Létezik-e lustaság?

A jelenség kétségtelenül létezik, ám lélektani szempontból meglehetősen összetett, ezért egyetlen címkével nem is lehet megnyugtatóan azonosítani a lustaság minden fajtáját.

A lustasággal igen sok baj van - ezek közül az egyik legnagyobb, hogy talán nem is létezik

Általában azt az embert tartják lustának, akinek volna teendője, ám ő mégsem csinál semmit. A tétlenséget választja a cselekvés helyett – látszólag azért, mert úgy ítéli meg, az eredmény nem éri meg a rá fordítandó fáradságot. A jelenség kétségtelenül létezik, ám lélektani szempontból meglehetősen összetett, ezért egyetlen címkével nem is lehet megnyugtatóan azonosítani a lustaság minden fajtáját.

Ürügy a cselekvésre

Egy pszichológiai kísérlet során Christopher K. Hsee, a Chicagói Egyetem kutatója és munkatársai közel száz egyetemistát hívtak be a laboratóriumba. Minden szórakoztató eszközt – mobiltelefont, könyvet – elvettek tőlük, mondván, hogy a kísérlet alatt csak a kérdőívekkel szabad foglalkozniuk. Mindjárt adtak is a diákoknak egy (a tanulmányaikkal kapcsolatos) kérdéssort, majd ennek kitöltése után 15 perc szünet következett. A kutatók azt mondták, ezalatt a diákoknak csak annyi a teendőjük, hogy bedobják a kérdőívet egy gyűjtőládába. A résztvevők két láda közül választhattak: az egyik közvetlenül a terem mellett volt, a másik viszont jó messze, az oda-vissza út majdnem negyedóráig tartott. A kísérlet vezetői a diákok egyik felének azt mondták, bármelyik ládába dobják is be az ívet, választhatnak, hogy mit kérnek jutalmul, egy tábla tej-, vagy egy tábla étcsokit. (A kutatók előzőleg felmérték, mindkét csoki egyformán népszerű volt a diákok között.) A többi diák viszont az egyik ládánál csak az egyik, a másiknál pedig csak a másik fajta csokit kaphatta meg. Nos, az első, „minden mindegy” helyzetben a résztvevőknek csupán 32 százaléka baktatott el a távoli gyűjtőládához, a másik esetben viszont 59% döntött úgy, hogy neki pont a távoli urnánál kapható csoki kell.

Hirdetés

Ez az eredmény azt sugallja, hogy a diákok nagyobb része szívesebben választotta a sétát, mint a tétlenül üldögélést a szünet alatt, de csak akkor, ha volt valamilyen oka a cselekvésre. Az, hogy a távoli ládánál másfajta csokit adnak, már elegendő indok – vagy inkább csak ürügy – volt arra, hogy a diákok felkerekedjenek.

Az eléggé nyilvánvaló, hogy az ember alapvetően tevékeny, cselekvő lény, hiszen félünk a semmittevéstől, félünk az unalomtól, és gyakorlatilag senki nincs, aki a tétlen várakozást – mondjuk egy hivatalban vagy egy közlekedési dugóban ülve – ne tartaná kifejezetten kellemetlennek.

Azonban racionális lények is vagyunk, ezért a legtöbben csak úgy, a semmiért nem kezdenek el buzgólkodni. Legalább valami kis – akár látszólagos – cél kell, hogy mozgásba lendüljünk, mert így tevékenységünk nem tűnik értelmetlennek.

Lehetséges, hogy azok, akik az előbbi kísérletben lustának tűntek, hiszen a séta helyett inkább a tétlen üldögélést választották, csak azért tettek így, mert nem találtak megfelelő okot arra, hogy elmenjenek a távolabbi ládáig. S talán nagyobb léptékben is érvényes ez a képlet: elképzelhető, hogy vannak olyanok, akiket lustának ítélünk, pedig csak arról van szó, nem látják értelmét, hogy bármit is tegyenek.

A lustaság mítosza

Akik szerint a lustaság mint egységes pszichológiai jelenség nem is létezik, azzal érvelnek, hogy a lustaság nem személyiségvonás vagy tulajdonság, hanem csak tünet. A láz sem önálló betegség, de sokféle, a testben zajló folyamat kísérője lehet, s éppen így annak a hátterében is eltérő lelki történések állhatnak, hogy valaki a cselekvés helyett a tétlenség mellett dönt.

Többen is megpróbálták sorra venni, milyen lélektani helyzeteket, konfliktusokat szoktak a leggyakrabban lustaságként elkönyvelni. Tekintsünk most át néhányat Laura D. Miller amerikai pszichológus cikke alapján.

· A legkézenfekvőbb lehetőség a kudarctól való félelem. Az ember inkább nem csinál semmit, nehogy felsüljön. A „lusta” ember nem válaszol az álláshirdetésre, nem megy el a felvételi interjúra, nehogy elutasítsák, mert attól tart, a kudarc nyilvánvalóvá teszi alkalmatlanságát, és amúgy is gyenge önértékelését még inkább megrogyasztja. A családi-baráti környezet számára ez a passzivitás, tétlenség rendkívül bosszantó, sőt kétségbeejtő lehet, különösen, ha az illető mindenféle képtelen kifogással próbálja megindokolni, hogy miért nem csinál semmit.

· Talán furcsa, de a sikertől való félelem is oka lehet a tétlenségnek. Sokan gondolják, hogy ha nagyot lépnek előre, azzal kellemetlen helyzetbe hoznak másokat. Még ma is sok családban feszültséget okozhat, ha a feleség jóval sikeresebb és sokkal többet keres, mint a férje. Jobb a békesség – gondolhatja ilyenkor az ember, és nem lép, amikor pedig megtehetné.

· Léteznek olyan „lusták”, akik például nem nagyon vesznek részt az otthoni teendőkben, mert ezzel sikerül elérniük, hogy mások – ha fogcsikorgatva is – gondoskodással vegyék körül őket. Kikényszerítik és élvezik a törődést, még annak árán is, hogy családtagjaik szidják és lustának nevezik őket.

· Laura D. Miller egyik páciense úgy érezte, hogy a férje már nem figyel oda rá eléggé. Erre a feleség is „ellustult”, például sokkal ritkábban készített vacsorát, mint azelőtt. A lustaság tehát a passzív-agresszív viselkedés része is lehet, vannak, akik a nyílt konfliktus vállalása helyett így üzennek a másiknak, vagy éppen így akarnak bosszút állni rajta.

· És természetesen lehetséges, hogy ami lustaságnak tűnik, az valójában a depresszió tünete, hiszen ennek a hangulatzavarnak a fáradtság, a motivációhiány, a lelassulás a legjellemzőbb kísérői közé tartozik.

Vagyis a lustasággal igen sok baj van, és ezek közül az egyik legnagyobb, hogy talán nem is létezik. Mindig éljünk a gyanúval, hogy a lustaság álca, ami mögött valami bonyolultabb lélektani jelenség húzódik meg. És ez az, aminek érdemes utánajárni, mert a lustaság ismétlődő szidalmazással nemigen mulasztható el.

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom

2018-01 lapszámban megtalálható