A pszichoanalitikus gondolkodás szerint a személyiség saját mindenhatóságába vetett – többnyire tudattalan – hite alapvetően járul hozzá az egészséges önbizalom hiányához. Egészséges önbizalmon értve azt, hogy az egyén olyan reális célokat, elvárásokat képes maga elé állítani, amiket kisebb-nagyobb erőfeszítések árán el is tud érni, az elért eredmény pedig elégedettséggel tölti el, ami erősíti önmaga értékességének az érzését, és építi reálisan megalapozott pozitív önértékelését, önbizalmát. A mindenhatóság, mindentudás érzése a személyiség fejlődése során kedvező esetben fokozatosan gyengül, helyét a reális önismeret, a saját képességek reális megítélése, az egyén önmagával és másokkal szemben támasztott reális elvárásai veszik át. Minél fiatalabb egy gyerek, annál inkább képes magára úgy tekinteni, mint aki mindenre képes. Az ebben való csalódás kiemelt időszaka a 2-3 évesekre jellemző dackorszak. Szeretnék a cipőt befűzni, a zoknit felvenni, levenni, a kabátot begombolni, a magasan lévő polcról a játékot levenni – de nem megy, pedig igazán szeretnék, de nem tudják. A korábbiakhoz képest ebben az életszakaszban sokkal sűrűbben tapasztalják meg saját korlátaikat, az akarom, szeretném és tudom közti különbséget. Feszültségekkel teli korszak ez! Ugyanakkor a születés pillanatától gyűlnek a tapasztalatok arról, hogy valami a kívánt szándék ellenére nem valósul meg. A csörgőt nem mindig lehet elérni, az anya nem válik azonnal elérhetővé a finom tejjel és így tovább… aztán kezdődik a nyöszörgés, ami hamarosan sírásba hajlik… Hogy mi a folytatás? Ez jelentős részben múlik a felnőtt környezeten: ha képesek felismerni a kellemetlenség okát és elfogadni, hogy ez valóban az a gyerek számára, akkor ezen a talajon meg is lehet nyugtatni őt. Ha a szülők, az anyák, apák, akik ilyen-olyan aktuális érzéseik miatt az adott helyzetben síró, kétségbeesett, kudarcot vallott gyerekükkel nem tudnak együttérezni, nem tudják őt megérteni és ennek eredményeként megnyugtatni – és ha az ilyen helyzetekben többnyire ez a jellemző –, akkor korlátozott lesz a gyerek önmegnyugtatásra való képessége, védtelenebb lesz a kudarcokkal való megbirkózásban. Önbizalma sérülékennyé válik, önbecsülése fenntartásában a mindenhatóság, mindentudás hamis illúziójába kapaszkodik. Ezért idővel azok a helyzetek, amelyek megkérdőjelezhetik ezt az illúziót, haraggal töltik el és saját értékességének érzésétől fosztják meg. Ez a folyamat többnyire tudattalanul zajlik. Ami a viselkedésben látható, az általában vagy a gátoltság, háttérbe húzódás, panaszkodás, vagy ennek épp az ellenkezője: mindenáron való törekvés a mások figyelmének megszerzésére, erőszakoskodás, hangoskodás, mások igényének feltűnő semmibevétele, dühkitörések.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 3. számában olvasható