Öt egyetemista ül egy kis szemináriumi teremben a Pécsi Tudományegyetemen. Önként jelentkeztek egy kísérletre, érdeklődésük hozta ide őket – és annak reménye, hogy némi pénzt kereshetnek egy pszichológiai vizsgálatban. Nem ismerik egymást, a kísérlet vezetői pedig szigorúan a lelkükre kötötték, hogy nem beszélhetnek egymással a kísérlet ideje alatt.
Annyit tudnak csak, hogy döntéseket kell majd hozniuk, és attól függően, mennyire döntenek jól, különböző összegekhez juthatnak, amelyet a játék végén, a helyszínen ki is fizetnek számukra. Feszült a csend a teremben, az öt önkéntes kissé aggódva várja, mi is lesz a feladat. Hamarosan kiderül, hogy egy olyan csoportos játékhelyzetben vesznek majd részt, ahol arról kell dönteniük, milyen mértékben hajlandóak együttműködni egymással. Az együttműködés ebben a helyzetben azt jelenti, mennyire hajlandók a kísérletvezetőtől kapott pénzt megosztani társaikkal. A helyzetet úgy formálták a kutatók, hogy gyorsan kiderül a résztvevők számára: az a csoporttag kapja meg a játék végén a pénzjutalmat, aki saját érdekeit tartja szem előtt, és nem, vagy csak igen csekély mértékben kooperál társaival... (A kísérlet leírását részletesen lásd Czibor Andrea: Együttműködés a laboratóriumban, Mindennapi Pszichológia 2016. 1.sz.)
Döntések és személyiségjellemzők
A fenti kísérleti helyzet egy azok közül, amelyekkel a Pécsi Evolúciós Pszichológia Kutatócsoport tagjai modellezni próbálják, mely tényezők befolyásolhatják az emberek közötti együttműködést egy olyan szituációban, ahol a versengő, önérdekvezérelt viselkedés nagyobb haszonnal jár az egyén számára, mint a kooperáció. Kutatásaink során számos tényező szerepét elemeztük. Megnéztük, hogy az egyes résztvevők személyiségjellemzői hogyan hatnak döntéseikre, illetve a csoporton belüli együttműködés alakulására. Emellett jó néhány olyan helyzeti tényezőt is azonosítottunk, ami szerepet játszhat abban, hogy a játékok résztevői hajlandóak-e társaikkal kooperálni. Ez utóbbiak közül a kísérletek folyamán kezdett körvonalazódni egy olyan jellemző, amelyre a vizsgálati elrendezés során nem gondoltunk, azonban mégis úgy tűnt, hatással lehet a résztvevők döntéseire. Ez a tényező pedig a teremben helyet foglaló nők és férfiak aránya volt.
Nők és férfiak aránya
Az első, még csupán intuitív megfigyelésünk az volt, hogy ha az egy-egy alkalomra véletlenszerűen kiválasztott ötfős csoport kizárólag férfiakból állt, a csoporton belül rendszerint alacsony volt az együttműködés mértéke, a tagok önérdeküket követték, és nem igazán voltak hajlandóak társaikkal osztozni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy a statisztika eszközeivel is megvizsgáljuk, vajon a csoportban mutatkozó nemi arány hatást gyakorolhat-e arra, hogy a résztvevők milyen mértékben hajlandók saját érdekeiket félretéve a csoport közös hasznára koncentrálni.
Az elemzésekből érdekes mintázat rajzolódott ki. Kiderült, hogy valóban a csupán férfiakból álló csoportokban a legalacsonyabb az együttműködés mértéke. Az egyszerű spekuláció ezek után azt diktálhatta volna, hogy a csak nőkből álló csoportok lesznek a legkooperatívabbak. Eredményeink azonban nem ezt mutatták. Az látszott, hogy azokban a csoportokban találjuk a legmagasabb arányú „összefogást”, amelyekben férfiak és nők egyaránt jelen vannak. Az együttműködésnek leginkább kedvező nemi eloszlás az volt, amikor a férfiak számához képest kevesebb nő foglalt helyet a csoportban. Egy másik meglepő eredmény pedig arra mutatott rá, hogy a csoport nemi összetétele főként a férfiak döntéseit befolyásolta: ők voltak azok, akik együttműködőbbé váltak akkor, ha az ötfős csoportban legfeljebb két nő is jelen volt...
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 2. számában olvasható
