Jelenlegi hely

„Aki mindig csak nyer, az hazudik”

A tőzsde nagyon szépen megtanít arra, hogy túléljük, elviseljük a kevésbé sikeres pillanatokat

Lefekvéskor még ránéz az amerikai tőzsdeindexre, reggel az ágyból az első dolga lehívni a távol-keleti árfolyamokat. 

Szerző: 

Ha nincs stressz, az már zavarja, a veszteségekből próbálja levonni a konzekvenciát, és nap mint nap érzi, amint lecsapódik rajta a kelet-európai mentalitás. A magyarok gondolkodásmódjáról és a tőzsdén alkalmazott amerikai focistákról beszélgettem Vavrek Zsolt gyakorló brókerrel, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletágának igazgatójával.

Millió kijelző, őrülten telefonálgató, hadonászó, ordítozó, egymást lekönyöklő emberek öltönyben, viharvert, szétstresszelt arccal. Nekem biztosan – de szerintem az olvasók többségének is – csak filmes élményeink vannak a tőzsdéről. Ezért segítsen most az elején tisztázni: mennyi köze van a Wall Street farkasa és más filmeknek a mindennapi, budapesti tőzsdei valósághoz?

Sajnos nem sok, és szerencsére nem sok – válaszolja Vavrek Zsolt a kérdésemre. – Sajnos, mert bárcsak nálunk is akkora forgalom és nyüzsgés lenne, mint mondjuk New Yorkban, és szerencsére, mert a budapesti piacot elkerülik a nagyobb trükközések, csalások, tőzsdei manipulációk. A budapesti egy komolyan szabályozott, nagy kontroll alatt lévő piac, ami meghatározott feltételekkel összehozza a vevőket és a vásárlókat, és kettejük között ott van az elszámolóház, ami garantálja a biztonságot. De a 90-es években, amikor megnyílt a tőzsde, még nyílt kikiáltás volt. Én akkor kezdtem, és még dolgoztam, ahogy szakszóval mondják: a klasszikus „parketten”. Az tényleg hasonló volt a filmekhez, mára a kereskedés átterelődött az internetre.

De a stressz maradt?

Hát, ez jó kérdés. Tudom, a másik nagy sztereotípia a brókerekkel kapcsolatban, hogy rettenetesen kicsapongó az életük, mert csak így tudják túlélni a tőzsdei harcot, és meghalnak fiatalon, mert a szívük nem bírja tovább. De nézzen rám: én 24 éve csinálom, még élek, és káros szenvedély sem kellett hozzá! Igen, egyrészt tényleg magasabb fordulatszámon élünk, másrészt akiket az elmúlt évtizedekben kihullani láttam, azok nem a stressz, hanem inkább a felelősség súlya miatt adták fel. Mert óriási teher a rád bízott sok tíz- meg százmillió. Jó időszakban, nyereséges időszakban persze nagyon könnyű, de amikor veszteségek vannak, és az ügyfél jön kétségbeesve, szélsőséges esetben ordít, veri az asztalt, és te tudod, hogy mit vesztett, az neked is ugyanúgy fáj. Elővehetnénk a jól ismert pszichológiai közhelyet, hogy én minden információt megadtam, felkészítettem az ügyfelet, tehát az ő ordítása nem rólam szól, nekem ezzel nincs dolgom, ez az ő dühe – de ez nem az a szakma. Ha mondjuk egy pékségben állsz eladóként és bunkó veled a vásárló, mondhatod, hogy sebaj, nem nekem szól, biztos valahol felidegesítették. De egy jó bróker komolyan megszenvedi az ügyfele veszteségeit. Szerintem talán ezért is nincsenek nagyon női brókerek…

Ezt hogy érti?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nők sokkal inkább az érzelmeiken, a személyes kapcsolataikon keresztül élik meg a világ történéseit, sokkal érzékenyebb antennáik vannak, ugyanakkor nehezebben is tudnak elvonatkoztatni az érzelmektől, ha szükséges. A tőzsdén kőkeményen félre kell tenni a személyes vonatkozásokat, ez végül is munka és üzlet, falakat kell húzni, ki kell zárni a személyes érzelmeket, és ez a férfiaknak, azt hiszem, könnyebben megy. Ráadásul, amíg parketten működött a tőzsde – bár Amerikában a mai napig léteznek kevésbé szabályozott, úgynevezett tőzsdén kívüli kereskedések, amik még a hagyományos módon zajlanak –, szóval míg kikiáltás volt és tülekedés, a testi adottságaik is nagy hátrányt jelentettek a nőknek. A legenda szerint egyes cégek hatalmas, 150 kilós amerikai focistákat alkalmaztak anno, akik törték az utat a brókernek, hogy eljusson a gépig, ahol rögzíteni kellett a kötéseket. Na, hát ilyen helyzetben pláne hátrányból indultak a nők.

Visszatérve a dolog lelki részéhez, ebben a hektikusságban – nyereség, veszteség, nyereség, veszteség – mi segít, hogy az ember józan tudjon maradni?

Az én személyes tapasztalatom szerint a hosszú távú szemlélet. Az nagyon megbénít, ha elveszünk a részletekben. A tőzsdei befektetések nem egyik napról a másikra hozzák a nyereséget, az ilyen befektetés egy hosszú, lassan beérő folyamat, és mindig összességében érdemes nézni a történéseket. Négy nyereséges év után teljesen természetes egy veszteséges, attól még a mérleg összességében pozitív marad. A cél: minimalizálni a veszteségeket, és maximalizálni a nyereséget, de attól még van veszteség, és az nem baj, az normális, az élet velejárója. A tőzsde nagyon szépen megtanít arra, hogy túléljük, elviseljük a kevésbé sikeres pillanatokat, és elhiggyük, hogy semmi baj nincsen velük. Aki azt mondja, hogy mindig csak nyer, az hazudik. Veszítsen kettőt, nyerjen hármat, azt elhiszem, az reális, az élet ilyen. Ráadásul jó időszakokban könnyű eredményeket felmutatni, de nézzük meg a rossz periódusokat. Szerintem minden emberi teljesítményt, képességet és tehetséget a nehéz időszakok mutatnak meg. A mindennapokban is használható gondolkodásmód, hogy oké, most történt valami kellemetlenség, rendben, de ettől a napom, a hetem vagy a hónapom még nem biztos, hogy tönkrement és odaveszett. Valószínűleg a hetet nagyon is pozitívban zárom, pláne, ha törekszem rá, ha mindent megteszek azért, hogy így legyen, és akkor a heti elemzésben a kedd reggeli probléma csak átmeneti zavar volt. De ha elmerülök abban a kedd reggeli katyvaszban, és elhiszem, hogy kész, itt a vég, akkor tényleg itt van. Ahogy a tőzsdén, úgy sokszor az életben is egy hirtelen mozdulattal el lehet ám vágni a sikertelen akvizíciókat, levonni a tanulságot, és maximalizálni a következő nyereségeket.

Ha már a mindennapi gondolkodásmódoknál tartunk, a befektetéseken, ügyleteken keresztül mennyire lát tipikus hozzáállásokat, emberi reakciókat?

Vannak ismétlődő esetek. Rengetegen érkeznek például úgy, hogy ők nagy kockázatvállalók, nagyon bírják a kockázatot, csapjunk bele. Aztán ahogy egy százalékot esik az árfolyam, kétségbeesetten telefonálnak, hogy „Úristen, mi történt?” Hát, az, amit kért, kockáztattunk. Tanítja ám az embert a tőzsde önismeretből! Világjelenség, hogy folyamatosan szedik áldozataikat a tőzsdei kóklerek, akik elhitetik, hogy kockázatmentes befektetéseket ismernek. Ilyen márpedig nincs. Ami az állampapírnál nagyobb hozamot hoz, az már kockázatos. De még világsztárok is folyamatosan bedőlnek a csalóknak, mert úgy látom, örök emberi jelenség, hogy hiszünk, hinni akarunk a csodákban. Hogy én vagyok a kivétel, a kiválasztott, a sors kegyeltje, hogy majd velem megtörténik. És tényleg, egymillióból egyszer megtörténik, de hát ez nagyon kicsi esély! Amit viszont kifejezetten magyar jelenségnek látok, az az, hogy a tőzsdei tapasztalatlanság miatt teljesen mások a viszonyítási pontjaink, hiányzik az előrelátás, és nagyfokú a türelmetlenség. Számtalan ügyfél talál meg minket azzal, hogy középtávú befektetést szeretne, és amikor visszakérdezünk, hogy milyen időtávra gondol pontosan, azt mondja: fél évre. Na, most fél évet még rövid távúnak sem neveznék, de nálunk itt Kelet-Európában annyira zűrzavaros az élet, hogy mindenki gyorsan akar nyerni, senki nem tud és nem mer 5 évnél hosszabb időre tervezni. Pedig egy tőzsdei befektetés nagyjából itt kezdődik, a rövidebb távú csak spekulációnak számít. Nyugaton könnyű, Amerikában már az 1800-as évekbeli első vasúttársaságok részvénytársaságként működtek, sok-sok generáció nőtt fel pénzügyi tudattal, és azzal a tapasztalattal, hogy igenis van 20-30 éves befektetés, mert a szüleim, nagyszüleim is így csinálták, és működött. Nálunk még alig 30 éve, hogy újranyitott a tőzsde, a mostani középgeneráció az első, aki talán elkezd előrelátóan félretenni, takarékoskodni, elkezd befektetni, de azzal a félelemmel, hogy lehet, a semmibe vész a pénze. Hiszen előtte egyetlen generációnyi tapasztalata sincs arról, hogy 30 éven belül ezt nem veszik el, nem államosítják, nem osztják fel, nem jön valami krach. Ráadásul sokakban még mindig működnek a kádári reflexek: akármi is lesz, az állam majd megment. De hát tudjuk, hogy nem. Szerencsére úgy tűnik, hogy a tizen-, huszonévesek már képzettebbek, tapasztaltabbak, ismernek nemzetközi trendeket, gyorsabban reagálnak. Persze, mint munkavállalók, nagyobbak is az elvárásaik.

Apropó! A brókernek vannak saját befektetései?

Szerintem kell, hogy legyenek. Az azt mutatja, hogy tényleg érdekli őt a tőzsdei működés. Sok cégnél tiltják a saját kereskedést, mi nem. Szigorú feltételek között ugyan, de engedjük a brókereinknek, hogy ők maguk is kereskedjenek. Mennyire hiteles az a bróker, aki látra szóló betétben tartja a pénzét?

Az interjú megjelent a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2021 február–március

  • Sikeres és kegyetlen nárcisztikusok

    Mindent a győzelemért!

  • Meghamisított emlékek

  • Ezt műveli a stressz az emlékeinkkel

  • Túl az igazságon

  • Az intimitás ereje

  • Tanulható-e a szeretet?

  • Pygmalion az interneten

    Az interneten ébredt szerelem kockázatai

  • Az online társkeresés buktatói és örömei

  • Amikor a szerelmes üzenetek „munkatársivá” válnak

  • A JÖVŐ PSZICHOLÓGUSAI

    • A desszertnek mindig van hely?
    • Társállat a családban
  • „Egy kép felér ezer szóval”

    Lencsevégen a videotréning módszere

  • A függőség hálójában

    Egy segítő szakember tapasztalatai

  • „Egyszer hopp, másszor kopp”

    Pénzügyi sérülékenység

  • Manipuláció a munkahelyen

  • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Izgalmas kérdések, és a kérdésekben még izgalmasabb felvetések érkeztek be hozzánk, amikből most néhányra reflektálunk, válaszolunk.

A legtöbb – 89% – szülő úgy gondolja, hogy a kisgyerekeknek otthon és az iskolában egyaránt kell megtanulniuk a kiber

A desszert-hatás mögött ugyanis az az alapvető tulajdonságunk áll, hogy sokféleségre vágyunk.

Ez az időszak kitörölhetetlen nyomot hagy mindannyiunk életében.

Megműtöm vagy nem műtöm meg? Örömet szerzek vagy lavinát indítok el? Etikus vagy nem etikus? A praxis mindennapi, állandó dilemmái ezek – állítja dr. Juhász Péter plasztikai...

A szemfényvesztés, az illúziók és a varázslat egyidősek az emberiséggel: a fizikai világ törvényszerűségeinek látszól