Ez az időszak kitörölhetetlen nyomot hagy mindannyiunk életében. A szorongás, a félelem, a bizonytalanság miatt az egyensúly visszaállítása mindenkitől – a gyerekektől, a pedagógusoktól, a szülőktől egyaránt – sok plusz energiát igényel majd.

Bár nem tudni, mit hoz a jövő, a 2020-as év mindenkit kipenderített a komfortzónájából, s különösen igaz ez az oktatás terén... A járvány nagy vesztesei az érettségizők. Szorongva, bizonytalanságban, sokuk ráadásul kevés segítséggel készült az érettségire. Végül be kellett ülniük a termekbe, de ballagást már nem tarthattak, ami pedig szabad téren is megoldható lett volna. A Covid-nemzedék életébe, jövőjébe beleég a „nekünk nem volt ballagásunk” keserűsége – a hiány, a szomorúság végigkísérheti az érintett tanulók életét. És most majd a szalagavatóval lesz így: jön a „nekünk nem volt szalagavatónk”... Remélhetőleg utólag a legtöbben mosolyogva fognak majd visszagondolni erre az időszakra, azzal az érzéssel, hogy ők a „nagy covidos” érettségizők, ballagók. Történelem íródik, és ők a részesei. Megszokják majd, hogy újak jönnek a régi megoldások helyett.

Nagyon fontos, hogy mi, felnőttek mit kommunikálunk a fiatalok felé. Ha azt hallják tőlünk, milyen szerencsétlenek, hogy épp velük történik mindez, hogy mennyire másképp alakult volna az életük, ha nincs a járvány és így tovább, akkor többen valóban így fognak érezni. Ha viszont arról biztosítjuk őket, hogy ők egy különleges évfolyam egy nagyon különleges évben, hogy be fognak kerülni a történelemkönyvekbe, ha azt mondjuk, fogadják el ezt a rendkívüli helyzetet és ne feledjék, mindig vannak lehetőségeik, csak meg-, vagy épp ki kell őket találni, akkor egészen másképpen élik meg a veszteségeiket, és nagyobb valószínűséggel tudnak új utakra lépni...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 5. számában olvasható