, ahol magát ezt a kapcsolatközpontú személetet tanítjuk. 

Olyan területeken is dolgoznak, amiről nem gondolná az ember, hogy eredményeket lehet elérni macskával. Miben tudnak segíteni mondjuk, egy ADHD-snak?

Igazából nem önmagában a macskától lesz jobban a gyerek. A macska az önszabályozást tudja nagymértékben megtámogatni. Például beiktatunk szüneteket, ha kell, amikor tíz percre kiviszik a macskát, és addig a gyerek kirohangálja, kisikongatja magát, majd jelzi, ha már készen áll, és visszajöhet a macska. Tehát nem arról szól, hogy 45 percig kínkeservesen, leizzadva elfojtja és legátolja a késztetéseit. De alapvetően az önszabályozásban nagyon nagy motiváció a macska. Főleg ADHD-s kamaszoknál, akiknek megtanítjuk ennek az elméleti hátterét is. A viselkedésterápiás szemlélet, amivel dolgozunk velük, nagyon sok szempontból hasonlít ahhoz, ahogy a macskákat tanítjuk. Amikor trükköket tanítanak a cicáknak, megtanulják, hogy a saját viselkedésük miért olyan, amilyen, és hogyan lehet azt kontrollálni. És ami talán ennél is fontosabb, hogy hol a befolyásolhatóság határa, mi az, amire nem lehet akaratlagosan hatni, mi az, ami idegrendszeri sajátosság. Ahogy a macskának is kőkeményen megvannak a saját korlátai. A kutyához képest kisebb a stressztűrésük, és jóval kisebb a szociális terhelhetőségük. Ezt figyelembe vesszük, erre reagálunk, és elfogadjuk, hogy ez van, és ez nem kudarc, nem szégyellni való. Ettől a macska nem kevesebb, mint egy kutya. Sok az önbántalmazó gyerek. Ezért kell megérteniük a „macskaságaikat”, és ahogy a macskáknál, fel kell tárni, mire van szükségük ahhoz, hogy jól érezzék magukat, azt is tudatosítaniuk kell, mi az, amit el kell fogadni, mert nincs ráhatásuk, és hogyan tudnak erőszakmentes technikákkal jól együttműködni saját magukkal. 

Terápia vagy látogatás

Az állatasszisztált foglalkozások egyre több területen jelennek meg. A macskaterápiával még hol találkozhatunk?

Az állatasszisztált terápiákon kívül beszélhetünk még állatasszisztált aktivitásról vagy oktatásról is.  Az állatasszisztált célja az érzelmi állapot és jó közérzet támogatása. Itt nincs előzetes felmérés, nincs egyénre szabott fejlesztési terv és nyomonkövetés, „csak” visszük az állatot, és teret adunk a kapcsolódásnak. 

Például az idősek otthonában szervezett látogató programok elsődleges célja nem a tartós terápiás változás elérése, hanem az „itt és most” élményének gazdagítása. A macskák jelenléte javítja a lakók közérzetét, enyhíti az elmagányosodás érzését, és lehetőséget ad a testi kontaktus megélésére –, ami sok esetben hiányzik az intézményi mindennapokból. A foglalkozások egyben mozgósítják, aktivizálják az időseket egyszerű kognitív feladatokkal, figyelmet és munkamemóriát aktivizáló játékokkal. Sok idős ember számára különösen fontos élmény az állat érintése, közelsége, hiszen, ha korábban saját háziállattal élt le kellett róla mondani.

Tanulás másképp – macskák az iskolában

Az állatasszisztált oktatás színtere az iskola. A cica nem vonja el a figyelmet a tanulásról?

A macskák jelenléte többféleképpen épülhet be az oktatási folyamatba. Van, amikor az óra hagyományos keretek között zajlik, és a macskákkal való játék jutalom. Más esetekben a macskák folyamatosan jelen vannak: a padokra fekszenek, a gyerekek mellett mozognak, és finoman kísérik a tanulási folyamatot. Kezdetben ez akár el is vonhatja a figyelmet, de idővel természetessé válik, és a gyerekek képesek lesznek párhuzamosan dolgozni, és kapcsolatban lenni az állattal. Emellett beépíthetők kifejezetten macskás feladatok is a tananyagba. Matematikai műveletek gyakorlása történhet például akadálypályán, ahol a helyes válasz után a gyerek „átküldi” a cicát az alagúton, vagy olyan játékoknál, ahol a macska mozgása kapcsolódik a feladatmegoldáshoz. Az ilyen helyzetek nemcsak a tanulást teszik élményszerűbbé, hanem érzelmileg is biztonságosabb, „puhább” tanulási környezetet teremtenek. A tanterem ilyenkor sokszor egyfajta meleg, elfogadó térként működik, ahol a gyerekek könnyebben kapcsolódnak egymáshoz és a feladathoz is.

Az állatasszisztált foglalkozások lehetőséget adnak az egyéni figyelem erősítésére is. Míg a csoport egyik része közös feladatokban vesz részt, addig a foglalkozásvezető egy-egy gyerekkel külön is dolgozhat. Az állat jelenléte ilyenkor különösen támogató, segíti a feladattartást, csökkenti a szorongást, és jutalmazó élményt nyújt a sikeres teljesítés után. A rutinosabb csoportokban a gyerekek maguk is aktív szerepet vállalhatnak az állat irányításában, ami növeli az autonómiát és a felelősségérzetet.

Nem a macska gyógyít

Fontos hangsúlyozni, hogy az állat önmagában nem „gyógyít”. A hatás nagymértékben függ a foglalkozásvezető szakmai hátterétől, és attól, hogyan integrálja az állattal való munkát a saját szakterületébe. Egy pedagógus, egy fejlesztő szakember vagy egy gyógytornász eltérő módon használja a macskát, és más célok mentén építi be a foglalkozásba. A macska ebben az értelemben egyfajta katalizátor. Motivációt ad, csökkenti a szorongást, elősegíti a kapcsolódást, és támogató jelenlétével megkönnyíti a tanulási vagy terápiás folyamatokat.

Tudna egy konkrét példát mondani? 

Például a gyógytornában segíthet abban, hogy a résztvevők megmozdítsák a kezüket, kinyújtsák az ujjaikat, vagy elvégezzenek egy-egy gyakorlatot – akár azért, hogy jutalomként megsimogathassák az állatot, vagy kapcsolatba léphessenek vele. De a lényeg, hogy az állatasszisztált foglalkozások közös nevezője a jó közérzet támogatása. Mert legyen szó idősekről vagy gyerekekről, az állattal való találkozás egyszerre mozgósít testi, kognitív és érzelmi folyamatokat.