Hogyan tartsam meg Őt?

Sokan, sokféle módszert bevetve dolgoznak azon, hogy megtartsák párjukat – néha anélkül, hogy tudnának erről. A lélektan az utóbbi évtizedekben megpróbálta feltérképezni a leggyakoribb pármegtartó technikákat, melyek között vannak jobbak, rosszabbak és olyanok is, amelyek szinte biztosan visszafelé sülnek el.

A párkapcsolat elsősorban lelki és testi vonzalmat jelent, érzelmeket, megértést, két ember bensőséges összetartozását, míg az állatvilágban nagyon is gyakorlatias funkciója van: az utódok létrehozása, a gének átörökítése a következő nemzedékekre. Ezt azért fontos szem előtt tartani, mert az ember párkapcsolati dinamikáját ma is erősen befolyásolja a genetikai sikerre való törekvés ősi késztetése. A „genetikai logika” áll annak hátterében, hogy a férfiak nagyon érzékenyek párjuk szexuális hűtlenségére. Ha ugyanis egy nő nem a férjétől szül gyereket, akkor az apa – pontosabban az, aki annak hiszi magát – evolúciós értelemben veszteséget szenved, hiszen olyan utód nevelésére fordít erőforrásokat, aki nem viszi tovább a génjeit. Ezért a férfiak örökölt hajlamaikat követve próbálják megtartani maguknak a párjukhoz való kizárólagos „szexuális hozzáférést”. A nők számára viszont a férfi érzelmi hűtlensége a legnagyobb veszély, mert ez azzal fenyeget, hogy elveszíthetik társukat, akire szükségük van a sikeres gyermekneveléshez. Vagyis lehet, hogy más-más okból, de férfiak és nők egyaránt érdekeltek abban, hogy megtartsák a számukra értékes párjukat.

Hirdetés

Örök udvarlás

A legpozitívabb stratégia a társ megtartására az, ha valaki igyekszik annyira kellemessé tenni a kapcsolatot, hogy a másiknak eszébe se jusson másfelé kacsingatni. Ehhez az eszköztár lényegében megegyezik az udvarlás, hódítás módszereivel: az emberek bókolnak, ajándékokkal kedveskednek, ügyelnek a külsejükre, hogy az párjuk számára vonzó legyen, kifejezik az érzelmeiket, odafigyelnek a másik igényeire, igyekeznek minél több minőségi időt tölteni társukkal. Szó se róla, egy csokor virág is hatásos lehet, de azért, hogy teljesebb képet kapjunk, érdemes egy pillantást vetni Michael N. Pham és Todd K. Shackelford kutatására, melynek során 351 heteroszexuális, párkapcsolatban élő férfit kérdeztek meg, szokták-e az orális szex örömeiben részesíteni párjukat. A kutatók azt is felmérték, a résztvevők milyen mértékben alkalmazzák a vonzáson alapuló pármegtartás módszereit – és pozitív összefüggést találtak a kettő között. Ez azt jelenti, hogy akik egyéb eszközökkel is igyekeztek kellemessé tenni a kapcsolatot, a szexualitás terén szintén próbáltak partnerük kedvére tenni. Összhangban van ezzel Mariana C. Biermann és munkatársainak kutatása, melyről 2021-ben jelent meg beszámoló az Evolutionary Psychology című folyóiratban. A kutatók 295 heteroszexuális kapcsolatban élő brazil nő kérdőíves vizsgálata alapján megállapították, hogy azok, akik kevésbé jónak érezték kapcsolatukat, hajlamosabbak voltak orgazmust színlelni a párjukkal való együttlét során. A kutatók feltételezése szerint a nők ezzel kellemesebbé kívánták tenni a szexuális életet a férfiak számára, hogy ezzel is erősítsék a kapcsolatot. Alighanem férfiakra és nőkre egyaránt igaz a mondás, hogy valakit nem elég csak egyszer meghódítani.

Szigorú őrizet

A partner megtartását szolgáló módszerek repertoárjában a másik fő csoportot a korlátozó viselkedésformák alkotják. Itt nem a párkapcsolat fenntartásáról, ápolásáról van szó, hanem arról, hogy az egyik fél szinte fizikailag akadályozza meg, hogy párja hűtlen legyen hozzá vagy elhagyja őt. Ennek gyakori technikája a közvetlen felügyelet: az egyik fél folyamatosan ellenőrzi, hol van, mit csinál a másik, rátelefonál, elolvassa a leveleit, üzeneteit, átkutatja a holmiját, társaságban pedig mindig szemmel tartja, nemigen engedi, hogy másokkal beszéljen. Kisajátítja az idejét is, mindig együtt kell lenniük, a „börtönőr” nem engedi, hogy társa mással menjen el valahová. Ezzel a gyakorlattal két nagy baj van; az egyik az, hogy hatástalan. Ahogyan Berzsenyi Dániel írja Féltés című nagyszerű versében: „A bézárt Danaét érctorony és acél- / Závárok s iszonyú őrebek őrizék. / A pajkos Szerelem mint kacagott ezen!” Egy embert aligha lehet úgy elszigetelni, hogy ne tudjon kilépni egy kapcsolatból, ha akar, és ha van hozzá lelkiereje, önbecsülése. Másrészt lehet, hogy az állatoknál a partner fizikai őrizete némi eredményre vezet, mert csökkenti annak valószínűségét, hogy a nőstény másik hímmel párosodjon, de az embernél az effajta felügyelet éppen a kapcsolat lelkét pusztítja el, az egymás iránti bizalmat semmisíti meg, így a partnert maradás helyett sokkal inkább távolodásra készteti, és ezáltal az elérni kívánttal ellentétes eredményre vezet.

Manipuláció és erőszak

Negatív hatással operáló társmegtartó eszköz az érzelmi zsarolás („Ha elhagysz, nem élem túl!”), valamint a fenyegetések sötét arzenálja is. A néha ordítva elharsogott fenyegetések általában arra vonatkoznak, milyen büntetésre számíthat a másik hűtlenség vagy a kapcsolatból való kilépés esetén. Az a legszörnyűbb, hogy az eredetileg a társ megtartására irányuló indulat féltékenységgel, bosszúvággyal, hatalomvággyal, nárcizmussal és más romboló lelki folyamatokkal összekapcsolódva verbális agresszióból tettlegességbe, bűncselekménybe csaphat át. Egy 2003-ban publikált amerikai kutatás során 30 nővel készítettek mélyinterjút; mindegyikük olyan gyilkossági kísérlet túlélője volt, melyet párja követett el ellene. Kiderült, hogy a támadások az esetek több mint 70 százalékában akkor történtek, amikor az áldozat kilátásba helyezte, hogy kilép a kapcsolatból.

Helyzet van!

Néha hirtelen fokozódik a késztetés, hogy tenni kell valamit a társ megtartásáért. Ez általában akkor fordul elő, ha valaki úgy érzi, megnövekedett annak a valószínűsége, hogy párja hűtlen lesz hozzá. Ilyen helyzet például az, ha valakinek hosszabb időt külön kell töltenie a másiktól. Vagy amikor… De ehhez nézzük meg a prágai Károly Egyetem kutatója, Jitka Lindová és munkatársai kísérletét, melyben a kutatók egy nagyszabású felméréshez készítettek interjút 47 párral, melyeknek tagjai legalább három éve voltak együtt. A kutatók úgy döntöttek, egy füst alatt elvégeznek egy – az eredeti felméréstől független – megfigyelést is, kihasználva azt, hogy az interjúkat készítő munkatárs kifejezetten vonzó külsejű, fiatalabb hölgy volt. Hogyan viselkednek a párok női tagjai, ha feltűnik a közelben egy „lehetséges rivális”? Nos, a videófelvételeken látni lehetett, hogy a nők önkéntelenül is alkalmazni kezdték a pármegtartó technikákat: igazgatták a hajukat és a ruházatukat (hogy „versenyképesebbek” legyenek), a partnerük felé küldött hosszú, érzelmes pillantásokkal igyekeztek hangsúlyozni a kettejük közötti összetartozást, bensőséges viszonyt, vagy éppen éles szemvillanásokkal fejezték ki rosszallásukat, ha párjuk nem úgy viselkedett, ahogy szerették volna. Amint ez a kísérlet is jelzi, evolúciós múltunkból örökölt késztetéseink és a mindenkori jelen pillanat között szlalomozva próbáljuk védeni, megtartani azt, ami érték a számunkra, amiről úgy érezzük, jobbá teszi az életünket. Bárcsak mindenki sikerrel járna ebben!

2023-03 lapszámban megtalálható