Jelenlegi hely

Miért rágódunk?

Miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

„Ezt nem hiszem el. Tiszta idióta vagyok. Már megint leégettem magam. Miért pont velem kell ezeknek megtörténniük? Most mit gondolnak rólam a többiek? Biztos, hogy ezek után még kávézni se hívnak majd.” Ismerős? 

Ha valakinél ilyen vagy ehhez hasonló negatív gondolatok újra és újra felbukkannak egy-egy aktuális vagy régi eseményen gondolkodva, akkor azt mondhatjuk, hogy az a személy hajlamos a ruminációra, a rágódásra – mégpedig annak maladaptív, azaz negatív hatásokkal járó formájára... Rengeteg kutatás irányul arra, hogy megértsük, mi tartja fenn a rágódást, és milyen folyamatokon keresztül képes befolyásolni az egészségünket. Ez azért is igen fontos kérdés, mert a rágódás egészen hétköznapi jelenség – bárkivel előfordulhat, hogy rövidebb ideig rágódik valamin. Kiválthatják olyan események, ahol az elvárásaink nem teljesülnek, és nagy eltérést tapasztalunk a remélt, elvárt kimenetel és a „végeredmény” között, főleg, ha valamilyen személyesen fontos célunk nem teljesült... A rágódáshoz társuló önreflektív folyamat, a „mi történt és miért” kérdéseken való töprengés segíthet megérteni másokat, az eseményeket, saját érzelmeinket stb.

De az is előfordulhat, hogy egy hónapokkal – vagy akár évekkel – korábban történt esemény kapcsán fogalmazzuk meg újra és újra ezeket a gondolatokat, mert a kanapén lazulva „beugrik” egy emlékkép. Vegyük észre, ilyenkor ahelyett, hogy hagynánk elsuhanni a kellemetlen emléket, pillanatok alatt a jelenbe varázsoljuk át a múltat... Kutatások bizonyítják, hogy a stresszor ilyenfajta felidézése nemcsak az érzelmeinkre lesz hatással, de szervezetünk biológiai működését is befolyásolja: a régi stresszorhoz egy aktuális fiziológiai stresszválaszt produkálunk – például megpörgetjük a szívverésünket, és ha kitartóan tépelődünk a múltbeli történésen, akkor még a kortizol nevű stresszhormon termelődését is sikeresen beindítjuk. Könnyű belátni, hogy minél többször rágódunk céltalanul, annál többször terheljük meg testi-lelki működésünket.

De miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon? Miért nem sikerül akár sok-sok évvel ezelőtt történt eseményeket „megemészteni” és lezárni, s a múlt egyik rossz történéseként számon tartani?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 2. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. augusztus–szptemberi számában
ezekről olvashat:

2020 augusztus–szeptember

  • Én igazán empatikus vagyok – A házasságok 8. hazugsága

  • Mi csak védeni akarunk téged!” – Helikopterszülők

  • A félelemre apellálás a meggyőzésben

  • Külföldön élő magyarok

  • Mi is az az intelligencia?

  • Gyerekek válás után – A váltott elhelyezés

  • Családi kassza – gyerekszemmel

  • Soha ne rázd meg a kisbabát!

  • „Szemünk fénye” az óvodában

  • Mit őriz az iskolaőr?

  • Éjszakai mozdulatok

  • Az autizmus színei

  • Villanófényben

  • A placebo-hatás

  • Segíthetek?

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Nem elég azt éreznünk, hogy megértjük a másikat – ezt ki is kell fejeznünk ahhoz, hogy ő is érezze a megértésünket.

Most részt vehet az ELTE testi tudatosságról szóló kutatásában és eredményéről egyéni visszajelzést kaphat.

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.

Kimaradt éveket, meg nem élt érzelmi évtizedeket nem lehet instant módon pótolni...

Az egészséges fejlődéshez és működéshez egész életünk folyamán szükségünk van az elismerésre.

Önmagunkba zártság, erről szól most minden.