Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s mindenkorra. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor erősek vagyunk, ha nem tudunk változtatni, akkor gyengék. Szakítani például valóban így kell – új életformát kialakítani azonban nem.

Az emberi élet valójában nem döntésekből, hanem szokásokból áll össze. Nem egyszerűen a gondolatainkat és az érzéseinket kell megváltoztatni, hanem azokat a megszokásokat, amelyekre a gondolataink és az érzéseink is támaszkodnak... Ha félek a veszélyes helyzetektől, akkor nem meggyőznöm kell magamat, nem egy döntéssel kell legyőznöm a félelmet, hanem lépésről lépésre hozzá kell szoktatnom magam a félelmetes helyzetek elviseléséhez. Ha nem vagyok eleve bátor, akkor bele kell szoknom a bátor viselkedésbe és végül – legalábbis korábbi önmagamhoz képest – bátor leszek. Mivel a félelem egy szokás, ezért csakis „átszoktatással” győzhető le...

Bizonyos értelemben a rész és az egész viszonya felől kell átgondolnunk a helyzetet. Változtatni akarok, mert most boldogtalan, elégedetlen, frusztrált, örömtelen az életem. Ez az, ami egyelőre világos. De vajon elég-e életem egy részét megváltoztatni ahhoz, hogy az egész boldog és örömteli legyen? Vajon ha a jelenlegi rossz kapcsolatból kiszabadulok, nem fogok-e a jövőben egy ehhez nagyon hasonló csapdájába esni? Ennek esélye igen nagy. Az élet ugyanis nem különálló részekből áll (egy kapcsolati modulból, egy munkahelyi modulból, egy szülői modulból, egy társasági modulból, amelyek külön-külön cserélhetőek a többi megtartásával), hanem sokkal inkább egymásba fonódó szokásokból, rutinszerű tevékenységekből, megszokott érzelmi reakciókból. Bizonyos értelemben az élet minden különálló területe egy „totális rész” – vagyis valami olyasmi, ami a megszokott életstratégia egészét fejezi ki.

Ha valóban változtatni akarunk az életünkön, akkor azt nem érdemes úgy felfognunk, mintha egyik pillanatról a másikra megtörténhetne, mert ezzel elérhetetlenül magasra helyezzük önmagunk számára a lécet. Egymásba kapaszkodó és egymást erősítő rutinokat, érzelmi mintázatokat és szokásokat kell „újrahuzalozni”. Szerencsés helyzetben önmagunk átalakítása nem a szeretteink ellenében, hanem a szeretteink szeme előtt, az ő támogató tekintetükön keresztül történik. Egy házastárs, egy barát vagy egy terapeuta ebben nagy segítséget nyújthat, mert jelentősen megkönnyíti az új szokásokkal való azonosulást, ha mások szemén, az ő ellenőrző tekintetükön keresztül tudjuk nézni önmagunkat. De a változtatás egyedül is lehetséges...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 1. számában olvasható