Jelenlegi hely

Nem harap?

Ő valami félelmeteset, ijesztőt, IDEGENT lát benne

Ezek az emberek rendszerint semmit nem tudnak a kutyákról, soha nem mentek a közelükbe, soha nem játszottak velük, nem tudják, milyen emberiek, kedvesek, ragaszkodók. 

Sokszor tapasztalom kutyasétáltatás közben, hogy a gyerekek vagy örömmel odafutnak a kutyámhoz, simogatják és botokat dobálnak neki, vagy már az utcasarkon a szülőkhöz bújnak, hogy védjék meg őket. A szülők ilyenkor jellemzően magukhoz szorítják a gyereket, és bizalmatlan, megrovó pillantásokat vetve felém és aranyos, kistestű kutyám felé, megszaporázott léptekkel elrobognak mellettem, miközben nyugtatni próbálják gyermeküket: „jól van, semmi baj”. Olyan is előfordul, hogy a szülő annyira halálra rémül, ha a kutyám megszaglássza a gyerek cipőjét, hogy kétségbeesetten üvöltözni kezd: „miért nem fogja meg azt a ... kutyát?!”, a kicsi pedig sírva fakad. Ilyenkor nehéz mit mondani… Ha biztosítom arról a szülőket és a gyerekeket, hogy a kutya teljesen ártalmatlan, a felnőtt általában vérszemet kap, hiszen védekezem. „Honnan tudjuk mi azt?” Legszívesebben ilyenkor azt mondanám: „Csak rá kell nézni!”. De tudom, hogy csupán olaj lenne a tűzre, úgyhogy inkább hallgatok, pórázra rakom Mukit és elvonszolom, pedig jót játszhattak volna a gyerekekkel. Azért is hallgatok, mert nem akarom a kutyások elleni általános dühöt szítani. Meg azért is, mert én hiába látom a kutyámon, hogy egy félig kölyök, játékos, puha, jókedvű kiskutya, a mamának ezt hiába magyaráznám, ő valami félelmeteset, ijesztőt, IDEGENT lát benne. Lehet, hogy azért, mert egyszer megijesztette vagy megharapta egy kutya. De többnyire már ő is tanulta ezt a félelmet, és most a gyerekének is megtanítja.

Ezek az emberek rendszerint semmit nem tudnak a kutyákról, soha nem mentek a közelükbe, soha nem játszottak velük, nem tudják, milyen emberiek, kedvesek, ragaszkodók. Hallunk olyan történeteket, hogy gazdájuk sírján fekszenek, nem esznek, nem isznak, nem lehet őket elcsalogatni sem onnan. Gyászolnak, mindenüket elvesztették.  És még lehetne sorolni: embereket mentenek, kiszagolják a rákos sejteket, a bombákat, halálos ágyukon vigasztalják a haldoklókat, részt vesznek a pszichoterápiában, felnevelnek bármilyen árván maradt állatot. De azok a szülők, akik átrángatják a gyereküket az utca túloldalára, ha szembetalálkoznak a kutyámmal és velem, mindezt nem tudják. Ezért bizalmatlanok: félnek a képtől, ami a fejükben van. Pedig a bizalmatlanságot nem olyan nehéz feloldani: elég tapasztalatot szerezni arról, ami idegen, és máris nem lesz az…

 

 

 

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • Mindenért az anya a hibás?

    „Elég jó” és „elég rossz szülők” – a terápia tükrében

  • Illúziók fogságában

  • Mi az, ami még értékes?

  • KANAPÉ

    „Nem kell mindig mindent tudni”

    Interjú dr. Németh Dezsővel

  • Csodagyerekek

  • Nagyi, a szuperhős

    „Egy humán „rejtély” evolúciós magyarázata

  • A rendes ember mítosza

  • Transzgenerációs minták a párkapcsolatban

  • Mérgező pozitivitás ¬– avagy hello kittys ragtapasz a lábtörésre

  • A kóros nárcizmus a személyiségzavarok erdejében

  • Szorongás: rosszból is megárt a sok

  • VRelaxáció – avagy a semmittevés művészete

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A globális vírusjárványra adott reakciók valóságos aranybányát jelentenek azoknak, akik az esztelen néze

A rejtett bántalmazást különösen nehéz érthetővé tenni a külvilág számára.

Mindenki által ismert lélektani alapigazság, hogy a gyermekkori élmények, tapasztalatok – legyenek pozitívak vagy neg

Miért – és mikor – zavar minket az, ha megfigyelnek? Mi takargatnivalónk van a világ előtt?

A szingli szó hallatán sokan a nagyvárosban élő, diplomás, anyagilag független, 30-as, 40-es éveikben járó nőkre gond

Talán nem igazán tudatosul bennünk, de az egy éve tartó világjárvány nemcsak a tehetetlenség, a kontrollvesztettség élményét hozta el, nem „csupán” társas kapcsolataink...