Jelenlegi hely

Kitartó kisbabák

A kisgyerekek is racionális alapon döntenek arról, mire fordítsák energiájukat

A kitartás az egyik legtöbbre tartott emberi tulajdonság, de korántsem csak a mi fajunkra jellemző. 

Elég csak megnézni, milyen fáradhatatlanul tud küzdeni a mókus, hogy hozzáférjen a madáretetőben levő eleséghez, vagy micsoda erőfeszítésekre képes egy medvebocs, hogy újra az anyjával lehessen. Ezek a vicces vagy megható jelenetek lélektani szempontból is érdekesek. Ugyanis az eltökéltség önmagában nem elég, kell hozzá némi megfontoltság is. Az ember – vagy a mókus – nem csinálhat mindent maximális erőbedobással, a kitartásnak csak akkor van értelme, ha tudjuk, mibe érdemes energiát fektetnünk. A mókus, illetve a maci példájánál maradva a táplálékszerzés vagy az anya biztonságot nyújtó közelsége olyan elsődleges cél, mely mindenképp megéri a fáradságot.

Az embergyerekek is ennyire céltudatosak? Hiszen minden szülő tapasztalhatta, hogy a kisgyerekek néha nagyon kitartóak. Vajon már ők is mérlegelik a cél kínánatosságát és a siker esélyét, amikor úgy döntenek, hogy valamit nagyon el akarnak érni?

Kelsey Lucca, az Arizona State University kutatója és munkatársai erre kerestek választ egy érdekes kísérlettel, melyről a Nature Human Behaviour című folyóiratban közöltek beszámolót. A kutatók vizsgálati alanyai átlagosan másfél éves csöppségek voltak, akiknek egy olyan, érdekes játékszert mutattak, mely távol, egy asztalon helyezkedett el, és csak zsinóron húzva lehetett megszerezni. Legalábbis ez derült ki a bemutatóból, melyet egy felnőtt tartott a kísérlet kezdetekor. A gyerekek háromféle előadás valamelyikét látták. Az első esetben a kísérletvezető könnyedén magához húzta a játékot, a második változatban sokáig bajlódott, de végül mégis csak sikerült megszereznie, a harmadik esetben viszont a felnőtt akárhogy is igyekezett, nem járt sikerrel. Ezek után a gyerekek is lehetőséget kaptak, hogy megpróbálják magukhoz húzni a játékszert. Szegények nem tudták, hogy a küldetésük eleve lehetetlen, mert az a játék, amit ők húzhattak zsinórón, jó erősen oda van ragasztava az asztalhoz…

A kutatók azt figyelték, mennyire kitartóak a babák, meddig próbálkoznak a zsinór húzogatásával. Nos, azok a kicsik, akik azt várták, hogy a játékszert könnyű lesz megszerezni, igen hamar feladták a próbálkozást, amikor látták, hogy nekik ez nem megy. Akik a bemutató során azt látták, hogy a játék megszerzése a felnőttnek sem sikerült, meg sem próbálkoztak a zsinór húzogatásával. Azok a gyerekek viszont, akik úgy tudták, a játékot üggyel-bajjal ugyan, de meg lehet szerezni, rendkívül kitartónak bizonyultak, mindenki másnál hosszabb ideig rángatták a zsinórt.

Kelsey Lucca szerint ebből két dolog is következik. Egyrészt az, hogy már a kisgyerekek is racionális alapon döntenek arról, mire fordítsák energiájukat, mikor érdemes kitartónak lenni, és mikor jobb hagyni az egészet. A másik tanulság pedig az, hogy nem az fokozza igazán a kitartást, ha az ember azt hiszi, könnyű dolga lesz, hanem ha reális képet alkothat az előtte álló feladat nehézségeiről.

Ennek fényében kiváló lélektani érzékre vall, hogy Churchill a háború alatt csak vért, verítéket és könnyeket ígért a briteknek.

 

Share

Ez is érdekelhet

A fejlődéslélektani kutatásokban a nyolcvanas évektől kezdve a bevonódó, gondozó apák kapták a főszerepet.

A „képernyő-énünkkel” való szembenézés nem hétköznapi élmény - s nemcsak hogy nem hétköznapi, hanem kifejezetten feszültséget, stresszforrást jelenthet, sőt szorongás forrásává...

Lehet-e konfliktusok, balhék nélkül felnőni? Lehet-e csendesen átvészelni a serdülőkort úgy, hogy sem a gyerek, sem a család nem tépázódik meg benne?

Önhibánkon kívül hajlamosak lehetünk elbagatellizálni a problémát, holott egy-egy szó, csúnya nézés vagy játékból kik

A nárcisztikus szülő a gyermekére mint önmaga meghosszabbítására, személyisége „kihelyezett tagozatára” tekint, nem v

Fontos megértenünk, hogy az iskolába járás elutasítása nem ugyanaz, mint az iskolakerülés