Jelenlegi hely

(Túl)élőművészek

egyedül nem megy, kell, aki példát mutat, aki tanácsokkal lát el, aki biztat az első remegő léptek megtételére

Trauma hatására az ember nemcsak önmagát, hanem az őt körülvevő világot is újraértékeli: megtanulhat nemet mondani és saját magát tartani szem előtt, megtanulhatja, hogy csak a pozitív kapcsolatokat érdemes fenntartania – és megtanulhat végre megnyílni nekik, tőlük segítséget kérni és elfogadni. A túlélők saját maguk számára is meglepő módon a halandóság élményének hatására új viselkedéseket próbálnak ki – olyanokat, amelyeken talán régóta gondolkodtak, de soha nem merték megpróbálni.

Amikor először léptem be egy Százszorszép hastáncórára, felmerült bennem a kérdés, hogy ez egész biztosan valóság-e? Egy napfényben úszó tükrös teremben nagyjából negyven fiatal és kevésbé fiatal hölgy pörgött-csörgött színes szoknyákban és kendőkben. Hiába világváros Budapest, hiába láttam már sok kultúra tücskét és bogarát, ez a látvány megdöbbentett. Középkorú asszonynak ugyanis nem illik a hasát kilógatni. Vagy legalábbis nem szokás. Továbbá nem szokás húszas éveikben járó fiatal lányoknak nagymamákkal időt tölteni, nem szokás ilyen intim és bensőséges témákat ismeretlenekkel megosztani és nem szokás ilyen hangosan nagyokat nevetni. Aztán ahogy egyre több órán vettem részt, a kérdés lassan átformálódott bennem: Miért nem szokás? Úgyhogy most leírom, amit láttam – hátha lehet tőlük tanulni valamit arról, hogyan kell (túl)élni…

 
Rákdiagnózist kapni trauma. S mint tudjuk, a trauma abban különbözik a sérüléstől, hogy nemcsak egy-két területen ér a váratlan csapás maga az esemény nem egyeztethető össze a világképünkkel. Az tehát, hogy megtörténhetett, eltörli az addig a világba vetett összes hitünket. Trauma hatására a teljes rendszer, amiben addig működtünk, szétesik – érthető tehát, hogy az ember maga is darabjaira esik szét. Az ún. poszttraumás stressz zavar (PTSD) valójában nem más, mint a teljesen abnormális ingerre adott lehető leglogikusabb reakció – hisz a túlélésért folytatott bármilyen harc értelmes. A baj akkor kezdődik, amikor a trauma véget ér, de a „harc”, a választott megküzdési stratégiák továbbra is fennmaradnak – ezek a technikák ugyanis a hétköznapi világban már nem a túlélést segítik, hanem az ellen dolgoznak. A zavar már jelentős szenvedést okoz, sőt a munkahelyi és társas működést is károsítja.
Ekkor az ember igénybe vehet rehabilitációt – csakhogy a rehabilitáció (a definíció szerint) egy olyan program, amely testi, lelki vagy társas-társadalmi sérülést követően segít a sérült jogok, képességek, vagy bármely elvesztett kvalitás visszaállításában. Tehát a résztvevő legjobb esetben a trauma előtti életét kaphatja vissza. Létezik azonban egy másik lehetőség is – olyan, amilyet például a Százszorszép Hastánc Klub nyújthat.
A trauma lényegéhez tartozik, hogy intruzív – vagyis „behatoló” , és természeténél fogva a „személyiség magját” rendíti meg. Olyan felfordulást okoz, mint egy földrengés: ablakokat tör, falakat dönt. A kérdés az, hogy utána milyen házat akarunk magunknak építeni? Pontosan olyat, mint a régi – vagy ha már úgyis építkezni kell, megpróbálkozunk valami mással? A kutatók csak a kilencvenes évek közepe felé kezdték felderíteni, hogy a traumatikus élményeknek milyen pozitív hatásai lehetnek – és megdöbbenéssel ismerték fel, hogy a trauma-túlélők nagy része a legkülönbözőbb pozitív változásokról számolt be. Égési áldozatok úgy vélekedtek, a baleset csak azért történt velük, hogy jobb emberekké válhassanak. Egy elsüllyedt hajó túlélőinek 83 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rengeteg tapasztalatot adott neki az életről ez az élmény, többek között arról is, milyen erős tud lenni.
 
 
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 5. számában olvasható

 

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. okóber–novemberi számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Pedig olyan jól megvoltunk…

  • Aki él, az visszatérhet – Válás utáni gyász és remény

  • Mindenért az anya a hibás?

  • A passzív-agresszív anya – „Hiába teszem ki a lelkem…”

  • Félelem a haláltól, az élettől és a változástól

  • A mutyi metaforája – Az ismerősség vonzásában

  • Csalók és becsapottak – Valóságtorzítás, valóság-elrejtés és menekülés a valóság elől

  • Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon

  • Egy párkapcsolat krízise - pszichoterápiás pillanatok

  • Élet – egy új életre várva

  • Agyunk fogyasztásmérője: a pupilla

  • Olyan jó egyedül?

  • Miért elégedetlenek a nők a mellük méretével?

  • A „szeretem” és a „nemszeretem” munkákról

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A harmónia elillan, s a két ember már nem érti meg egymást, egyre inkább sodródnak a szétválás felé.

Különösen a nagy mellre jellemző, hogy számos tekintetben árucikként kezeli és fetisizálja a nyugati média.

Sajnos, ősrégi jelenség, hogy a gyerekközösségekben vannak olyan „áldozatok”, akiket a többiek rendszeresen csúfolnak, megaláznak, fizikailag bántalmaznak, kiközösítenek.

Mit tehet a szülő, ha gyermeke, főként kamaszkorú lánya azon kesereg, hogy túlsúlyos – és valóban az? 

A szülői hatalom fenntartásának, gyakorlásának eszköze általában a pénz, amivel függőségben tudja tartani a gyermeket, a serdülőt, a fiatal felnőttet.

Évtizedek óta tudjuk, hogy a média által sulykolt szépségideál kedvezőtlenül hat a saját testünkkel való elégedettségre, és ebből adódóan önértékelésünkre, lelki közérzetünkre...