Általában nehéz feldolgozni azt, ha valaki nem tud beilleszkedni valahova. Különösen igaz ez akkor, ha egy szülő a gyermekét látja ilyen helyzetben.
„Robival a legritkább esetben tudunk elmenni bevásárolni. Megmondom őszintén, egyedül inkább nem vállalkozom erre, amióta megtapasztaltam azt a tehetetlenséget, amit egy bevásárlás alatti dühroham közben és után érzek. Látszólag érthetetlen és irracionális okai vannak, hogy ez a roham elkezdődik...
Mégis, honnan tudhatja a kisgyermekét nevelő friss szülőpár, mi számít „normális” viselkedésnek a gyereknél? Az internet, modern korunk elsődleges információforrása legtöbbször még több bizonytalanságot és szorongást okoz, a nagyszülők tanácsait pedig talán meghallgatjuk, de megfogadni már nem mindig sikerül.
A fejlődési zavarok megállapítása rendkívül bonyolult és összetett, hiszen a vizsgálat magában a fejlődés folyamatában történik. Teljesen normálisnak tekintjük, hogy vannak olyan állomások, melyekre az egyes készségek másképp érnek be: hol rövidebb, hol hosszabb idő alatt, hol megkésve, hol terelőúton. Végül beérnek, és már nincs jelentősége a késésnek, hiszen a fejlődés, az út folytatódik tovább. Tipikus példa erre, hogy a mozgás- és beszédfejlődés, vagy akár a szobatisztaságra szoktatás során intervallumokban gondolkodunk. Nem kell minden gyermeknek ugyanabban az életkorban járni, elkezdeni beszélni, szobatisztává válnia. A normalitásba belefér a fejlődés ütemének változatossága. Mégis jelzésértékű lehet, ha ebben jelentős eltérések vannak, és a gyermek „kilóg” a kortársai közül...
Az autizmus egy spektrum-zavar, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincs két egyforma, autizmussal diagnosztizált ember, hiszen a tünetek súlyossága, formája, típusa, és a problémák okozta nehézségek nagymértékben különböznek...
Az ASD előfordulása
nem függ az egyes földrajzi területektől, különböző népcsoportoktól, szociális helyzettől, iskolai végzettségtől – de az is bebizonyosodott, hogy az idősebb szülőknek nagyobb eséllyel születik az autizmus tüneteit mutató gyermeke.
Az Amerikai Járványügyi Hivatal 2018-as adatai szerint az ASD előfordulása viszonylag magas (59 gyermekből 1 kap ASD diagnózist). Bár hazánkban ennél alacsonyabb az ilyen diagnózisok száma, az utóbbi 10 évben ez folyamatosan emelkedik. Ennek hátterében nem az ASD előfordulásának növekedése, hanem a diagnosztikus eszközök finomodása, a szemlélet változása áll.
Fiúknál négyszer gyakoribb, mint lányoknál, de felmerül, hogy ez az arány valójában kisebb, hiszen a lányok tünetei kissé más jellegűek, illetve jobban kompenzálják azokat. Inkább arról van szó, hogy a lányok tüneteit nehezebb azonosítani, ami azzal jár, hogy elmarad a megfelelő diagnózis – és sajnos így a megfelelő kezelés is. A legtöbb gyermeknél még mindig négyéves kora után ismerik fel, holott sokkal korábban, már kétéves korban is fel lehet állítani ezt a diagnózist.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 4. számában olvasható
