A kognitív pszichológiában a mentális erőfeszítés fogalmának segítségével fejezzük ki azt, hogy mennyire kell koncentrálnunk egy adott feladat elvégzésére.
Ha egy feladat nagy mentális erőfeszítést igényel, akkor csak arra az egyre tudunk fókuszálni, másra nem. Az emberi agy azonban képes arra, hogy egyszerre több tevékenységet végezzen: ha egyik feladat sem igényel nagy mentális erőfeszítést, párhuzamosan is tudjuk végezni őket. Ám a figyelemnek van egy véges, korlátos kapacitása – ha pedig az elvégzendő feladatok által követelt mentális erőfeszítés mértéke meghaladja ezt a kapacitást, a teljesítmény valamelyik feladatban romlani fog... A gyakorlati alkalmazások esetében azonban arra lenne szükség, hogy egy adott feladatról megállapítsuk, nagy mentális erőfeszítést igényel-e – anélkül, hogy magáról a feladatról tudnánk, könnyű-e vagy nehéz.
Fenti problémára az jelenthet megoldást, ha a mentális erőfeszítés mérésére a feladattól független, objektíven mérhető mutatókat találunk. Az elmúlt évtizedek kutatásai alapján az egyik ilyen mutató lehet a pupilla méretének változása. A pupilla mérete legnagyobb mértékben a fényviszonyokkal függ össze: ha sötétebb lesz körülöttünk, a pupillánk kitágul, míg növekvő fényerősségre összeszűkül. A pupilla méretének változásait azonban nemcsak a fényviszonyok válthatják ki, hanem pszichológiai tényezők is: hirtelen, váratlan inger feltűnése, érzelmi behatások vagy izgatottság mind a pupilla méretének növekedését okozzák. Jelen téma szempontjából a legfontosabb az a megfigyelés, hogy a pupilla kismértékben akkor is kitágul, ha az agyunk valamilyen információt dolgoz fel...
A jelenség azzal magyarázható, hogy a pupilla méretét szabályozó idegek kapcsolatban állnak az agykérgi hálózatok optimális működését szabályozó, ún. LC/NA rendszerrel. Ha egy feladat nehéz, összetett, akkor az információfeldolgozásért felelős idegrendszeri hálózatok nagyobb mértékű, összehangolt működésére van szükség – így az LC/NA rendszer is nagyobb aktivitást fog kifejteni, ez pedig a pupilla tágulásához vezet. Tehát bizonyos értelemben a pupilla agyunk fogyasztásmérőjének tekinthető: ahogy egy villanyóra megmutatja, mekkora terhelés éri az elektromos rendszert a különböző fogyasztók által, úgy a pupilla mérete arról informál minket, hogy a különböző információfeldolgozási folyamatok (a „fogyasztók”) mennyire terhelik le az idegrendszert.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 4. számában olvasható
