Jelenlegi hely

Lehet, hogy fél elköteleződni

Kedves Kata, 5 éves kapcsolatom nagyon válságos állapotba került. Az ősszel kiderítettem a barátomról (sajnos belestem a telefonjába), hogy volt egy afférja egy lánnyal. Bár állította, hogy semmi sem volt közöttük, mégis egy hétig nem keresett, nem beszélt velem, úgy állította be, hogy gondolkodási időre van szüksége, hogy eldöntse, hogy is legyen tovább. Én visszafogadtam, bár nagyon megviselt, hisz nagyon szeretem, és nem akarom elveszíteni. Azóta sokkal többet vagyunk együtt, sok nézeteltérés sincs... de azóta megszűnt az intimitás, szóval nincs szex  egyáltalán. Én türelmes voltam, vártam, gondoltam, hogy pszichés az egész, de körülbelül 2 hete fény derült arra, hogy azóta is titokban azzal a lánnyal találkozik. Természetesen tagadja, de újra szünetet kért és kétségek közt vergődöm, mert nem tudom, miért nem mondja ki, hogy vége, mit akar tőlem? Mindennap jó éj és jó reggel SMS-t küld, közben vicces fotókat, de amikor
rákérdeztem, hogy meddig tart ez a szünet, nem tud válaszolni. Nagyon magam alatt vagyok, nem tudom, mitévő legyek, hiszen meg mindig rajongásig szeretem és nem akarom elveszíteni őt . Az a másik lány egy komolytalan, hírhedt, rosszhírű lány, tényleg nem tudom elhinni, hogy azzal komolyan gondolná, ha tényleg van valami közöttük. Én 25 éves lány vagyok, a barátom 30 éves, és én vagyok neki az első komoly kapcsolata. Néha arra gondolok, nem az-e a gond, hogy fél elköteleződni. Tényleg, ha csak szex van közöttük, az annyira meg tud egy férfit zavarni? Azért tagadja meg a szexet tőlem, mert nem kíván, vagy mi lehet az oka? Sajnos erről nem tudok vele beszélni .

Kedves Ibolya!

Úgy tűnik, hogy barátja két vasat tart a tűzben. Amíg nem biztos az újban, addig a régit is melegen tartja. Nem tud dönteni, nem tud szakítani. Sajátságos szünet, amit barátja egy másik kapcsolattal tölt ki.

Nem látom Önt ebben a helyzetben. Miért fogadta el ezt a helyzetet? Hol van a saját akarata, büszkesége, a saját döntése? Mintha az élete arról szólna, hogy várja a barátja kedvező döntését. Ennél Ön többet ér! Barátja bátran próbálkozhat mással, mert tudja, hogy Ön hűségesen várja, kis, odavetett morzsákkal veszi meg a hűségét, türelmét.

Mit adhat barátjának egy „komolytalan, rosszhírű lány”? Jó szexet. Sok tapasztalat, változatosság, kezdeményezés, kellő mennyiségű kihívás stb. Nem szabad leértékelni a jó szex szerepét egy kapcsolatban. Lehet, hogy nem nagyon mély közöttük az érzelem, mint pl. az Önnel való kapcsolatában, de vonzó és érdekes ez a tapasztalat. Nem tudhatjuk, merre vezet ez az út. A szexben szerzett tapasztalat jótékonyan befolyásolhatja barátja későbbi kalandjait, kapcsolatait, de nem biztos, hogy Önnel. Kérdés, hogy Ön vágyik-e hasonló élményekre? Nyitott-e újdonságokra, változatosságra? Ha nem fejlődik a szexben, barátja nem fog visszatérni Önhöz.

Ha rajongva várja párja visszatérését, ez nyomasztólag hathat rá. Paradox módon a távolodás növelheti az esélyeit. Ha hátrább tudna lépni, akkor barátja jobban láthatná, hogy mit veszíthet a szakítással. A szünet mindenkinek szünet. Használja jól!

üdvözlettel

bárdos kata

Problémakör: 
Gyermek klinikai szakpszichológus
Share

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.