Ott vagyunk már?

Ott vagyunk már?

Aki látta a Shrek című filmet, vagy utazott már gyerekkel együtt, annak biztosan ismerős a címben szereplő ikonikus kérdés. Shrek, Fiona és a Szamár úton vannak az Óperencián túlra, miközben az utazás izgalmát elviselni nem tudó türelmetlen – és mindig vicces – Szamár folyamatosan kérdezgeti, hogy ott vannak-e már: mintha ezzel előbb odaérnének. Bár logika nincs benne, de magam is türelmetlen ember lévén maximálisan meg tudom érteni a Szamár attitűdjét, annak ellenére, hogy ez egy ideje már jelentősen változott bennem.

Sokat gondolkodtam, hogy én mikor tanultam meg értékelni az utat, ami egy adott célhoz vezet. Az biztos, hogy nem gyerekkoromban, ugyanis én voltam az a gyerek, akitől rettegett az autótulajdonos, és aki mellé, biztos, ami biztos, egy vödröt is bekészítettek, mert mindig rosszul lettem az utazások alatt. Középiskolás koromban kollégiumba kerültem, ami kétszer négy órás vonatutat jelentett majdnem minden héten, és amit utáltam. Egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy az én figyelmi teljesítményem számára a leghatékonyabb környezeti tényező az, hogy bár egy helyben kell ülnöm, mégis haladok. Csak ekkor tudtam tanulni. Abszurdnak tűnik, de neuropszichológusként ma már tudom, hogy van olyan idegrendszer, amely optimális ingerlés hatására (vonat rázkódása és haladása) jobb teljesítményre lesz képes, ami a figyelmi kapacitását illeti. Úgy látszik, nekem is ilyen van. Később – a Szamár attitűdjén túllépve – elkezdtem értékelni az utazások által okozott várakozási izgalmat, vagyis kihasználtam az addig „feleslegesnek” tartott utazási időt. Persze ezen nagymértékben segített, hogy a vonatok nem kanyarognak.

Hirdetés

A következő kulcsélményem, amikor már nagyon is tudatosan foglalkoztam az „út” kérdésével, az irodalmi tanulmányaimból fakad: Madách Imre Az ember tragédiájának 13. színében Ádám és Lucifer beszélgetnek az űrben:

Ádám:

„Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”

…

Lucifer:

„S e sok próbára mégis azt hiszed,

Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan?

S célt érsz? Valóban e megtörhetetlen

Gyermekkedély csak emberé lehet. –”

…

Ádám:

„A cél, megszűnte a dicső csatának,

A cél halál, az élet küzdelem,

S az ember célja e küzdés maga.”

***

Ezután Ádám visszafordul az úton, ugyanis rájön, hogy a lényeg azon az úton történik, amit éppen bejárunk.

Aktuális számunkban mi is ezt tesszük. Járjanak velünk az élet, a párkapcsolat, az önismeret, a személyiségfejlődés és a boldogság keresésének útján. Álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk körbe együtt, hogy hol tartunk éppen.

Ez az írás a Mindennapi Pszichológia magazin 2025/2 lapszámában jelent meg, amennyiben érdekli a lapszám többi cikke, úgy rendelje meg az online magazint webshopunkban!

MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/2 lapszámban megtalálható