Jelenlegi hely

A passzív-agresszív anya

„Hiába teszem ki a lelkem…”
elvárásaik állandóan, kimondatlanul ott lebegnek a közegben

Ugyan az igényeit, vágyait, elgondolásait nem jeleníti meg nyílt és érthető módon, de úgy irányítja a környezetét, hogy végső soron az ő akarata érvényesüljön. 

Érzelmileg – általában véve és kapcsolataikban egyaránt – alig-alig terhelhetők, ezzel egy időben viszont rendkívül sértődékenyek... A körülöttük élő emberek, főképp a gyerekek az ilyen anyán nem találnak fogást, rossz érzéseik állandósulnak, megjelenik a „szegény mama” és a „nem vagyok jó gyereke az én áldozatos, odaadó anyámnak” szemlélet (így tekint önmagára a gyermek, ami a fejlődő személyiség, önértékelés, önállóság szempontjából meglehetősen kártékony). Saját dolgaik elé helyeződik az anya közérzete, és azt hiszik, amit az sikeresen elhitet velük: ők az okozói anyjuk rossz közérzetének, ami akkor lesz különösen látványos, ha netán a saját akaratukat az anyai elvárások elé helyezik... Az elnevezés abból a jelenségből adódik, hogy ugyan az igényeit, vágyait, elgondolásait nem jeleníti meg nyílt és érthető módon, de úgy irányítja a környezetét, hogy végső soron az ő akarata érvényesüljön, és ő ne veszíthesse el központi és kontrolláló szerepét. Amennyiben közvetlen környezetében erre utaló tendenciák jelennek meg, például a gyermek (természetes és törvényszerű) leválása, akkor az az ilyen karaktert a biztonságos (lélektani) pozíció elvesztésével fenyegeti. Nyilvánvalóan mindent elkövet a számára legélhetőbb helyzet visszaállítására: elszomorodik, kétségbeesik, esetleg pszichoszomatikus tüneteket produkál, és addig mesterkedik, amíg a környezete valamilyen (számára kedvező) reakciót nem ad. Nem reagálni nagyon nehéz, ehhez igen-igen harcedzettnek kell lenni, és a gyerek általában nem az.

A leggyakoribb baj az, hogy az ilyen karakterek általában olyan társat választanak, aki ezt a működést nem megfékezi, hanem kiszolgálja, ebből kifolyólag az érintett fél megerősödik e szerepkörében – s ha nem a szája íze szerint alakulnak a családi események, állandó elégedetlensége a családon belül elfogadottá, legitimmé válik. 

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 4. számában olvasható

 Tekintse meg a szerzővel készült videobeszélgetést A MiPszi szerzői - testközelben c. rovatunkban!

 

 

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • Mindenért az anya a hibás?

    „Elég jó” és „elég rossz szülők” – a terápia tükrében

  • Illúziók fogságában

  • Mi az, ami még értékes?

  • KANAPÉ

    „Nem kell mindig mindent tudni”

    Interjú dr. Németh Dezsővel

  • Csodagyerekek

  • Nagyi, a szuperhős

    „Egy humán „rejtély” evolúciós magyarázata

  • A rendes ember mítosza

  • Transzgenerációs minták a párkapcsolatban

  • Mérgező pozitivitás ¬– avagy hello kittys ragtapasz a lábtörésre

  • A kóros nárcizmus a személyiségzavarok erdejében

  • Szorongás: rosszból is megárt a sok

  • VRelaxáció – avagy a semmittevés művészete

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Idén júliusban jelent meg a hír, hogy Laurent Simons belga-holland csodagyerek 11 éves korában fizikusi alap

A „rendes emberről” minden család kialakít egy narratívát - ez a mitikus alak hús-vér valójában nem létezik, de szell

A különböző osztályozó rendszerek elég sikeresen írják le a lényeget, a nagyzásosságtól az irigységig, az arroganciát

Az akár évtizedekig is elhúzódó, súlyos szociális izolációval járó állapotot, az ezzel járó sajátos viselkedést – és

Mit kezdjünk a bennünk lévő két, látszólag ellentétes erővel? Mit kezdjünk az emelkedettebb és az alantasabb személyiségvonásainkkal?

Ahhoz, hogy egy nőnek egészséges önbizalma, stabil identitása és megfelelő önbecsülése legyen, elengedhetetlen az apától kapott értékelés és elismerés.