De egyáltalán hogyan mászik? Hogy válhatott valaki világhírű hegymászóvá, aki nem is lát? Hogyan képes megjegyezni és feldolgozni olyan hatalmas mennyiségű, tapintás útján beérkező adatot, ami egy ezerméteres sziklafal elképzeléséhez szükséges? – soroltam a kérdéseket. Andy úgy felel, ez nem okoz gondot, nem megerőltető. Mivel ő nem lát, agyának több energiája marad arra, hogy más érzékszerveinek jelzéseire figyeljen. Tíz ujja szkennerként működik, s mászás közben hangokat ad ki vagy kavicsokat dob a szikla felé, hogy a visszhang alapján tájékozódjon – s amikor denevérembernek nevezem, ő csak nevet: „Pontosan!” Amikor azt kérdezem, fél-e a magasságtól, egyáltalán érzi-e, milyen mélység van alatta, ha nem lát? Azt mondja, ezt gyakran megkérdezik tőle előadásain. Kedvenc szokása ilyenkor az, hogy visszakérdez: „Képzeld el, hogy nyitott szemmel felmászol ezer méterre, majd becsukod a szemed. Na, most már nem félsz?” Andy Magyarországon még nem tartott előadást – maga is meglepődik egy pillanatra, hogy sosem járt a szomszédos országban. Megígéri, hogy hamarosan ide is ellátogat – ha nem is a hegyek miatt.

Az interjú előtt egy döbbenetes videót láttam Andyől. Egy film kedvéért együtt másztak Erik Weihenmayerrel – szó szerint vak vezetett világtalant. Erik szintén vak, és profi hegymászó – Andyn kívül a világon az egyetlen, aki a legnehezebb terepekre is felmerészkedik. Ez volt az első és egyetlen hasonló mutatvány a hegymászás történetében. Andy később elmondta, csak az zavarta, hogy nem tudta megkérdezni a mögötte mászó Eriktől, merre van a kulacsa – egyébként imádta a közös túrát. A lapos szakaszokon Andy apró köveket hajigált, hogy hallja, merre vannak nagyobb hasadékok, míg Erik egy speciális bottal tapogatta ki a biztonságos utat. Közben folyamatosan beszéltek egymáshoz és megosztották az információkat. Félúton cseréltek, ki vezesse a másikat a meredek szakaszokon. Andy vezetni és követni is szeret – azt mondja, attól függ, ki a partnere.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 6. számában olvasható