Elvileg. Aztán jönnek a kifogások.

“Nem tudtam felkészülni a meetingre, mert a főnököm az utolsó pillanatban bízott meg egy plusz feladattal”, “bocsánat, hogy késtem, de nem volt parkolóhely”, “sajnos a wellness-részleg műszaki okokból zárva van”. Csupa kisebb-nagyobb fennakadás, a háttérben akceptálható vagy éppenséggel mosolyogni való magyarázatokkal, magyarázkodással. Minden esetben a felelősséghárítás egy formájával van dolgunk.

A kérdés nem az, hogy igaz-e a teljesítés elmaradását magyarázó indok, hanem az, hogy van-e helye magyarázkodásnak. Pedig egyre gyakoribb jelenségről van szó. Miért? Azért, mert világunk egyre inkább a matematizált, nevezzük most “kocka” életszervezés irányába tart. Szinte egész életünket egy tesz-vesz városban éljük, mintha robotgépek, digitális kalendáriumok kereteznék életünk 24 óráját. Már a gyerekek is. Nem csak az iskolai életüket töltik percre megszabott időkeretek között, de a kikapcsolódásuk is igen beszabályozott. Az edzés, a hegedűóra vagy akár a hittan(!) megadott órakor és perckor kezdődik, csúszás nem megengedett, mert jön a következő csoport.

Mindennek következménye, hogy egyre több a kikacsintás a keretek közül. Ha valaki egy munkahelyi feladat megcsúszását a közvetlen főnöke által adott másik feladat terheivel magyarázza, mérlegel: miből van kisebb baj? Ha az adott feladattal csúszik, vagy ha a saját főnökével kell szembehelyezkednie? Ez utóbbi problémásabb, hiszen értékelését, jutalmát, előléptetési lehetőségeit mind-mind a főnökétől (bár valójában a munkahelytől) kapja. Persze a szervezet érdeke azt kívánja, hogy a benne dolgozók ne a legkisebb rossz felől közelítsenek, amikor döntést hoznak, hanem a maximalizálható előnyök szemszögéből. Azaz: milyen döntést kell hoznom, ami az adott cégnek a legjobb? Ez a gondolkodásmód azonban nagyon ritka, hiszen senki sem a maga ellensége, így csak azon szervezetekben fordul elő, ahol a munkavállalók értik, sőt érzik, hogy saját egzisztenciájuk az adott cég sikerétől függ.

Nem használható a wellness-részleg a szállodában az adott hétvégén? Semmi baj nincsen, kiírunk egy bocsánatkérő táblát. Azt persze már nem ajánlja fel egyetlen dolgozó sem a vendégnek, hogy az adott hétvége szállásdíját visszatéríti a hotel, hiszen egyetlen kollega sem akarja ezt a kockázatot felvállalni: a csalódott vendég még mindig kisebb baj, mint a saját szakállunkra egy döntést hozni. A jó indoktól – elromlott a vízvezeték, beteg lett az úszómester – persze még nem történt meg a teljesítés.

A cikk címét adó matematikai képlet kiváló trénerkollegám, Vincze Imre szellemi terméke, akivel több nagyvállalatnak tréninget tartva sokszor voltunk kénytelenek ezt hatalmas betűkkel a flipchart-ra felírni. Az érintettek jót nevettek, de értették az üzenetet, és se szeri, se száma nem volt azon történeteknek, melyeknek ők voltak a kárvallottjai a teljesítés elmaradásakor. Aztán néhányan a következő tréningnapról egy kiváló indokkal korábban elkéredzkedtek…

Azzal kapcsolatban persze újabb diskurzus nyitható, hogy jó-e vagy sem a munka világának egyre inkább kocka-jellegű szervezettsége. Lehet érveket hozni az elidegenedett munkahely mellett és ellen is, egy azonban biztos: ez a végletekig matematizált munkakultúra aránytalanul nagyobb terhet ró a hierarchia alján dolgozókra, míg az eddigiekhez képest is több előnyt biztosít a fent lévőknek. És – ez már szigorúan a szerző magánvéleménye – ez egészen biztosan nem jó, mert igazságtalan. Van tehát hova fejleszteni a folyamat-alapú munkaszervezési módokat is!