Varázsmondatok

Íme néhány példa a jó varázsmondatokra:

• Annyira félek, hogy nem tudok teljesíteni a vizsgán.

• Na, bumm, és akkor mi van? Nem dől össze a világ. De sikerülni fog, mert mindannyian neked drukkolunk, és ez mindig hatásos. 

• Nem tudom Bélát elfelejteni. Annyira fáj. 

• Emlékezz vissza, én milyen állapotba kerültem a válás után. Idő, idő. Szólj, ha egyedül érzed magad, fél óra múlva ott vagyok! 

És íme néhány példa  a rossz varázsmondatokra:

• Képzeld, be kell mennem kivizsgálásra a Szent Ágoston Klinikára.

• Uhh! Szegény Sanyi is ott halt meg. 

  Hirdetés

• Képzeld, végre fogytam öt kilót!

• Húha! Nem kellene kicserélni azt a mérleget?

• Egy szörnyű álmom volt. Kiesett a fogam.

• Sajnos ez azt jelenti, hogy hamarosan elveszted, akit a legjobban szeretsz. 

A jó varázsmondatok képesek arra, hogy a nehéz pillanatokban kapaszkodót adjanak, megnyugtassanak, erőt öntsenek belénk, és hosszú időre biztonságérzetet teremtsenek. De óriási erejük lehet a rossz varázsmondatoknak is, mert észrevétlenül beépülnek az önmagunkról, a kapcsolatainkról és a világról alkotott képünkbe, szorongást, bizonytalanságot vagy kisebbrendűség-érzést okozva. Ezek a mondatok olyan érzelmi lenyomatok, amelyek észrevétlenül formálják az önértékelésünket, a kötődéseinket és azt, hogyan beszélünk saját magunkhoz a legnehezebb helyzetekben. 

Nyugi

Lássunk további varázsmondatokat, és gondoljuk el, milyen lehetett ott és akkor a hatásuk.

Andreának megvan az a rossz szokása, hogyha valamelyik kollégája nincs túl jó passzban, odalép hozzá, biztatóan hátba veregeti, és a fülébe súgja:

– Nyugi, nyugi!

Csakhogy ettől a másik nemhogy megkönnyebbülne, hanem még ingerültebb lesz. Azért bosszantó ez a magatartás, mert csak látszólag vigasztaló, figyelem és megértés helyett valójában azt sugallja, hogy a másik kedvetlenségének hangulatromboló hatása van, és ehhez nincs joga, térjen vissza a jó kedve amilyen hamar csak lehet. Ráadásul a hátba veregetés és a fülbe súgott biztatás tolakodó lehet, különösen akkor, ha a másik feszült, zaklatott, vagy egyszerűen csak szeretne egy kis saját teret. Ilyenkor nemcsak az érzelmi állapotát nem veszik komolyan, hanem a határait sem igazán tisztelik, és ez sokszor irritáló, ami éppen az ellenkező hatást váltja ki.

Tibor kezébe kapja a röntgenleletét. A sok latin szövegből arra a következtetésre jut, hogy valami komoly baja lehet. Elrohan a háziorvosához, aki látja az ijedelmét, ránéz a leletre, elmosolyodik, majd azt mondja.

– Tibor, nyugi, nyugi!

Ettől Tibor szívéről óriási kő esik le. 

Mitől lehet ugyanaz a szöveg egyszer idegesítő, máskor pedig megnyugtató? A mondatok hatását nem önmagukban a szavak, hanem a helyzet, a kapcsolat és a mögöttük álló jelentés adja. A nyugi tehát nem varázsige önmagában. Attól válik vagy éppen nem válik megnyugtatóvá, hogy ki mondja, mikor mondja, és mit hall ki belőle a másik. Andrea szavai nem biztonságot adnak, hanem semmisnek tekintik a másik érzéseit. Andrea nem kapcsolódni, hanem szabályozni akar. Tibor esetében a háziorvos nem kívülről, találomra próbálja kezelni a helyzetet, hanem birtokában van annak a tudásnak, amely Tibor számára hiteles. Nem negligálni próbálja Tibor félelmét, hanem feloldja azt. Ezért az orvos nyugija nem üres formula, hanem megkönnyebbülést hordozó információ. Ami az egyik helyzetben elszigetel, a másikban támaszt ad. 

A varázsmondatok éppen ezért nem attól „varázslatosak”, hogy szépek vagy különlegesek, hanem attól, hogy nyomot hagynak. Néha kapaszkodót jelentenek, máskor észrevétlenül elbizonytalanítanak. Előfordul, hogy alattomosak, mert gyakran dicséretnek álcázzák magukat. Ezek a mondatok nem egyszerűen rosszul esnek, hanem könnyen beépülnek az önmagunkról alkotott képbe is.

Még néhány eset

Valaki éppen egy nehéz családi helyzet közepén próbálja állni a sarat. Kórház, telefonok, ügyintézés, kialvatlanság. Ekkor egy közeli hozzátartozó nem okoskodni kezd, nem megoldásokat sorol, csak csendesen ennyit mond.

– Egyben biztos lehetsz. Nem vagy egyedül, itt vagyunk veled mindannyian. Szólj, a valamiben segíthetünk.

Ez a mondat azért lehet valódi varázsmondat, mert nem akarja kisebbíteni a bajt, és nem próbálja sietve eltüntetni a fájdalmat. Nem legyint, és nem eltolja magától a másik gondját (ne terhelj azzal, hogy beszélsz róla), hanem azt üzeni, hogy bármi is lesz, nem kell egyedül megbirkóznod vele. A pszichológiai kutatások is azt mutatják, hogy a nehéz helyzetek elviselhetőségét nemcsak maga a probléma mérete, hanem a társas megtartottság érzése is erősen befolyásolja. Sokszor nem az nyugtat meg leginkább, hogy minden rendben lesz, hanem az, hogyha nem lesz rendben, akkor sem maradunk magunkra.

A családban van valaki, aki rendszeresen hosszú, sértődött, nehezen kezelhető üzeneteket ír. Amikor megint megérkezik egy ilyen, mindenki hallgat. A többiek végül odafordulnak ahhoz az egy emberhez, aki jól bánik a szavakkal, és odavetik neki ezt a félviccesnek szánt mondatot. 

– Te válaszolj Piroskának, te vagy a grafomán.

A grafomán szó pejoratív, az íráskényszeres ember jelzője, aki, ha kell, ha nem, ontja magából az írott szövegeket. Itt kedves csipkelődésnek szánják, miközben hatásában leértékelő címkézés.

Egy kisgyerekes anya estére teljesen kimerül. Egész nap próbált helytállni, de semmi sem úgy alakult, ahogy szerette volna. Elmaradt a bevásárlás, odaégett a vacsora, a gyerek nyűgös volt, ő pedig már egyszerre érez bűntudatot és fáradtságot. Ekkor a párja vigasztalásképp ezt mondja neki:

– Jaj, ne szenvedj már ilyen látványosan! Gondolj anyámra, annak aztán tényleg nehéz volt. Kapálás közben a kukoricaföldön szülte meg Jancsikát. 

Az ilyen mondatok azért tudnak különösen rosszul esni, mert miközben megnyugtatásnak szánják őket, valójában érvénytelenítik a másik erőfeszítéseit.  

Valaki hosszú hetek vagy hónapok vívódása után végre meghoz egy nehéz döntést. Talán kilép egy rossz kapcsolatból, felmond a munkahelyén, vagy belevág valamibe. Egyszerre szorong és remél. Amikor ezt megosztja valakivel, elmondja a félelmeit, és a másik ennyit válaszol:

– Ne aggódj! Te jól szoktál dönteni.

Ez a mondat akkor tud valóban megerősítő lenni, ha olyan embertől érkezik, aki ismeri a dilemmát, a döntés súlyát. Ilyenkor az üzenet valójában az, hogy bízhatsz az ítélőképességedben, racionálisan irányítod az életed. Ez nem pusztán az adott döntésről szól, hanem arról, hogy az illetőt kompetens személynek tartja egy neki mérvadó partner. Ugyanakkor ez a mondat is lehet üres, ha nem attól érkezik, aki igazi figyelmet tud adni. Ha valaki éppen bizonytalan, annak néha nem általánosságokra, formális biztatásra van szüksége, hanem arra, hogy pontosan értsék, éppen mivel küzd.

Valaki egy baráti társaságban elkezd magyarázni valamit, és egyszercsak mindenki őt hallgatja, mert érthetően, élvezetesen beszél. Ekkor a társaság egyik tagja odafordul hozzá, és egy félmosollyal ezt mondja:

– Ha a suliban így magyarázták volna el nekem a Föld tektonikus mozgását, biztosan geológus lettem volna.

Az ilyen mondatok sokszor azért válnak emlékezetessé, mert nem pusztán dicsérnek, hanem azt sugallják, hogy ez a képesség a tiéd, ez vagy te. Az ilyen visszajelzések identitásformálóak. Ellenben, ha ez ironikusan hangzik el, akkor az elnémítást szolgálja, mert azt jelenti, hogy kicsit eluralod a beszélgetést, ilyen részletességgel senkit nem érdekel a téma.

A varázsmondatok ereje éppen abban rejlik, hogy pozícionálnak minket a kapcsolatban, illetve egy kommunikációs helyzetben. Mennyire vagyunk elfogadottak, mennyire kell szégyellni magunkat, mennyire tart értékesnek vagy értéktelennek a másik. Ezért helyzet és személyfüggően ugyanazok a szavak lehetnek simogatások, de lehetnek pofonok is.