Az érzelemszabályozás definíciója igen szerteágazó; ha tömören szeretnénk megfogalmazni, úgy foglalhatjuk össze, mint a céljaink elérése érdekében történő érzelmi reakciók nyomon követésének, kiértékelésének és módosításának folyamatát. A jól működő érzelemszabályozásnak számos előfeltétele van: megköveteli az észlelt ingerek érzelmi jelentőségének felfogását, a szabályozás szükségességének felismerését, majd a megfelelő stratégia kiválasztását és végrehajtását. Számos elméletalkotó különbséget tesz az érzelemszabályozás két fontos aspektusa között, így elkülönítik a viselkedésre, illetve a gondolkodási és figyelmi folyamatokra vonatkozó szabályozási folyamatokat. Ez utóbbit kognitív szabályozási stratégiák összefoglaló néven szokták emlegetni, melyek közül számos pozitív, hasznos (pl. az esemény tágabb perspektívába helyezése) és kevésbé hasznos (pl. a negatív érzelmeket kiváltó eseményért való felelősség másokra hárítása) stratégia létezik. Ezek a magas szintű stratégiai folyamatok magas szinten működő önszabályozó, végrehajtó funkciókat követelnek meg. Míg a gyermekkor folyamán nagy lépésekben és gyorsan fejlődnek az észlelés, a mozgás, a kommunikáció és a gondolkodás szolgálatában álló idegrendszeri képletek, az agy azon részei, amelyek az önszabályozásért és az érzelmek szabályozásáért felelősek, kissé lemaradva kullognak utánuk. Általánosságban elmondható az agyi fejlődés mintázatáról, hogy az evolúciósan ősibb területek hamarabb érnek az egyedfejlődés során a filogenetikailag újabb területekhez képest. Ilyen ősibb területek közé tartozik az a limbikus rendszer, amely többek között az érzelmeket és az ezekhez kapcsolódó gyakran önkéntelen, tudattalan reakciókat generálja. Az újabb területek közé tartozik a prefrontális kéreg, amely az érzelmek szabályozásában, a szabályozási stratégiák létrehozásában is nagy szerepet játszik. Képalkotó vizsgálatokból tudjuk, hogy e régió strukturális fejlődése kamaszkorban még javában folyik. Innen már nem nehéz elfogadni azt a feltételezést, amely szerint az érzelmi reaktivitásért felelős limbikus rendszer és a szabályozást támogató prefrontális terület fejlődési „kiegyensúlyozatlansága” állhat a kamaszkori gyakran eltúlzottnak, irracionálisnak és kaotikusnak tűnő érzelmi viselkedés hátterében. 

A Covid mint kísérleti helyzet

Gyakran mondogatjuk, hogy a kamaszkor szenzitív időszak. A szakzsargonban is használjuk a kritikus és szenzitív periódusok kifejezést, természetesen kicsit mást értve alatta, mint a mindennapokban. A kritikus periódus az az időszak, amikor egy adott agyi terület és a hozzá köthető funkciók megfelelő fejlődéséhez környezeti bemenetre van szükség. Ha az ingerlés hiányzik vagy nem megfelelő, akkor visszafordíthatatlan sérülések keletkeznek az adott agyi hálózat által kiszolgált funkcióban. A kevésbé „szigorú” szenzitív periódus alatt azt a megnövekedett plaszticitású időablakot értjük a fejlődés során, amikor a környezeti tapasztalatok a legnagyobb hatással vannak az agyi áramkörök fejlődésére. A nagyobb plaszticitás, a nagyobb változásra és fejlődésre való képesség azonban együtt jár a fokozott sérülékenységgel is, azaz a szenzitív periódusokban az egyedet érő negatív ingerek hatványozottan károsabbak lehetnek. A szenzitív periódus lezárulásával a kérdéses áramkörök a későbbi élet során szerzett tapasztalatok alapján is alakíthatók, de kisebb mértékben. Alacsonyabb funkciók esetében számos szenzitív időszakot azonosítottak, ám a magasabb szintű folyamatokban megfoghatatlanabb maradt ez jelenség. 

Felmerül a kérdés, hogyan tanulmányozható az érzelemszabályozás érzékenységi periódusa. Egyik elképzelhető mód, hogy különböző életkorú csoportokat tartós, viszonylag nagyfokú krízisnek teszünk ki szándékosan, aztán megvizsgáljuk ennek hatását az érzelmi szabályozási folyamatokra, és krízisnek nem kitett, azonos életkorú kontrollcsoportokkal hasonlítjuk össze az eredményeiket. Ezt az eljárást azonban, még ha végre is akarná valaki hajtani, nem engedélyezné egyetlen kutatásetikai bizottság sem. Azonban egy előre nem tervezett globális krízishelyzet, amilyen a Covid-19 korai szakasza volt, úgynevezett természetes kísérleti helyzetet teremtett a kérdés tanulmányozására: az egészséget és életet veszélyeztető következmények mellett a Covid-19-járvány megnövekedett pszichés szorongást és zavart okozott a lakosságban, beleértve a gyermekeket és a serdülőket is. A serdülők a világjárvány kezdete óta számos kihívással szembesültek: megnőtt a szeretteik potenciális elvesztése miatti szorongás, felborult a napi rutin az iskolák bezárásával, a kortárs kapcsolatok hiánya és a szűk családdal való folytonos összezártság pedig növelte a pszichés distressz szintjét. 

Fiúk és lányok – érési szakaszok

A BÉTA Lab serdülők körében végzett vizsgálatai évekkel a pandémia kitörése előtt kezdődtek (http://betalab.hu), és bár a pandémiával kapcsolatos lezárások a laborban folyó munkát ellehetetlenítették, a kérdőíves vizsgálatok folytatódhattak és kiegészülhettek online formában. Ennek következtében voltak olyan alanyaink, akikkel a pandémia előtt és közben is fel tudtuk venni az érzelemszabályozási problémákat mérő önbeszámolós Érzelemszabályozási Nehézségek Kérdőívet (DERS). Így lehetővé vált, hogy megvizsgáljuk a pandémiás stressz lehetséges hatásait különböző korcsoportú, érettségű, nemű és iskolai hátterű alanyok érzelemszabályozási folyamataira. A vizsgálatban kilencedikes és tizedikes gimnazista fiúk és lányok, valamint kilencedikes szakiskolás fiúk pandémia előtti és közbeni DERS-pontszámait hasonlítottuk össze. A vizsgálat egyik fő eredménye, hogy a nemek között különbséget találtunk a pandémiás stressz legerősebb negatív hatásának időpontjában. A 9. osztályos lányok szignifikánsan több érzelemszabályozási nehézséget mutattak, mint a pandémia előtti adatfelvételek idején, míg a 10. osztályos pandémia előtti és pandémiás lánycsoportok eredményei nem különböztek jelentősen egymástól. A gimnazista fiúk esetében éppen ennek ellenkezője volt megfigyelhető: a 9. évfolyamosokat nem érintette negatívan a pandémia az érzelemszabályozásban, míg a 10. osztályos pandémiás csoportba tartozók szignifikánsan több érzelemszabályozási nehézségről számoltak be a pandémia előtti csoporthoz képest. Azaz úgy tűnik, hogy a lányok egy korábbi életszakaszban mutatnak magas érzékenységet és sebezhetőséget az érzelemszabályozás fejlődésének területén, másképpen megfogalmazva a lányok „veszélyeztetettségi ablaka” átlagosan egy évvel korábban van, mint a fiúké. Eredményeink párhuzamba állíthatóak azzal az ismert ténnyel, hogy a nemek között különbség van a pubertás kezdetében és lefolyásában, azaz a lányok jellemzően másfél évvel megelőzik a fiúkat. A pubertás kezdetében és az érés ütemében nagy egyéni különbségek lehetnek, amit nemcsak a biológiai nem, hanem más, például szocioökonómiai tényezők is befolyásolhatnak, így például az alacsonyabb szocioökonómiai státusz korábbi pubertáskezdettel járhat. A BÉTA-vizsgálatok keretében alanyainkkal, a személyes kontaktus lehetőségét megengedő vizsgálatok szakaszában, ultrahangos csontkormérést is végeztünk, mely eljárással volt információnk a kronológiai kor mellett arról is, hogy az alanyaink hol járnak a serdülőkori érésben. Az eredmények szerint a kilencedikes szakiskolás fiúk csoportja átlagosan 8 hónappal volt érettebb a kilencedikes gimnazista fiúknál. Ehhez az eredményhez kapcsolható a másik nagyon fontos és érdekes felfedezésünk: a szakiskolás fiúk esetében, a gimnazista fiúktól eltérően, 9. osztályban találtunk egy erős negatív pandémiás hatást az érzelemszabályozási pontszámokban, vagyis a pandémia alatti pontszámok ebben a csoportban szignifikánsan több érzelemszabályozási nehézségről árulkodtak, mint a pandémia előtt felvett adatok. Azaz ahogyan a gimnazista lányok esetében, akik szintén megelőzik a biológiai érésben a gimnazista fiúkat, a szakiskolás fiúknál is korábban figyelhető meg a pandémiás krízishelyzet nagyfokú negatív hatása az érzelemszabályozásra. Eredményeink azt sugallják, hogy az érzelmi szabályozás fejlődésének is van egy biológiaiérés-függő szenzitív szakasza, amely egyben egy sérülékenységi ablak is, azaz az ebben a szakaszban megjelenő negatív hatások fokozottan ronthatják az érzelemszabályozási folyamatok sikeres alakulását. 

A sikeres megküzdés stratégiája

A fent leírt kutatás több nemzetközi vizsgálattal együtt azt a tényt erősíti, hogy a kora gyermekkoron túl a serdülőkorról is érdemes úgy gondolkodnunk, mint szenzitív periódusról az adaptív érzelemszabályozás fejlődésében. Az ebben az életkori szakaszban történteknek és elsajátított képességeknek fontos következményei lehetnek a jövőbeni szabályozás sikerességére nézve. Sokunkban felmerül a kérdés: vajon hogyan tudnánk támogatni a kamaszokat? A sikeres érzelemszabályozás első és egyik legfontosabb lépése saját érzelmeink azonosítása. Beszéljünk a kamaszokkal arról, hogy az érzelmi folyamatok eredendően összetettek, és gyakran megtévesztően összekeverhetőek egymással. Biztassuk őket, hogy próbálják meg megfigyelni és tudatos lépések sorozatával leírni az érzelemkiváltó helyzeteket és a saját magukon tapasztalt reakciókat. Fontos segítség lehet az is, ha beszélgetünk az érzelmek szabályozhatóságáról és arról, hogy léteznek jól használható, gyakorolható stratégiák (pl. figyelemáthelyezés), amelyek segítségükre lehetnek az érzelmileg túlfűtött helyzetekben. Mindenképpen fontos tudatosítani a kamaszokban, hogy a stressz a mindennapi élet velejárója, amire azonban fejben előre készülni lehet. Egy helyzet stresszes mivoltának felismerése, az erre való felkészülés a megismert érzelemszabályozási technikákkal felfegyverkezve nagy eséllyel növelheti majd a kamasz önhatékonyság- és kompetenciaérzését, valamint a sikeres megküzdés esélyét. 

A cikk szerzői:

Dr. Gerván Patrícia kognitív kutató

Dr. Kovács Ilona egyetemi tanár, az MTA levelező tagja