Jelenlegi hely

Kiút a céltalanságból

„Akinek nincsenek céljai, arra lesz kárhoztatva, hogy olyannak dolgozzon, akinek vannak”

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan. Elkap egy megmagyarázhatatlan folyamatosan a mélybe húzó erő, s reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat. Számtalanszor látjuk, hogy az évek telnek, és még mindig ugyanott tapossuk mókuskerekünk jól ismert ritmusát. 

Szerző: 

A háttérben egy jól körülhatárolható okot biztosan találunk: valójában sosem tudtunk célokat kitűzni. Miért is tudtunk volna!? A mindenkori környezetnek általában nem célja, hogy a felnövekvő generációk megtanuljanak elég jó célokat kitűzni. Ha ugyanis valaki képes erre, akkor veszélyessé válik a szemükben. A célkijelölés gyakorlása olyan jövőorientált időattitűdöt erősít, ami egyre több gondolkodásra késztet. Ha többet gondolkozunk saját életünkről – és úgy egyáltalán az élet dolgairól –, hamarabb és nagyobb eséllyel válunk autonóm, független, önálló felnőtté, akit bizony már nem lehet olyan könnyen terelni, befolyásolni, manipulálni, megvezetni, de még vezetni sem. Ettől pedig sokan rettegnek...

Egy elég jó célhoz természetesen ab ovo szükséges egy bennünk felsejlő vágy vagy vágykezdemény. Tíz emberből kilenc azonban itt megáll, mert ez lett az új normalitás. A média marketingüzeneteivel felhergeli bennünk a vágyakat, elkezdünk ezek mentén (ideig-óráig) motiváltak lenni, de ahelyett, hogy megállnánk és célokká emelnénk őket, megvárjuk a kívülről kapott csomagolt válaszokat...

A mi energiánkkal, időnkkel, végső soron életünkkel olyan sokan szeretnek rendelkezni. Gondoljunk csak bele, milyen rettenetes, ha valaki megtöri ezt az ördögi kört, amibe folyamatosan belerángattak minket. Egyszerűen megszűnnénk jó fogyasztók lenni, többször mondanánk nemet, és nem lehetne többé az utolsó szuszt is kisajtolni belőlünk az újabb és újabb bűntudatkeltések eszközével.

„Akinek nincsenek céljai, arra lesz kárhoztatva, hogy olyannak dolgozzon, akinek vannak” – tartja a mondás. Mély igazságot rejt. Ez vezet el oda, hogy valaki harmincas-negyvenes éveiben megfáradtan kijelenti a pszichológusnál: „Tudja, olyan, mintha valaki másnak az életét élném.” Sokszor érezzük, hogy már késő, de ne hagyjuk, hogy az elrabolt tíz-húsz év elvegye a még hátralévő életéveket! Mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint eddig tettünk, épp ezért lehetséges a változás.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2020 június–július

  • Mindennapos manipulatív technikák és kivédésük

  • Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

  • Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

  • Milyenek is a magyarok? A személyiség faktorai – 3.

  • Játék „itt, most és akkor” – a pszichodráma

  • Minden a fejben dől el? Test és lélek egysége

  • Amit a lelkiismeretünk diktál?

  • Járvány után… (?)

  • Stressz alatt másképp döntünk?

  • „Mintha minden évben érkezne hozzánk egy újszülött

  • Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.

Kimaradt éveket, meg nem élt érzelmi évtizedeket nem lehet instant módon pótolni...

Az egészséges fejlődéshez és működéshez egész életünk folyamán szükségünk van az elismerésre.

Önmagunkba zártság, erről szól most minden.

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület tagjainak rövid előadásaival szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy könnyebben eligazodjunk ebben a bonyolult és érzelmileg megterhelő...

Habár az alkohol megítélése nem egységes, szinte minden kultúra egymástól függetlenül rájött az alko