Jelenlegi hely

Autizmusra utaló tünetek?

Kisfiam júliusban volt 3 éves, autista tüneteket produkál. Nem tudom, mi a jobb: ha elmegyünk vizsgálatokra és kapunk egy diagnózist, vagy ha részt veszünk a korai fejlesztésben és megvárjuk, hogy alakulnak a dolgok. Leginkább a beszéd elmaradása miatt
kezdtünk el 2 és fél éves korában fejlesztésekre járni, ekkor jelent meg több tünet is, ami autizmusra utal, de sokszor kétségünk van ezzel kapcsolatban, hogy tényleg érintett-e a gyerek vagy csak lassabban fejlődik kortársainál. Viszont lassan felőröl minket ez a kétely, nem tudjuk, hogy álljunk hozzá a nehéz helyzetekben.

Leírom a lényegesebb tüneteteket, kíváncsi lennék a véleményére. 2 éves korától bölcsődébe jár, ebéd után haza szoktam hozni. Nehezen szokott be, azóta szépen eljátszik egyedül, soha nem panaszkodnak rá. Semmit nem hajlandó ott enni, itthon is nagyon válogatós, kevés étel van, amit szeret és megeszik. Etetni kell, néha pár kanállal eszik önállóan, de inkább elmegy játszani, mint hogy egyen. A növekedése féléves korától lelassult, 2 és fél évig szopizott, féléves koráig kizárólag anyatejes volt, utána küszködtünk a hozzátáplálással, nem fogadott el szinte semmit. A nagymozgások szépen sorban követték egymást, de minden az utolsó határidőben indult. Egyébként nagyon ügyes, stabil a mozgása, szeret mászókázni, csúszdázni, lépcsőzni, viszont hintázni és labdázni csak 3 éves kora előtt lett hajlandó. A gyerekektől néha fél, néha rámenősen ölelgeti őket. Mesefüggő, mióta beindult a beszéde, leginkább meséket, dalokat idéz. Kérdésekre nem válaszol, csak amit az ő érdeklődési körében teszünk fel. 2 évesen ismerte az ABC-t,
2 és fél évesen ismerte a számokat angolul és magyarul, szavakat, kifejezéseket 3 éves kora körül kezdett mondani. Sokat énekel, mondókázik, nagyon jó a tájékozódó képessége. Vannak berögzült dolgai, megszokott útvonalai, amik pár hétig tartanak, aztán eltűnnek. Amikor nem az van, amit szeretne, hisztizik, de ki lehet zökkenteni. Olyan, mintha nem értené a beszédet, csak az ismert utasításokat hajtja végre, a betanult kérdésekre válaszol (hogy hívnak, hány éves vagy, stb.) de ha pl. megkérdezzük, mit csinált a bölcsiben, vagy mit szeretne csinálni délután, csak néz és elkezd játszani. Szerepjátékokat játszik. Nevére sokszor sokadik szólításra reagál, mindig utánunk ismétli, amit kérdezünk tőle, mondunk neki. Magát E/3-ban nevezi. Nehezen alszik el, egy-másfél óra forgolódás, motyogás után sikerül elaludnia. 2 éves korától alussza át az éjszakákat, előtte 3-4-szer is felkelt, volt, hogy órákig ébren volt. Nem szobatiszta, nem is nagyon zavarja, ha tele van a pelus. Fél éve járunk TSMT tornára, 1 hónapja HRG terápiára, látjuk a
fejlődést, a javulást, mégis aggaszt minket, hogy máshogy alakul a kommunikáció, mint a többi gyereknél. Olyan, mintha egy külön világban élne, ami ugyan bővül és egyre nyitottabb, ki tudja fejezni magát, érti a viccet, de mégis aggasztó ez az egész. Hallásvizsgálaton, neurológián, gasztroenterológián minden negatív. De akkor miért nem kommunikál? Miért nem érti meg látszólag sokszor, amit már régóta kellene? Remélem, ennyi információ alapján tud mondani véleményt, amit előre is nagyon szépen köszönök!!!

Kedves Anyuka!

Az első dilemmára reagálnék először: elmenni vizsgálatra, vagy nem. Erre a legkönnyebb válaszolni, mivel valódi diagnózist csak személyesen, hosszabb folyamat eredményeképpen, alapos odafigyeléssel lehet adni. Így amit én írok, csak általánosságok lesznek, mivel nem ismerem a gyermekét, annak ellenére, hogy sok fontos és érdekes információt osztott meg róla. A vizsgálat azért is jelentős lehet, mert azzal speciális fejlesztési javaslatot is kapnak, és nagyobb eséllyel fejlődik a gyermeke, bár maga az autizmus nem kinőhető, csak megérthető, és bizonyos területeken ezért hatékonyabb együttműködés érhető el a gyermek és a felnőtt között, illetve jobb lelkiállapot - szintén mind a gyermek, mind a szülő számára.

Azt említi többször is, hogy autizmus tüneteit mutatja, de főleg a kommunikációra utal. Ez az egyik komponens az autizmussal (pontosabban autizmus spektrumzavarral) kapcsolatban. Ám nem az egyetlen. A kommunikáció sérül példáut, ha beszédértési probléma van a háttérben. Illetve ha megkésett beszédfejlődése volt, akkor a szorongás is gátolhatja. Az, hogy olyan, mintha betanult kérdésekre válaszolna csak, vagy nem a helyzethez illő válaszokat ad, sokkal inkább számít tünetnek, mint az, hogy nem beszél sokat. A másik komponens a rugalmatlan gondolkodás. Erre próbált utalni - ha jól értettem - a berögzött útvonallal, mely nagyon rövid ideig áll fenn, és kizökkenthető a gondolataiból, megrögzéséből. A rituálék, szabályok az óvodáskorú gyerekekre jellemzőek. Így önmagában ettől nem kell tartani. Amit érdemes figyelni, hogy mekkora szorongást okoz, ha valami nem úgy történik, ahogy kitalálta, és mennyire lehet formálni az elképzelésein. A harmadik terület az érzelmekre, és szociális kapcsolatokra vonatkozik. Az autizmussal küzdő emberek nem tudják értelmezni az érzelmeket, emberi kapcsolatokat. Így sokszor furcsa helyzetbe kerülnek, megbántanak másokat, oda nem illő dolgokat mondanak-tesznek.

Ha felmerül újra és újra a diagnózis, akkor beszéljenek szakember(ekk)el, akár a mozgásterapeutával, akivel kapcsolatban állnak, de gyógypedagógussal, pszichológussal is, ha komoly a feltételezés. Több területről érkező szakember, a gyermek több helyzetben való megfigyelése és a szülőkkel való együttműködés szükséges egy hiteles és biztos diagnózishoz.

Üdvözlettel

Standovár Sára

Problémakör: 
Share

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.