Jelenlegi hely

Szenvedélyem: a munka

Függőség, amiért nem jár büntetés
ez az egyetlen olyan függőség, melyet még csak verbálisan sem büntet a társadalom

A munkamánia, más szóval workalcoholism vagy workaholism olyan szenvedélybetegség, melyben a munka szinte „drogként” funkcionál, háttérbe szorítva az egyén többi életterét és motivációit. Bármilyen furán is hangzik, a munkamániás emberek ugyanolyan függők, mint az alkoholisták vagy a drogosok: szenvedélyük keletkezésének menete, viselkedésmintáik és függőségük jellegzetességei ugyanolyanok, mint bármely más szenvedélybetegségé.

Szerző: 

Eszedbe se jusson zavarni, rendkívül elfoglalt! Számára a nap minden perce versenyfutás az idővel.

Este nyolc előtt program? Ugyan már! Hétvégén ki sem dugja az orrát a szabad ég alá – maximum laptopja kíséretében. Nyaralás közben sem tud kikapcsolni. A barátai már nem is igazán keresik, hiszen úgysem ér rá sosem, vagy hozzánőtt a füléhez a telefon. Mindig csak egyetlen dolog jár a fejében: a munka. Nem kell különösebben körülnéznünk ahhoz, hogy találjunk a fentiekkel jellemezhető ismerőst.

Az ilyen emberek – korunk egyik legjellemzőbb szenvedélybetegségének tipikus szenvedő alanyai – nem kirívóak, nem veszélyesek a társadalom számára. Azt viszont nem is sejtik, hogy önmaguknak mennyit ártanak… Amikor ugyanis a munka „kitolakszik” meghatározott helyéről és uralni kezdi az egyén életét, akkor már a függőség tárgya határozza meg viselkedését, időbeosztását, életét – miközben életcéljai lassan elenyésznek (az irodalom „behavioral excess disorders”-nek nevezi ezt a problémát).

A munkamánia, más szóval workalcoholism vagy workaholism olyan szenvedélybetegség, melyben a munka szinte „drogként” funkcionál, háttérbe szorítva az egyén többi életterét és motivációit. Bármilyen furán is hangzik, a munkamániás emberek ugyanolyan függők, mint az alkoholisták vagy a drogosok: szenvedélyük keletkezésének menete, viselkedésmintáik és függőségük jellegzetességei ugyanolyanok, mint bármely más szenvedélybetegségé. A jelenség nem új keletű: már az 1850-es években érintette Gustave Flaubert, majd 1919-ben a híres magyar pszichológus, Ferenczi Sándor.– végül 1968-ban az amerikai Wayne Oates írta le először. A japánoknál olyannyira jellemző a kórkép, hogy külön szót használnak rá: ez a „karosi”. A szigetországban a második legjellemzőbb halálokként tartják számon.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 2. számában olvasható
Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • Téged is figyelnek!

    A „világfalu” árnyoldala

  • A számok tényleg nem hazudnak?

    Önvédelem a statisztikai adatokkal szemben

  • Vakfoltjaink reflektorfényben

    Segítenek vagy megbántanak az őszinte vélemények?

  • A megalázottak és a megszomorítottak

    Ki és miért tart ki bántalmazója mellett?

  • Apák és lányaik

  • Boldog Covid-nemzedék?

  • A hiszékenység nyomora

  • Futni valami elől – vagy futni valamiért?

    Gondolatok a futás népszerűségéről és a futásban rejlő erőről

  • A fehér és a fekete farkas

  • Nem csak a fülünkkel hallunk: a rejtett halláscsökkenés

  • Időgazdálkodás – tényleg csak egy technika?

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akár a keringési betegségek kialakulásának rizikóját is növelheti a szociális jetlag nevű jelenség, ami alatt a szaba

Mindenki által ismert lélektani alapigazság, hogy a gyermekkori élmények, tapasztalatok – legyenek pozitívak vagy neg

A jó szándékú kritika, a negatív tartalmú vélemény megfogalmazása és elfogadása fontos szerepet játszik kapcsolataink

Miért – és mikor – zavar minket az, ha megfigyelnek? Mi takargatnivalónk van a világ előtt?

Milyen pszichés sajátosságai és következményei vannak a gazdi és a macska együttélésének?

A szingli szó hallatán sokan a nagyvárosban élő, diplomás, anyagilag független, 30-as, 40-es éveikben járó nőkre gond