Már korábban kórházban voltam: depresszió, szorongás, tanulási nehézségek. Még bent a korházban kitaláltam egy módszert, amivel lelassítottam a gondolataimat. A gondolattorlódás is egyik tünete a betegségemnek. Dialógusokat kezdtem el írni, mint annak idején Platón és Szokratész, és először mindenféle problémára próbáltam megoldást keresni.
Most abban szeretnék segítséget kérni, hogyan tudnám vizuálisan is ábrázolni ezeket a párbeszédeket? Nagyfokú, fotografikus memóriával rendelkezem, viszont a párbeszédeken keresztül értem meg a tananyag esszenciáját, mondanivalóját (egyetemista vagyok)
Köszönöm a segítséget!
Gondolattorlódás
Kedves Kérdező!
A depresszió bizonyos fajtájánál valóban jellemző tünet lehet az, amit Ön gondolattorlódásként írt le, de tekintettel kell lenni arra, hogy ez a felfokozottság csak egy meghatározott periódusban jelentkezik, ám az azt felváltó lehangoltabb időszakban a motivációja, érdeklődése, lelkesedése alábbhagyhat.
Ha jól értem, szeretné a párbeszédekben megfogalmazott gondolatokat lerajzolni, láthatóvá tenni.
Erre az ún. "jobb agyféltekés rajzolás" remek módszert kínálhat. Érdemes lehet utánanéznie, hol indul tanfolyam. Az ott elsajátított ismereteket felhasználhatja arra, hogy a gondolatokat lerajzolja, s ezáltal akár az egyetemi tananyagot is önmaga számára könnyebben feldolgozhatóvá tegye.
Üdvözlettel:
Herceg Attila
Agyalgó
A nyomtatott kiadást keresse a nagyobb újságárusoknál 2026. november 19-ig, vagy rendelje házhoz közvetlenül honlapunkon keresztül!
Legyen az elsők között!
Értesítjük, ha megjelenik az új MIPSZI lapszám, és hozzáférhet a szakértők által írt tartalmainkhoz.
Értesítést kérekHogyan olvasna?
Online olvasható e-magazinok és letölthető termékek
A digitális termékek és e-magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Nyomtatott termékek, print magazin
A nyomtatott termékek és print magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Tematikus tartalmak
Magyarország elismert szakemberei által írt tematikus cikkgyűjtemények.
