Jelenlegi hely

Konfliktusok márpedig vannak

Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen…
Ha növekvése során a rossz tapasztalatok lesznek túlsúlyban, akkor túl hamar kell „felnőnie” ahhoz a feladathoz, hogy saját magát valahogyan „megvédje”.

Gyakran az az érzésem, hogy egyre több olyan felnőtt és gyerek vesz körül, akik azzal az elvárással élnek, hogy nekik sok minden jár, amiért nem kell tenniük semmit, nem kell tekintettel lenniük senkire. 

Szerző: 

Gyerekpszichológusként sok hasonló esettel találkozom, s látom, hogyan küzdenek a pedagógusok, az óvónők, a szülők, a gyerekek. Közelebbről nézve rájövünk, hogy mindenki szenved.

A valóságban a családok nagyon sokféleképpen működnek, a gyerekeket számtalan hatás éri fejlődésük során. Magam pedig nem szeretem a diagnosztikus kategóriákat, problémás viselkedés esetén sokkal inkább a hátteret akarom megérteni, hogy segíthessek a helyzet felismerésében és a változásban. Szakemberként persze láthatunk szabályszerűségeket, de – főként gyerekek esetében – nehéz biztosan kijelenteni, hogy felnőttkorára kiből miért lesz önző, nárcisztikus személyiség, és kiből félénk, visszahúzódó alkat. A köznyelvben azonban sorra aggatjuk egymásra a nárcisztikus, pszichopata jelzőket.

Ebben az írásban arra a jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, amikor szorongó, bizonytalan és alárendelődő szülőknek lesz önző, akaratos gyereke, aki gyakran félelemben tartja a szülőket, ők pedig kétségbeesetten igyekeznek elkerülni a konfliktust, félve attól, hogy másképp órákig tartó hiszti következik...

Ha a gyermeket születésétől kezdve nem öleli körbe az anya által képviselt szeretetteli egységvalóság, amelyben szükség-helyzeteit az anya megbízhatóan feloldja, akkor a gyermek tapasztalata az lesz, hogy a körülötte lévő világ reménytelen, ő pedig értéktelen, kiszolgáltatott és tehetetlen...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 1. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. okóber–novemberi számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Pedig olyan jól megvoltunk…

  • Aki él, az visszatérhet – Válás utáni gyász és remény

  • Mindenért az anya a hibás?

  • A passzív-agresszív anya – „Hiába teszem ki a lelkem…”

  • Félelem a haláltól, az élettől és a változástól

  • A mutyi metaforája – Az ismerősség vonzásában

  • Csalók és becsapottak – Valóságtorzítás, valóság-elrejtés és menekülés a valóság elől

  • Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon

  • Egy párkapcsolat krízise - pszichoterápiás pillanatok

  • Élet – egy új életre várva

  • Agyunk fogyasztásmérője: a pupilla

  • Olyan jó egyedül?

  • Miért elégedetlenek a nők a mellük méretével?

  • A „szeretem” és a „nemszeretem” munkákról

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Mert mindenki a legjobbat akarja gyermekének, ez elvitathatatlan – ám mindennek ellenére a veszteség, a gyász szocial

A lelki gondokat nemcsak a testi adottságokkal való elégedetlenség okozhatja! Vannak, akik ruházatuk és hajviseletük miatt érzik kellemetlenül magukat, mert társaik ezekért...

Sajnos, ősrégi jelenség, hogy a gyerekközösségekben vannak olyan „áldozatok”, akiket a többiek rendszeresen csúfolnak, megaláznak, fizikailag bántalmaznak, kiközösítenek.

Mit tehet a szülő, ha gyermeke, főként kamaszkorú lánya azon kesereg, hogy túlsúlyos – és valóban az? 

A szülői hatalom fenntartásának, gyakorlásának eszköze általában a pénz, amivel függőségben tudja tartani a gyermeket, a serdülőt, a fiatal felnőttet.

Ha egy kisgyermek azt látja, hogy a szülőnek a biztonságot a mobilja jelenti, akkor hiába mondja neki anya vagy apa, hogy ne kütyüzzön, valószínűleg ő is nagyon akarja majd azt...