A Mindennapi Pszichológia idei harmadik, augusztus végén megjelenő lapszámában az ismeretszerzés új útjainak izgalmas témakörét járjuk körül. A memóriakutatás egyik szakértőjével, Racsmány Mihállyal készült interjúnkból például kiderül, miért idejétmúlt a mostani oktatási rendszer, és mit jelent a T-kvíz nevű forradalmian új elképzelés az ismeretek elmélyítéséről, a tanulás hatékonyabbá tételéről. Izgalmas cikkeket találnak még a ChatGPT, a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság térhódításáról is.

Okosóra, okostelefon, okostábla, okosporszívó, okosotthon. Szinte nincs olyan tere a mindennapi életnek, ahol valamilyen „okos” eszköz ne kerülne elém. Lehet ezt szeretni, mert kényelmes, és lehet utálni is, de egyet nem nagyon lehet: elkerülni. A legfurcsább az egészben, hogy használatuk pillanatok alatt a világ legtermészetesebb dolgává válik, de ezzel párhuzamosan a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáltatottságunk is egyenesen arányosan nő. Én például utálok táskát hordani, de az órám nélkül nem megyek sehová: tudok vele telefon nélkül is telefonálni, fizetni, és újabban már az autómat is kinyitja, sőt, akár el is indítja. Látszólag nagy szabadságnak látszik, de azért töltő nélkül nem indulnék el.

Nagy visszhangot kapott tavaly az amerikai Colorado State Fair kulturális fesztivál egyik eseménye. A képzőművészeti verseny győztes képe ugyanis Jason Allen munkája lett, amiről később kiderült, hogy egy gép hozta létre.

Sokan, sokféle módszert bevetve dolgoznak azon, hogy megtartsák párjukat – néha anélkül, hogy tudnának erről. A lélektan az utóbbi évtizedekben megpróbálta feltérképezni a leggyakoribb pármegtartó technikákat, melyek között vannak jobbak, rosszabbak és olyanok is, amelyek szinte biztosan visszafelé sülnek el.

A mesterségesen létrehozott virtuális valóság képes olyan szimulált környezetet létrehozni, amelyben lehetőség nyílik a különböző mentális problémák felmérésére, diagnosztikájára és kezelésére.

„A frontális oktatás elesett. Ráadásul ma már tudjuk, hogy bár mintegy 150 éve ez az intézményi edukáció alapja, soha nem is működött elég hatékonyan” – véli dr. Racsmány Mihály memóriakutató, egyetemi tanár, akivel a tudás és tanulás értékéről, hatékonyságának gazdasági és társadalmi következményeiről és egy forradalmi újdonságról beszélgettünk.

Az idegesség, a düh inkább szól a sebezhetőségről, mint az agresszióról. Amint feszültség támad egy kapcsolatban, haragudni és eltávolodni a legkönnyebb. „Majd jön más, aki nem okoz csalódást, és jobban értékel” alapon kihátrálunk, és könnyen beleragadhatunk a haragunkon való rágódásba.

„Egy ember individualitása az emlékeiből áll… Az ember sorsa és világa az egyedül rá jellemző egyedi emlékek sorozata, és ez átfordítható a partnerekre is” – írja nemrég megjelent, Árnyak című könyvében Pléh Csaba, akivel a kötet megjelenése alkalmából beszélgettünk.

A beszélgetés élesen rámutat arra, milyen az, amikor a sikereinket és kudarcainkat külső vagy belső okokkal magyarázzuk. De mit is jelent a belső, illetve külső kontrollos attitűd? Miért nem vagyunk képesek a valóságnak megfelelő választ adni arra a kérdésre, hogy ami velünk történt, az mások viselkedésén vagy a sajátunkon múlott-e?

Ma már biztosan állíthatjuk, hogy a tanulás magzati létünk során kezdődik el. Népszerű téma ez főleg azoknak, akik gyermekáldás előtt állnak, a tudomány ugyanis bebizonyította, hogy a szülői környezet képes epigenetikus változásokat előidézni a következő generációkban. Elmondhatjuk tehát, hogy a szülő kezében nagy a felelősség, hisz ő lesz az, aki magzata lelki életét elsődlegesen alakítja. 

Olyan, mintha a tárgyaktól való megszabadulás azt az érzetet keltené, hogy kidobásukkal elveszítünk egy fontos információt, amit az adott tárgy hordoz.

Talán ismerős az a vicc, miszerint valaki, aki retteg attól, hogy merénylet áldozata lesz egy repülőúton, megkérdezi a mesterséges intelligenciát, hogyan lehet csökkenteni annak a valószínűségét, hogy bombát robbantsanak a gépen.

Ha azt halljuk, hogy valaki több emelet magasból kiesett, magával rántva egy másik embert, akkor balesetre, esetleg öngyilkosságra gondolunk.

Bár egyre több a szakirodalom, az örökbefogadás körül ma is rengeteg a kérdés. Nem beszélve arról a tényezőről, amikor a nem roma szülők cigány származású gyermeket vállalnak. Hogyan lehet formálni az identitást, miként kell kezelni olyan, akár egyszerű hétköznapi helyzeteket, amikor felmerül a származás kérdése? Többek között erre keres választ A Nap és a Hold gyermekei című, idén áprilisban megjelent könyv.

A szülők általában két dolog miatt aggódnak: az egyik, hogy gyermekeik túl sok időt töltenek valamilyen képernyő előtt, illetve hogy ellenállnak, ha ezt az időt a szülők csökkenteni próbálják. Egyre nehezebbnek tűnik rávenni a fiatalokat, hogy menjenek ki a szabadba, készítsék el a házi feladatot, vagy egyszerűen jöjjenek vacsorázni, anélkül hogy a „még ezt a játékot befejezem”, „erre az üzenetre még válaszolok” vagy „most nincs kedvem, benne vagyok a sorozatban” mondatok el ne hangoznának.

A drogok veszélyessége abban rejlik, hogy belepiszkálnak az agy jutalmazó rendszerébe. Igaz, a kokalevél rágcsálása az Andokban távolról sem jelenti ugyanazt, mint cracket használni New Yorkban, pedig a hatóanyag mindkét esetben a kokain.