A táplálkozási zavarok nem egy okból kialakuló, vagy előre jelezhető rendellenességek, nehéz felismerni a korai stádiumban, mert a személyek leplezik fogyókúrájukat és megváltozott étkezési szokásaikat. Általában kerülik az orvosi segítséget mindaddig, amíg egészségüket és életüket veszélyeztető állapotba nem kerülnek. Gyakori a tünetek krónikussá válása, illetve a visszaesés.

Szociális kockázati tényezők

A táplálkozási zavarok előfordulása nem egységes minden kultúrában. A karcsúság kényszere azokra a kultúrákra jellemző, ahol bőséges élelmiszerkínálat van. A szűkösebb élelmiszer-ellátottságú társadalmakban az ideális testalkat sokkal gömbölydedebb, ami azt sugallja, hogy az ideális az, amit minél nehezebb megvalósítani. Nyilvánvaló, hogy a média és a társadalom valamekkora nyomást gyakorol az emberekre, és e hatások sokkal inkább érintik a nőket – különösen serdülő- és fiatalkorban –, mint a férfiakat. A nők jobban tűrik az éhezést, talán az eltérő test-zsír arányok miatt. Nemi különbségek vannak az anyagcsere-reakciókban ételmegvonás esetén – a nők és férfiak eltérően reagálnak a rövid idejű ételmegvonásra.

A szociális kockázati tényezők körébe tartozó családi környezet is nagymértékben befolyásolhatja az anorexia nervosa kialakulását. Kezdete általában a felnőtté válás időszakára tehető, és valószínű, hogy az ezzel járó konfliktusok és a női test változása miatt kialakuló elégedetlenség – társulva a család szerkezetében fennálló zavarokkal – intenzíven hozzájárulhat a kórkép kifejlődéséhez. A szülők gyakran túlvédik gyermeküket, vagy túl magas elvárásokat állítanak fel a siker elérése érdekében. Az evészavaros páciensek általános családi környezetüket kritikusnak írják le, kényszerítő szülői kontrollal, mégis félnek és elutasítják a felnőttkort. Ilyen megközelítésből az anorexiát a felnőttkor visszautasításával is szokták magyarázni. Egy másik feltételezés szerint a felnőtté válást ugyancsak nehezítheti, ha az anorexiás lány a családban a szülőknek visszaadhatja a számukra már elveszett egyetértés vagy családi „idill” hangulatát azzal, hogy a beteg gyereket ápolni kell, gondoskodni kell róla. Így a betegség krónikussá válásában játszhat szerepet.

Ezenkívül fontos megemlíteni a szülők evési hozzáállásokban modellt nyújtó szerepét, illetve az evészavarok transzgenerációs átörökítésének kockázatát, ami azt jelenti, hogy egy korábban – vagy a jelenben – evészavaros nő nagyobb valószínűséggel örökíti át maladaptív táplálkozási szokásait, attitűdjeit, különösen egy betegségre genetikailag hajlamos gyereknek.

Pszichológiai háttér

Az anorexia nervosa pszichológiai háttere lehet a fejletlen én, mely az önkontrollfunkciók zavarában, kommunikációs és érzelemkifejezési, valamint önérvényesítési nehézségekben, a megküzdési stratégiák hiányában, a felnőtté válástól való félelemben, túlzott megfelelésigényben stb. nyilvánulhat meg. Anorexia esetében túlkontrollálásról van szó, mert a betegek úgy érzik, hogy az életükben kizárólag az evést tudják megfelelően irányítani, a táplálék megtagadása, testsúlyuk megtartása olyan képességük, melyet tökéletesen kézben tartanak. Az anorexiások jellemző személyiségvonása továbbá a perfekcionizmus, azonban a maximalista viselkedés megnehezítheti a gyógyulást, mert a normál testet az anorexiások igen gyakran a tökéletlenség jelzőjeként értékelik.

A táplálkozási zavarokban szenvedőkre számos kognitív torzulás és maladaptív viselkedésforma is jellemző lehet. A pszichiátriai tünetek tehát az anorexiát kapcsolatba hozzák a hangulatzavarokkal, a kényszeres-mániás zavarokkal, és a depresszióval. A táplálkozási zavarok és depresszió kapcsolatát illetően a táplálkozási zavarban szenvedő páciensek 40-80 százalékánál alakul ki életük során legalább egyszer major depresszió. Az anorexiás személyek a normálistól eltérően sok időt töltenek az ételekről, evésről, testsúlyról, testalkatról és az ezekhez kapcsolódó dolgokról való megszállott, kényszeres gondolataikkal. A korlátozó anorexiások esetében azt találták, hogy a gondolatok kontroll- és komfortérzést adnak, ezért egyáltalán nem kívánnak szabadulni tőlük. Ezzel szemben szorongásukat és elhízástól való rettegésüket is erősíthetik az evéshez kapcsolódó megszállott gondolataik, ugyanis az ételekre történő állandó koncentráció során az az érzésük támadhat, hogy ha azt mind megennék, amire gondolnak, túlsúlyossá válnának. Ezek következtében azonban rigid magatartásformák, szigorúan behatárolt napirend, rugalmatlan, rituálészerű étkezések alakulhatnak ki, melyek társadalmi izolációhoz, családi problémákhoz és kapcsolati nehézségekhez vezethetnek. Azonban az nem világos, hogy az éhezés váltja-e ki a szorongásos zavarokat, vagy a szorongás kísérő másodlagos jelenség lehet-e a táplálkozási zavarban.

A gének szerepe

Már az anorexia kezdeti magyarázataiban is nagy hangsúlyt fektettek a génekre. Ma az anorexiát prediszpozicionáló gének kutatásakor családi ill. ikervizsgálatokat végeznek, azonban nem találtak egy meghatározó „anorexiás gént”, feltehető, hogy több gén összességében határozza meg a táplálkozási zavarra való hajlamosságot. Feltételezhető, hogy az anorexia nervosára jellemző dopamin, szerotonin és leptinrendszer zavarát okozó gének játszanak szerepet a kórkép kialakulásában is. Azonban e nézetre vonatkozóan még nincsenek világos eredmények.

Egy személy számára az ideális testsúly (stabilizációs pont) ugyancsak tartalmaz örökletes tényezőt, az ún. stabilizációs pont a genetikai örökség és a korai táplálkozási minták következtében alakul ki. Az újabb elméletek szerint a hipotalamusz hivatott egy személy testsúlyát a neki megfelelő érték körül megtartani, úgy, hogy laterális és ventromediális magcsoportja az éhség szabályozásában játszik szerepet. Bár maga az anorexia szó az étvágy elvesztését jelenti, a betegek nagy része érez éhséget, amit tudatosan elnyom. Azonban az éhségérzetért felelős laterális hipotalamusz aktivitására vonatkozóan vannak bizonyítékok: a csökkent anyagcsere, a jellemző pszichés elváltozások, az ételekkel kapcsolatos megszállottság, kényszeres, mániás tünetek, falási rohamok mind a hipotalamusz testsúly-helyreállító mechanizmusának lehetnek a következményei, melyek így paradox módon a kórkép fenntartásában, kialakulásában játszanak közre. Ezek alapján a genetikai sebezhetőség hajlamot adhat a szokatlan/maladaptív személyiségjegyek kialakulásához, pszichiátriai zavarokhoz vagy a neurotranszmitter-rendszer rendellenességeihez, de a genetikai hajlam illetve sebezhetőség rejtve marad nemkívánatos hatások, alkalmatlan diéta vagy érzelmi stresszhatások megjelenéséig.

Hibás következtetések születhetnek akkor, ha csupán egy-egy aspektus vizsgálatából vonnak le széleskörű, általános következtetéseket. A társadalom, a média, a szülők, családi interakciók, az individuális tapasztalatok kizárólagos vizsgálata nem teszi lehetővé, hogy minden lehetséges kockázati tényező hatását figyelembe véve vonjunk le következtetéseket az anorexia nervosáról. Lényeges tehát, hogy kutatásakor és a betegek kezelésekor egyaránt figyelembe vegyük a bio-pszicho-szociális modellben komplex módon ötvöződő tényezők befolyását és nagy hangsúlyt kell fektetni minden kis kockázati tényező lehetséges hatására a kialakulásához vezető és esetleges elhúzódásában szerepet játszó egyedi mintázatok feltárása érdekében.

(A szerző a Szegedi Tudományegyetem
BA pszichológia szak,
III. évfolyam hallgatója)