Jelenlegi hely

Önfeladás és alkalmazkodás

Összecsiszolódás a párkapcsolatokban
Mikor és mennyit kell beáldozni egy kapcsolat oltárán? Meddig mehetünk el az önfeláldozásban vagy a kizsákmányolásban?

Egy párkapcsolat lehet az öröm forrása – de lehet a szorongásé is. Ahhoz, hogy a pozitív érzelmek tartósak és megtartóak legyenek, a társválasztás tudattalan tényezőinek optimális működése kell. Jól tudjuk, hogy minden kapcsolat úgy indul: ez lesz a legjobb dolog a világon! Ez érthető is, hiszen mindenki boldogságra vágyik, s arra, hogy élete végéig kitartson az új szerelem. Persze olykor már egészen korán csilingelnek halkan a vészcsengők – ám a társtalálás boldogságában sokan azonnal elhallgattatják, pedig ezekre a belső megérzésekre figyelni kellene, mert azt jelzik, hogy itt nem összeszokás, hanem dilemmafeloldások sorozata indul.

Szerző: 

Aki magányosabb életszakasz után találkozik valakivel, könnyen belecsúszhat olyan kompromisszumokba, melyek valójában az első pillanatoktól mutatják: ez a kapcsolat nem lesz tartós életű – hacsak nem folyamatos önfeladásban él valaki. Mikor és mennyit kell beáldozni egy kapcsolat oltárán? Meddig mehetünk el az önfeláldozásban vagy a kizsákmányolásban? Ezek nehéz konfliktusokat is okozhatnak. Alapvetően személyiségünktől függ, hogyan viselkedünk partnerünkkel, s az, hogy már a kezdeteknél mennyire képviseljük saját érdekeinket...

Hogy mennyit engedünk meg a párunknak és magunknak, annak módja és mértéke kora gyerekkori tapasztalatainktól és érzelmi kapcsolatainktól függ. Erre a legtipikusabb példa talán, ha arra gondolunk: mennyire csodálkozik mindenki, hogy miért tűri el egy nő, ha agresszív társa verni kezdi. Később, amikor kiderül, hogy gyerekkorában az apja is sokszor elpáholta, mindjárt érthetőbbnek találjuk a dolgot – mintha ez valamiféle érthető magyarázat lenne… Természetesen a kora gyerekkori szülői minták a legfontosabbak: ha a családban megértő és elfogadó érzelmek vannak s a személyes szabadság megadatik, akkor a felnőttkori párkapcsolatokban is ez a demokratikusabb minta lesz meghatározó. Ellenkező esetben előfordul, hogy ha a szülő – mint a gyerek számára a legfontosabb tekintélyszemély – túlságosan korlátozó és szigorú, vagy hideg és elutasító, akkor az a viselkedéses tapasztalat őrződik meg, hogy a békesség legbiztosabb módja a korlátlan engedelmesség...

Ha belegondolunk, életünk során hányszor mondunk le valamiről csak a másik kedvéért, vagy hogyan alakítjuk át valódi vágyainkat, ha azt érzékeljük, a másiknak ez nem lenne ínyére, elég nagy számot kapnánk. A legfontosabb kérdés azonban az, mennyire kell megőriznünk saját személyiségünket és szabadságunkat – ami egyet jelent azzal, felvállaljuk-e, hogy a másik (Bridget Jones után szabadon) úgy fogadjon el, amilyenek vagyunk.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 2. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. augusztus–szptemberi számában
ezekről olvashat:

2020 augusztus–szeptember

  • Én igazán empatikus vagyok – A házasságok 8. hazugsága

  • Mi csak védeni akarunk téged!” – Helikopterszülők

  • A félelemre apellálás a meggyőzésben

  • Külföldön élő magyarok

  • Mi is az az intelligencia?

  • Gyerekek válás után – A váltott elhelyezés

  • Családi kassza – gyerekszemmel

  • Soha ne rázd meg a kisbabát!

  • „Szemünk fénye” az óvodában

  • Mit őriz az iskolaőr?

  • Éjszakai mozdulatok

  • Az autizmus színei

  • Villanófényben

  • A placebo-hatás

  • Segíthetek?

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Nem elég azt éreznünk, hogy megértjük a másikat – ezt ki is kell fejeznünk ahhoz, hogy ő is érezze a megértésünket.

Kimaradt éveket, meg nem élt érzelmi évtizedeket nem lehet instant módon pótolni...

A szexuális zavarok ritkán jelentkeznek önálló problémaként. Jellemzően valamilyen pszichés vagy testi megbetegedés kísérő tünetei, akár gyógyszer-mellékhatás részjelenségei is...

Hogyan birkózzunk meg a koronavírussal, a karanténnal, a korlátozásokkal és az ezek miatt bekövetkező változásokkal az életünkben? Összeállításunk tömören, táblázatba foglalva...

Ki ne ült volna már hullámvasúton? Ki ne érezte volna a repülés és a zuhanás borzongató, mégis boldogító érzését?

Ha több ember hosszú időn keresztül össze van zárva, akkor ott elkerülhetetlenek a feszültségek.