Jelenlegi hely

Vámpírpszichológia

az ősi félelmek tárgya kézzelfogható valóságban megjelenik előttünk, alakot ölt, sőt emberarcot kap, és megismerhetővé, s talán megszelídíthetővé válik.

...van még egy másik erőteljes lélektani mozzanat is, mely minden társadalomban mindig aktuális: hogyan viszonyuljon a többség egy kisebbségi csoporthoz? Képes-e a társadalom a vámpír kisebbséget elfogadni és integrálni a közösségbe? Ha egy filmsorozat akár egy ilyen, képzeletbeli példán keresztül is, de a csoportközi viszonyoknak egy pozitív példáját mutatja be, akkor a szórakoztatás mellett talán tett valamit azért is, hogy a néző – egy kicsit nyitottabban forduljon a saját környezetében lévő, félelemkeltőnek tűnő, démonizált idegenek felé…

 

Mitől lesz sikeres az egyik tévésorozat, és mitől kudarc a másik? Van-e titka a sikernek? Ha van is titok, az biztosan nem az, hogy jó színészekre, fordulatos történetre és karakteres rendezői munkára van szükség – mindez ugyanis nem titok, hanem alapfeltétel. A True Blood  – inni és élni hagyni című, többszörösen díjnyertes sorozatot nézve azonban az ember arra gondol, a sikernek mégiscsak van valamiféle, ha nem is titkos, de legalábbis nem nyilvánvaló tényezője: a történetben több olyan mozzanat is található, amely működésbe hozza az emberek ősi lelki reflexeit.

Miért kellenek nekünk vámpírok?

Azt gondolhatnánk, manapság vámpírőrület van, annyi vámpíros bestseller, film, filmsorozat jelenik meg és tarol a világban. Ám ez nem igazi őrület, hiszen – remélhetőleg – senki sem hiszi komolyan, hogy a vámpírok csakugyan léteznek, embervérrel táplálkoznak és évszázadokig élnek. A valódi őrület a 18. században volt, amikor rengetegen hittek a vámpírokban, tudományos könyvek sorát írták róluk, állami szervek vizsgálatokat folytattak és határozatokat hoztak a vámpírok rémtetteinek ügyében, s nem utolsósorban a rettegő emberek számtalan holttestet kiástak a sírokból és elégették őket, mert úgy gondolták, azok éjszakánként kijárnak a temetőből vért szívni.

Ez a rémálomszerű vámpírhisztéria alig egy évszázad alatt lecsengett ugyan, de azt jelzi, hogy az emberek hajlamosak, sőt szinte szeretnek hinni a vámpírszerű vérszívó szörnyekben.

No de miért? Mi haszna lehet abból bárkinek is, hogy olyan rémalakokat talál ki, amelyektől azután kileli a hideg? Nem volna egyszerűbb, ha nem teremtenénk magunknak rémeket – hiszen akkor nem kellene rettegnünk és nyugodtan élhetnénk?

Nos, ez a logika hibás. Akkor hibázunk, ha feltételezzük, hogy az emberi képzeletből kipattanó rémek jönnek először, és az általuk kiváltott érzelmi reakció, a félelem csak ezután jelenik meg. A pszichológiai valóság ugyanis ezzel ellentétben az, hogy az emberekben eleve élnek olyan szorongások, félelmek, melyeket nem tudnak konkrét tárgyhoz kötni, s így nem is tudnak mit kezdeni velük. Ha viszont ezeket a szorongásokat sikerül hozzákapcsolni valamilyen megfogható dologhoz, lényhez, akkor mindjárt harcba is lehet szállni velük és le is lehet győzni őket.

Pontosan így született meg a vámpírok ősének, a vérszívó démonoknak az alakja az ókorban, vagy talán már az őskorban. Gondoljunk bele, hogy számos olyan betegség létezik, amelynek külső jele nincsen – ilyen például több szív- és érrendszeri betegség –, mégis halálos. Az elemi orvosi ismeretek hiányában érthetetlen és félelmet keltő volt azt látni, hogy egy ember, akinek szemmel láthatóan semmi baja, hirtelen meghal. Mivel a vért ősidőktől fogva az élet hordozójának tartották, a közhit feltételezte, hogy az egészséges emberből valamiféle démon kiszívja a vért, s ez a halál oka. Hiszen az emberek vérét több állat is szívja, kullancsok, bolhák, szúnyogok, piócák – miért ne létezhetne valami náluk sokkal nagyobb lény is, amely embervérrel táplálkozik… Innentől kezdve pedig már biztonságosabb terepen mozgunk: ha azonosítottuk az ellenséget, akkor van esélyünk, hogy kiismerjük és gyengeségeit kihasználva felvegyük vele a harcot.

A True Blood, bár ironikusan és némi távolságtartással, de mégis eljátssza az ősi rítust, amelyet az ember annyira szeret újra és újra végignézni: az ősi félelmek tárgya kézzelfogható valóságban megjelenik előttünk, alakot ölt, sőt emberarcot kap, és megismerhetővé, s talán megszelídíthetővé válik.

Találkozás az idegennel

A True Blood alkotói a vámpírmotívum alkalmazása mellett természetesen több lehetséges lélektani kötődési pontot is kialakítottak. Az egyik ilyen azon az ismereten alapul, hogy a vámpíros sorozat fiatal nézői az identitáskeresés életszakaszában vannak. A serdülő, vagy kicsit idősebb fiatalok ezekben az években próbálnak rájönni, kik is ők valójában és hol a helyük a társadalomban. A saját személyiség körvonalainak meghatározása gyakran tagadás által, a szürkének, unalmasnak, butának tartott felnőtt világgal való szembefordulás formájában valósul meg; ezekben az években az egyéniség, az eredetiség felértékelődik. A True Blood ennek a helyzetnek a modelljét is elénk tárja: a kisváros fantáziátlan, szürke lakosai között megjelenik egy rejtélyes idegen, aki más, mint a többiek, izgalmas, rejtélyes személyiség, aki gazdagabb lelki életet él, mint a kispolgárok. A vámpírság ilyen értelemben a különbözés, az átlagtól való elkülönülés metaforája, s bizonyára rengeteg ifjú néző érzi úgy, hogy ez a mese bizony róla szól.

Ám van még egy másik erőteljes lélektani mozzanat is, mely minden társadalomban mindig aktuális: hogyan viszonyuljon a többség egy kisebbségi csoporthoz? Képes-e a társadalom a vámpír kisebbséget elfogadni és integrálni a közösségbe? Ha egy filmsorozat akár egy ilyen, képzeletbeli példán keresztül is, de a csoportközi viszonyoknak egy pozitív példáját mutatja be, akkor a szórakoztatás mellett talán tett valamit azért is, hogy a néző – bármelyik kontinensen éljen is – egy kicsit nyitottabban forduljon a saját környezetében lévő, félelemkeltőnek tűnő, démonizált idegenek felé…

 

A sorozat új részei az AXN-en szombatonként 23:00-tól láthatók, s az epizódok a premierek után egy hétig az AXN Playeren online is elérhetők (www.axn.hu)

Share

Ez is érdekelhet

Kiderült az is, hogy az ember a nemek közti 8%-os élettartam-különbséggel még a kiegyensúlyozottabb fajok közé tartoz

Irwin D. Yalom szerint a haláltól való szorongás alapmotivációnk, „ösztönszinten hat – beépült minden apró sejtünkbe – és az élet minden mozzanatát befolyásolja”, csak...

Hogyan reagáltak elődeink azokban az évszázadokban, amikor a járványok kiváltó okairól és az ellenük való hatékony fe

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.

Átlagos autó araszol a városi forgalomban – vagyis mégsem egészen átlagos, mert bal hátsó ablakát matrica díszíti, melyen II. Erzsébet angol királynő látható olyan beállításban...

A legtöbb nézelődő – remélhetőleg – nem katasztrófaturista, nem azért jött, hogy szörnyűségeket lásson. Akkor miért vannak itt? Hiszen senkit sem ismertek azok közül, akik a...