Introvertáltak egy zajos világban
Amióta Jung 1921-ben leírta az introverzió/extraverzió kettősét, mint a pszichés beállítottság általános típusait, számos elmélet értelmezte (újra) és kutatások sora támasztotta alá különböző bizonyítékokkal a jungi tipológia érvényességét – miközben a megkülönböztetés a köznapi nyelvben egyre inkább a „társaságkedvelő” és „magának való” ellentétpárjára egyszerűsödött.
Az extra- vagy introverziót mint személyiségjellemzőt később biológiai funkciókkal, elsősorban a központi idegrendszer működési sajátosságaival próbálták magyarázni. Hans Eysenck elmélete szerint az extravertált személyeknél a kérgi arousal alapszintje (az agykérgi izgalmi szint) alacsonyabb, és nehezebben is aktiválható, mint az introvertáltaké, ami miatt az extravertáltak keresik a külső ingereket, és akkor érzik jól magukat a bőrükben, ha megfelelő mértékű, az arousal-szint megemelkedésével járó stimulációt kapnak a környezetből. Ezzel szemben az introvertáltak, akiknek az agykérgi izgalmi szintjük eredendően is magasabb, inkább szeretnék elkerülni a további ingerlést, mivel azt kellemetlennek, zavarónak élik meg. Eysenck elmélete elegáns magyarázatát adja a fentiekben említett „társaságkedvelés” versus „magának valóság” megkülönböztetésnek. Eszerint az extravertáltak azért keresik jobban mások társaságát, mert a szociális helyzetekben való részvétel az arousal-szintjük emelkedésével jár, így számukra kellemes, jutalmazó értékű lesz. Az introvertáltaknál – vagy ahogy a téma egyik szakértője, Sylvia Löhken nevezi őket: a „csendes embereknél” – épp ellentétesen: a társas helyzetek (főként a sok ember kis helyen) rendkívül erőteljes stimulációt jelentenek, vagyis az arousal-szintjük túlzottan megemelkedik, ezért (egy idő után legalábbis) hajlamosak lesznek inkább „egyet hátralépni”, például a szituációból kicsit félrevonulni és egy nyugodt helyet keresni – vagyis izgalmi szintjüket lecsendesíteni. Nem az alkalmazkodóképesség hiányáról van tehát szó, sokkal inkább a túlstimulációval szembeni védekezésről, a túlzottan intenzív vagy zavaróan sokféle benyomástól, ingertől való szükségszerű eltávolodásról.
Ha a fentiek alapján elfogadjuk azt, hogy az (inkább) introvertált személyek lehetőség szerint olyan helyzeteket választanak, ahol a külső ingerek nem túlzottan intenzívek, felmerül a kérdés, hogyan hatnak rájuk a nem-társas helyzetekből származó környezeti impulzusok – vagyis miként tudnak megküzdeni a mindannyiunkat körülvevő, zajos világgal?
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 6. számában olvasható
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
„Nem bírom elviselni, ahogy rágsz!”
A mizofónia
Biztosan ismerünk olyan embert (vagy akár mi magunk vagyunk ilyenek), aki hihetetlenül érzékeny bizonyos hangokra, például amikor valaki hangosan rág, nyel vagy szuszog, és ezt hallván rendkívül ...
Beskatulyázott személyiségek
A szangvinikus, a kolerikus, az extravertált, az érző és a gondolkodó
A sokféle emberi személyiség megismerésének és kategorizálásának vágya sokkal régebbi, mint maga a pszichológia. Évezredek óta születnek újabb és újabb tipológiák, de az emberi természet mintha ...
Illik-e a vállalkozói létforma a személyiségemhez?
Több osztályozása létezik a személyiségeknek – ám még sokkal többféle ember él a világon. Egyúttal sokféle vállalkozás-típus létezik, sőt működik sikerrel.
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2026/1 Lélek és gépek
Az előfizetés ára 7,560 Ft. Több, mint 15% kedvezmény éves előfizetés esetén!
Előfizetek
