
Beszélgetés Kertész Krisztinával
Egy dietetikus, aki nem diétáztat
Mindig fokozatosságot ajánlok és rendkívül sokféle konkrét javaslatot teszek. Elmagyarázom, hogy mit mivel lehet helyettesíteni, milyen más főzéstechnikai eljárásokat lehet alkalmazni. Alapvetően is pozitív és türelmes ember vagyok, ami csak fokozódott a SASOK hatására. És ilyen esetekben különösen sok türelemre van szükség. Azóta még jobban megértem a pácienseket, jobban átlátom, hogy aktuális helyzetüket mennyire kiszolgáltatottnak élik meg, és azt is, milyen nehéznek tűnik számukra a feladat, ami előtt állnak. .

Kertész Krisztina azon megszállottak egyike, akik még ma is lelkesen és örömmel dolgoznak az egészségügyben. A főiskolai képzés után nem sokkal a SASOK-at is elvégezte, hogy még hatékonyabban tudjon segíteni a pácienseken.
Ma már egyre jobban ismerik a szakmánkat – kezdi Kertész Krisztina dietetikus – és partnernek tekintenek bennünket az egészségügy más szakterületein dolgozók és a páciensek egyaránt. Munkánk során egyetlen eszközünk van – a beszéd. Mi nem szúrunk, nem vágunk, nem adunk gyógyszereket, minden azon múlik, be tudjuk-e láttatni a pácienseinkkel, hogy amit javasolunk, azt érdemes betartani. Ezért volt hasznos a SASOK képzés, hiszen a dietetika a „sasolás” egyik legjobb terepe.
Mit ért „sasoláson”?
Figyelmet, együttérzést, pozitív visszajelzést, ösztönző tanítást. Amikor valakiről kiderül, hogy valamilyen anyagcsere-betegsége van, például egy frissen felfedezett cukorbetegséget diagnosztizálnak nála, akkor gyakran megijednek. Hirtelen vége szakadt az „ilyen betegség csak másokat érinthet, engem biztosan elkerül” – érzésének, harmadrészt azt hallja, hogy ez az új helyzet életmódváltást, a korábbi étkezési szokások átalakítását teszi szükségessé.
Hogy reagálnak ilyenkor az emberek?
Van, aki teljesen kétségbeesik, másokon látom, hogy az egészet butaságnak tartják, és engem sem vesznek komolyan. Ilyenkor szoktam egészen az elején, az alapoktól kezdeni a jobb megértés és elfogadás céljából. Elmagyarázom nekik a betegségük lényegét, igyekszem mindenkivel a saját érdeklődési köréhez mérten foglalkozni. Ha valaki igényli, akkor akár élettani, kémiai szinten is elmagyarázom a szervezetükben lejátszódó folyamatokat. A kockázatokat is el kell mondanom, azt, hogy mi várható, ha nem tartja magát a javasoltakhoz. Néha ez az, ami beválik, máskor épp a megnyugtatás. Emlékszem egy fiatal férfira például, aki hétvégén került kórházba. Kiderült, hogy cukorbeteg lett, be kell feküdnie, hogy beállítsák a helyes vércukorértékét. A részletes magyarázat még váratott volna magára hétfőig, mert hétvégén kevesebben dolgoznak a kórházban. Amikor találkoztam vele, teljesen kétségbe volt esve, úgy érezte, hogy vége az életének, a munkahelyén sem dolgozhat többé, és abban sem volt biztos, hogy újdonsült apaként megállja-e a helyét. Fogalma sem volt, hogyan lesz képes naponta négyszer az inzulint beadni magának. Leültünk és megbeszéltünk mindent az elejétől a végéig. Megnyugtattam, hogy ezzel teljes életet lehet élni, természetesen a munkáját is folytathatja, és nem kell lemondania semmiről. Amíg nálunk volt, mindennap beszéltem vele, az összes felmerülő kérdésére közösen találtunk megoldást. Mikor elhagyta a kórházat, már újra tudott mosolyogni és reménykedett.
Van olyan konkrét módszer, amit alkalmazni tud?
A követés-vezetés módszerét például. Ez az én esetemben azt jelenti, hogy meg kell ismernem magát az embert, a személyiségét ahhoz, hogy hatékonyan tudjak segíteni. Nemcsak azt kell megtudnom a beszélgetés alatt, hogy mi ösztönzi, hanem azt is, milyen anyagi körülmények között él, milyen a napi munkabeosztása, életritmusa, milyen ételeket szeret. Ezeket összevetve a szakmai protokollal, egy közös, egyénre szabott és betartható étrendet alakítunk ki a pácienssel közösen. Komolyan veszem azt is, hogy csak pozitív ajánlásokat érdemes tenni. Van néhány szó, amit épp ezért már nem használok. Ilyen például maga a „diéta” is, mert ez azt sugallja, hogy az embernek lemondások között kell élnie. Helyette az „étrend”-et, cukorbetegeknél az „egészséges étrend”-et szoktam használni. Mondataimat nem kezdem úgy, hogy „ha majd meggyógyul…, ha majd hazamegy…”, stb.. Helyette határozott kijelentésekkel biztosítom a gyógyulásról. „Próbálja meg…” kezdetű mondatokat sem használok, ezzel is erősítve a páciens kitartását, a biztos sikert és munkájának eredményét.
Kettős kötés módszerére is van lehetőségem. Például felsorolok sokfajta teljes kiőrlésű kenyeret, és ezek közül ő választhatja ki a számára legízletesebbet – a lényeg ugyanaz marad. Így érzi a páciens, hogy a döntés az ő kezében van, aktív résztvevője saját életének.
Ha valaki azt mondja, nem tudja elképzelni az életét úgy, hogy reggelente keserűen issza a kávéját vagy teáját... akkor mit lehet erre válaszolni?
Mindig fokozatosságot ajánlok és rendkívül sokféle konkrét javaslatot teszek. Elmagyarázom, hogy mit mivel lehet helyettesíteni, milyen más főzéstechnikai eljárásokat lehet alkalmazni. Alapvetően is pozitív és türelmes ember vagyok, ami csak fokozódott a SASOK hatására. És ilyen esetekben különösen sok türelemre van szükség. Azóta még jobban megértem a pácienseket, jobban átlátom, hogy aktuális helyzetüket mennyire kiszolgáltatottnak élik meg, és azt is, milyen nehéznek tűnik számukra a feladat, ami előtt állnak. Gyakran kérem, hogy jöjjenek be a beszélgetésre a családtagok is, mert olykor épp a gyerekeken vagy a házastárson keresztül lehet motiválni valakit. Arról sem mondok le rögtön, aki ellenséges. Előbb megpróbálom kideríteni az okát. Volt nemrég egy páciensem, cukorbetegsége volt magas koleszterinszinttel párosulva. Úgy jött el hozzám a feleségével, hogy szinte érzékelhető volt az ellenszenv. Először elkezdtem mondani az ide tartozó étrendet, de megálltam, mert láttam, hogy teljesen visszautasítóak. Kértem, hogy beszélgessünk, és mondják el, honnan jöttek, milyen tapasztalataik vannak. Kiderült, hogy eddig csak tiltották őket mindentől, mindenki csak arról beszélt, mi mindenről kell lemondaniuk. A személyes érdeklődésem hatására megnyíltak, és beszéltek a kétségbeesésükről, a bizonytalanságaikról, a félelmeikről. Megnyugtattam őket. Elmondtam, hogy alapvetően igaz, amit eddig hallottak, de! És itt következtek a lehetséges más megoldások, csak arról szóltam, hogy mit és milyen módon lehet! Közben ott volt a kislányuk is, vele is személyes kapcsolatot alakítottam ki. Őt is kérdezgettem, mit szoktak ebédelni, mikor jár sportolni az apukájával, feladatokat adtam neki, ami mindhármuknak nagyon tetszett. A felesége is láthatólag megkönnyebbült, mert aggódott a férjéért. De most már tudta, mi az, amit főzhet neki…
A SASOK
A „Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban Képzés”-ből származik a SASOK rövidítés, amelyet a Magyar Hipnózis Egyesület és a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika közös szervezésében indítottak. Ez a képzés olyan szuggesztiós technikákkal ismerteti meg a résztvevőket, amelyek beépíthetőek a szomatikus gyógyítás mindennapjaiba, és számos területen igazolták már hatékonyságukat. Az előadók között pszichológusok, pszichiáterek, hipnoterapeuták, aneszteziológusok és intenzív szakorvosok szerepelnek.(www.sas-ok.hu)
A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2010. 1. számában
További ajánlás a témában



2025-02

