Júlia és Ágnes. Egy csodálatosan hegedülő testvérpár Kecskemétről. Ez persze önmagában még nem lenne túlzottan érdekes, hisz sok tehetséges zenész él közöttünk... Sós Ágnes rendező érdeklődését azonban felkeltette a két lány bensőséges kapcsolata, amihez zenei tehetségük az adalék – hegedűs kifejezéssel élve, a „lélek”. Történetük valójában húsz évvel ezelőtt kezdődött. Ágnes ötéves volt, amikor kétéves kishúga agydaganatban meghalt. Őt is Julinak hívták. Bár már sok év eltelt, Ágnes fájdalma soha nem enyhült… Akkoriban barátok javasolták, hogy tanuljon a kislány hegedülni, az talán segít… A kishúg temetése után nem sokkal Ágnes édesanyja újra gyermeket várt, s az újszülött is a Juli nevet kapta. Megszólalásig hasonlított a „régire”: „Olyan, mintha a meghalt Juli szelleme költözött volna ebbe a Juliba. A kinézetük… egyszerűen nem tudja az ember megállapítani a kiskori fényképekből, hogy melyik melyik” – beszél a már-már félelmetes hasonlóságról Ágnes. Teltek az évek, s a család képtelen volt elmesélni az „új” Julinak, hogy volt egy „korábbi” Juli is. A kislány mindig érezte, hogy valami titok lengi körül a családot, s ez nem hagyta nyugodni. Amikor végül megtudta, rettenetesen sajnálta a családját a fájdalomért: „Sajnálom, hogy ennyi szenvedést okoztam nekik”. Igen, úgy tűnik, magát hibáztatja a történtekért. Mintha átvenné a „másik Juli” okozta bánat terhét...

Időközben Ágnes példáját követve ő is elkezdett hegedülni. Kezdettől fogva csodagyereknek tartották... S Ágnesnek szembe kell néznie az olykor fájó ténnyel, hogy mindenki a húgát „csodálja”. Hihetetlen erőfeszítéseket tesz, hogy legyőzze a már-már természetes testvéri féltékenységét. Egy hegedűverseny azonban próbára teszi testvéri kapcsolatukat: Juli továbbjut, Ágnes nem. Juli szenved, Ágnes csalódott, de nem „hagyhatja el” Julit. A testvéri köteléket nagyon szépen szemléltetik Ágnes szomorú mondatai: „Julit az életemnél jobban szeretem. Bármit odaadnék, hogy lássam, hogy ő boldog…”. Ám hamarosan Ágnes ideje is elérkezik: Velencében megnyer egy hegedűversenyt. „Jót tett az egómnak… Én is érek valamit” Ősztől lehetősége nyílt Münchenben tanulni, így életükben először el kellett válniuk.

Juli megszenvedi nővére távozását, de talán épp ez kellett ahhoz, hogy kishúgból önmagáért és a saját vágyaiért megküzdő, erős nővé váljon, s harcba szálljon önmagával, a „másik Julival” vagy épp a nővérével.

Hogyan látja a testvérek kapcsolatát a pszichológus?

A film két tehetséges lány gyásszal, titokkal terhelt testvérkapcsolatáról szól – látható hegedűk látható és láthatatlan húrjain eljátszva. A testvérkapcsolat természeténél fogva sok konfliktussal, nagy érzelmi hullámzásokkal jár. Meg kell küzdeni az anya szeretetéért, az apa elfogadásáért, a szülők elismeréséért, a testvérsorban elfoglalt helyért. Ugyanakkor biztonságot is ad a másik jelenléte, véd- és dacszövetséget alkotnak, érzik egymás bánatát, örömeit, vágyait. Ebbe az egymással folytatott harcba és kölcsönös elfogadásba belefér a gyűlölet, az irigység a féltékenység, a féltés, a csodálat, a szeretet. Ezek az érzések azonban nem egyformán jelennek meg az első és a következő gyerekeknél. Az első, bár tapasztalatlan szülőket kap, de övé az egész tér, az összes figyelem. Aztán jön a kistestvér, és ez a tér nemhogy feleződik, hanem egyszerűen a csecsemő fizikai ellátása, a vele való szükséges törődés miatt lényegesen több jut a kicsire, mint a nagyra, aki ráadásul akárhány éves is, megkapja a „te vagy a nagyobb” megtisztelő, de sok kötelességgel, kevés joggal járó pozíciót. Nemhiába sorolják a traumák közé a testvér születését… Ebben a korban természetes az irigység, a féltékenység, sőt mindez tovább fokozódhat, amikor a másfél-két éves kicsi beletotyog a nagyobbik kedvenc játékaiba. A gyenge traumák, mint a testvérszületés, az élet szükségszerű velejárói, s hatásuk az életkorral változik. A testvérek megvívják a maguk harcát a saját helyükért, szerepükért a családban, a világban. Ha ez sikerül, az ellenséges érzések csökkennek, és erősödik az összetartozás érzése, tudata.

Ágnes életébe viszont újabb – és hosszan ható – traumát hoz a sors. Kétévesen meghal az első húga, „az első Juli”. Nem említi, hogy milyen volt vele a kapcsolata, hiszen hároméves, mikor megszületik és öt, mikor elveszíti, kevés konkrét emléke maradhatott. Talán rá is féltékeny volt, de a betegség elvitte, és nem „játszhatták le” a testvérek szokásos meccsét. A családba beköltözött a szomorúság, ámde – mint a mesében – csoda történt, megfogant és megszületett az első Juli hasonmása, a „második Juli”, sőt mintha az első szelleme is beléköltözött volna. Megjött az örömhozó. Csodájára is járnak, és jön természetesen az újabb féltékenység, irigység. Ágnes újra első gyerek lett… "Ő, mint kicsi aranyos, megcsodálták… én meg nagy vagyok (6-7 éves), nem vagyok egy nagy szám… Igen, féltékeny voltam..." – fogalmaz Ágnes a filmben, visszaemlékezve erre az időszakra.

De hát szabad-e féltékenykedni, szabad-e rivalizálni, szabad-e legyőzni a másikat egy ilyen tragédia után? "Csak nem leszek féltékeny a testvéremre…" – mondja. A filmen szinte végig ott van a háttérben ez a kérdés. Ott, amikor nem tud hegedülni, amikor azt meséli, hogy a szülei ugyanúgy szerették őt, mint Julit, amikor a hegedűversenyen azt mondja, hogy ő az utolsó, akit le kell győzni. És ott a magyarázat, miért nem tudja: "Attól félek, neki rövidebb az útja…" És abba már ő maga is belehalna, ha megismétlődne húgának elvesztése. Így inkább félti, kíséri, öltözteti, táplálja.

Még egy dolog terheli Ágnest, és akadályozza a testvérkapcsolat szokásos fejlődését. Ez a titok, hogy volt egy másik Juli. Nem is tudom, hogyan tudta megtartani ezt a titkot kis gyerekként… De Juli érezte a titkot, és rájött, hogy volt egy másik Juli, aki nincs eltemetve. Nincs, mert mielőtt a szülők el tudták volna hinni, hogy ez velük megtörténhetett, és el tudták volna engedni a második gyermeküket, megszületett ő pótlásként, kárpótlásként, örömhozóként, és féltett kishúgként. Teszi a dolgát, kedves, sikeres és örömöt hoz. Dupla indulási energiával, dupla küldetéssel, mint egy "üstökös", miközben bűntudata van, hogy miatta szenvedtek, miatta titkolóztak. Mintha átvenné a "másik Juli" okozta bánat terhét. Az ő kérdése talán az lehet, hogy okozhatok-e szomorúságot, lehetek-e más, mint a másik Juli, felnőhetek-e?

Ugyanaz a veszteség egy szakmán belül két útra terelte volna a nővéreket, egy első és egy másod hegedűsre, de a film végén láthatjuk, hogy megtörténik a láthatatlan húrok lazítása, átkötése. Ágnes és Juli már nemcsak a meghalt testvérükön keresztül vannak összekapcsolva, hanem közvetlenül is. Egymás kezét csak akkor tudjuk elengedni, ha egymásét fogjuk. Ágnes Juli nélkül elmegy Velencébe, és gyönyörű nőként, belső hangjaira figyelve első díjat szerez egy nemzetközi versenyen. "Hercegnő lehet egy mesebeli palotában", ami minden kislány vágya, de egy nővér ilyen nehéz gyász nélkül is rövid ideig, vagy sohasem élheti ezt meg. "Kicsit visszataláltam…. Jót tett az egómnak…. Meg az önbizalmam… Én is érek valamit!" ujjong a ruháját vasalva.

Juli megszenvedi a nővére távozását, de talán épp ez kellett ahhoz, hogy kishúgból ő is gyönyörű nővé váljon, és harcba szálljon egy másik nővel egy férfiért, de talán az fontosabb, hogy egy másik nővel. Hogy ez nő a másik Juli, vagy a nővére, vagy egy jelenlegi vetélytárs, mindegy. Látható, érezhető az ereje a tangóiskola-jelenetben. „Szemmel ver”, ha a szükség úgy hozza, nem kell már félteni.

A két lány elindul a saját útján, batyujukban egy-egy hegedű. Hogy miért éppen a komolyzene az ő útjuk?  Mert egy zenészcsaládban születtek, ehhez van adottságuk. Az anya támogatásával továbbviszik a sikeres zenész és zenetanár apa ambícióit, tapasztalatát – és talán azért is, mert a zene a család közös nyelve, amelynek segítségével kimondhatják a kimondhatatlant.

Úgy látom, a film végén a lányok már elengedték meghalt testvérüket. Erejüket, tehetségüket, életrevalóságukat látva talán a szülők is el tudják engedni halálfélelmüket, és másodszülött lányukat. Ahogy írtam e véleményt, feljött bennem egy kép, ahol Juli visszaadja a kis alvópokrócot, a szülők beleburkolják az urnát, és a család a végső nyughelyére teszi az első Julit, hogy ő is megpihenjen.  

Ez a megrázóan szép történet úgy bontakozik ki, hogy a dokumentumfilm rendezője, Sós Ágnes mindvégig háttérben marad, „csak” az el- és befogadó teret biztosítja a két főszereplő gondolatainak, érzéseinek, és ez a legtöbb, amit adhatott.

 Dr. Balogh Klára család- és pszichoterapeuta,

a Magyar Családterápiás Egyesület elnöke

Az HBO filmjét október 23-án 18:45-kor, október 27-én 20:10-kor láthatjuk.

www.hbo.hu/pusker