Jelenlegi hely

Az agressziókezelés művészete

Rejtett és nyílt haragjaink
Haragunk erőt ad ahhoz, hogy védekezni kezdjünk, vagy éppen visszatámadjunk

Bizonyára mindenki átélt már hirtelen, erős haragot – amolyan „meg tudnám fojtani egy kanál vízben” jellegű érzést –, amelyben benne volt a gyilkos indulat.  Ezek az agresszív késztetések ijesztőek lehetnek. Amikor az újságban borzalmas tettekről olvasunk, akkor lényegében arról van szó, hogy ilyenkor hiányzik az impulzuskontroll, a harag tettlegességhez vezet – vagyis az indulat cselekvésbe fordul.

Szerző: 

Ezek az agresszív késztetések ijesztőek lehetnek. Amikor az újságban borzalmas tettekről olvasunk, akkor lényegében arról van szó, hogy ilyenkor hiányzik az impulzuskontroll, a harag tettlegességhez vezet – vagyis az indulat cselekvésbe fordul. A fizikai bántalmazásnál némileg jobb, ha szóban fejezzük ki haragunkat. Dühünkben kiabálunk, és bár ilyenkor testileg senki sem sérül meg, az adok-kapok szócsata mindkét félnek lelki sérüléseket okoz. A mérgünkben kimondott szavak szó szerint „mérgezik” a kapcsolatot.  Bár a veszekedések után ki lehet békülni, a sok sértő szó lerakódik, rombolja az önbecsülést, s a felgyülemlő harag idővel tönkreteheti a (szülő-gyerek, partner-, pár-, stb.) kapcsolatot.

Éppen ezért sokak számára az agresszió csak negatív felhanggal bír, holott – s ezt talán kevesen tudják – önmagunk megvédéséhez, vágyaink kifejezéséhez, a rivalizációs helyzetekben megfelelő pozíció kivívásához elengedhetetlenül szükséges saját – konstruktívvá tett – agressziónk. Vagyis az agresszió nemcsak rombolni tud, hanem segítségével építkezni is lehet – persze ehhez előbb némi mentális munkát kell rajta végezni...

Tudattalan szinteken a haragunkat veszélyesnek élhetjük meg, mert érzelmileg távolítanak szeretteinktől. Ha megharagszunk valakire, legszívesebben otthagynánk – sokszor éppen azt, akitől a biztonságot várjuk. Ezért nehéz sokszor a „fontos másikra” (szülő, pár, főnök) megharagudni, mert a tudattalanul veszélyesnek megélt érzést még a tudatba kerülés előtt elhárítjuk. A tudattalanunk nem tud különbséget tenni érzések és tettek között, a haragot rombolónak tekinti, ezért hárítja, s nem engedi tudatosulni. Vagyis elhárítjuk, anélkül, hogy tudnánk róla. Számos „elhárító mechanizmust” működtetünk, például elfojthatjuk a haragunkat, ami ha sikerül, nem okoz gondot. Az elhárító mechanizmusokat más néven védekező mechanizmusoknak is nevezzük, hiszen védenek a túlterhelő érzések tudatba kerülésétől.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 3. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. december–2021. januári számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Az eltűnt ember nyomában, avagy az indulatkezelés művészete

  • Van-e önmagunkkal szemben kötelességünk?

  • Miénk-e a sorsunk?

  • Amikor csak a bizonytalanság biztos

  • Mire termett az ember?

  • „Nem tudok élni nélküle”? A passzív-agresszív partner

  • Az evés rejtett örömei

  • Csak a kezemet figyeljék! Mi a közös a pszichológusokban és a bűvészekben?

  • Hogyan hat a zenetanulás gyermekem agyára?

  • Hopp, most épp jól érzed magad! A well-being terápia

  • Álmodozni jó? A fantáziavilág fogságában

  • „Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?” Oktatás a járvány közepén

  • Életünk a korona idején

    Beszélgetés Kozma-Vízkeleti Dániellel és Kapitány-Fövény Mátéval

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A major depresszió a mentális zavarok közé tartozik, mely a gyermekek 1-2 százalékát, a serdülők 4-8 százalékát, míg

Általában a perfekcionista emberről azt feltételezzük, hogy kívül-belül rendben van: tökéletes a ruházata, lakásában

Népbetegségről van szó, világszerte becslések szerint 300 millió, Európában pedig nagyjából 40 millió ember érintett.

A passzív-agresszív módon működő ember jellegzetessége, hogy a környezetével szeretné magát jónak és áldozatkésznek láttatni, és ennek megfelelő visszajelzéseket kapni.

Évtizedek óta tudjuk, hogy a média által sulykolt szépségideál kedvezőtlenül hat a saját testünkkel való elégedettségre, és ebből adódóan önértékelésünkre, lelki közérzetünkre...

A diagnosztizáltan major depresszióban szenvedő gyermekek körében nagyon magas arányú az öngyilkos magatartás.