16 éves fiam miatt fordultam Önhöz! Sajnos úgy néz ki, hogy egy bizonyos online stratégiai játék függőjévé vált! Kb. két éve kezdődött, amikor is nem szabályoztuk már a gép előtt eltöltött idejét (előtte napi 1 órát játszhatott). 2 év alatt odáig jutott, hogy napi 10-12 órát játszik. Nagyon-nagyon sokat beszélgettünk már vele erről, próbáljuk észérvekkel meggyőzni, hogy nem jó, amit csinál, de ő meg van győződve róla, hogy nincs ebben semmi rossz, a válasza: hadd csinálja azt, amit élvez, és szeret.
Persze, megértjük, hogy szeret játszani, de ne napi 12 órában már! Próbáltuk rávenni, hogy csökkentse a gép előtt töltött órák számát, határozzon meg ő egy bizonyos időintervallumot. Akkor megígérte, hogy napi 5 órára csökkenti az időt, de kb. 2 napig tartott...
Már csak egyetlen lehetőséget látunk, hogy kihúzzuk a netet a szobájából. Tudom, ez a legdurvább módja, de tényleg megpróbáltunk már mindent. Programokat szerveztünk neki, konkrétan úgy kell elküldeni itthonról, hogy nyáron strandoljon, vagy motorozzon, vagy barátkozzon!
A baj forrását nem igazán tudjuk. Barátai nincsenek, barátnője egy volt eddig, de már 1,5 éve nem is próbál lányt találni... Teljesen elégedett az életével így, és vérig sértődik, ha valaki megpróbálja felnyitni a szemét.
Kérdésem az lenne, hogy elkerülhetjük-e a pszichológust? Ön szerint eredményt érünk el, ha drasztikusan elvesszük tőle a játékot? Vagy pont rosszat teszünk vele?
Várom válaszát,
Köszönettel
Egy aggódó édesanya...

Kedves aggódó édesanya!

Sokan küzdenek ezzel a problémával. A fia belecsúszott a számítógép-függőségbe. Megtehetik, hogy drasztikusan elveszik tőle a játékot, de ha csak ez történik, akkor biztosan ingerült lesz. Viszont érzem az elkeseredésüket, mert ha ennyit játszik, akkor nem sok mindent tud csinálni ezen felül. Hogy fér bele az alvás és az iskolába járás is a napba?

A pszichológusra vonatkozó kérdése némi félelmet sugall. Mitől tart igazán? Attól, hogy ha elmennek segítséget kérni, akkor a fia, sőt a családja is a „nem normális” kategóriába kerül? Szerintem pedig az a normális, hogy ha az ember elbizonytalanodik abban, hogy valami rossz felé halad, akkor segítséget kér. Testi bajok esetén természetes, hogy orvoshoz megyünk. A lelki bajok valahogyan sokak szemében vagy nem fontosak annyira, vagy az őrülettel lesznek egyelőek, és ettől félelmetessé válnak. Pedig azt, hogy elmennek egy szakemberhez, aki beszélget Önökkel és a fiukkal, én inkább bölcs döntésnek és előrelátásnak tartanám. Hiszen arra van szükségük, hogy valaki segítségével a család közösen kialakítson egy stratégiát a kialakult helyzet megváltoztatására. Mert ahhoz, hogy jó változások induljanak be, ismerni kell azt, hogyan működik a családjuk, melyek azok a pontok (készségek, tulajdonságok, lehetőségek), amelyekre a változást alapozni lehet. Önök benne élnek a problémás helyzetben, jelenleg csak a negatívumokat látják, jó, ha van egy külső szemlélő, aki segít eligazodni.

A válaszom eddigi részéből az is kiderül, hogy leginkább a családterápiát tartanám működőképesnek. Remélem, hogy legyőzik az idegenkedésüket, és rászánják magukat a segítségkérésre. Mert nincs egyértelmű válasz arra, hogy mi lenne jó ebben a helyzetben. Ahhoz ismerni kellene jobban a fiát és Önöket is.

Üdvözlettel: Majoros Andrea