Hirdetés

Túl zárkózott az óvodában

Kedves Andrea! Férjemmel két kislányunk van, a nagyobbik 3,5 éves, a kisebb pedig 1,5 éves, négyen élünk együtt. A nagyobb idén szeptemberben kezdte az óvodát, bölcsődés nem volt, én voltam vele (velük) végig otthon. A nagyobbikkal kapcsolatban kérem a tanácsát. Társaságban (vendégségben, játszótéren, játszóházban, stb.) mindig kell egy kis idő neki, hogy feloldódjon, megnyíljon, eleinte bújós, félénk. Néha enyhe agresszióval leplezi zavarát (morog, kezével hadonászik), ill. általában ugyanígy tesz, ha fáradt és rászólunk, hogy valamit nem szabad. Délutánonként gyakran nehezen alszik el, hosszabb idő kell neki, s néha nem is sikerül elaltatni. Az óvónők elmondása/véleménye szerint szorong, csendes, túl zárkózott, ha nem megy senki oda hozzá, akár egyedül játszik, magától nem kezdeményez. S délutáni alvásnál sem alszik mindig, hanem „akkor is szorong közben”. Azt javasolják, hogy vigyem haza ebéd után (közel lakunk és én otthon vagyok a picivel, egyébként minden csoporttársa ott alszik), s vigyem el pszichológushoz, hogy oldja a zárkózottságát. A kislányunk nekünk azt mondja, hogy szeret óvodába járni és szereti az óvó néniket is. Kezdetben azt mondta, hogy nem szeretne ott aludni, de az utóbbi néhány hétben már épp ellenkezőleg, azt mondja, hogy ott szeretne aludni is. Ön szerint, a röviden leírtak alapján mit kellene tennünk? Elegendő lehet, ha több időt hagyunk neki az új élethelyzet, közösség megszokásához, vagy árthatunk a kivárással, s mielőbb szakemberhez kellene fordulni? Segítségét előre is köszönöm!


Kedves Anyuka!

A leírtak alapján valóban zárkózott típus lehet. Ezekről az alkati különbségekről írtam is egy cikket a lapban. Ezért erről nem írnék részletesen.

A gyermekének valószínűleg minden új helyzet megszokásához sokkal több időre van szüksége. Persze lehet ezzel foglalkozni, oldani a szorongást. De ha rendesen eszik, alszik, nem pisil be, nem ébred éjszakánként riadtan álmából – egyszóval nem produkál semmilyen tünetet, akkor nem feltétlenül szaladnék rögtön pszichológushoz. Tényleg várnék egy kicsit, hogy hozzászokjon. Lehet, hogy tényleg fél elaludni, de ha ő azt mondja, hogy szeretne ott aludni, akkor engedném neki.

Egyeztessenek az óvónökkel, hogy mennyi „türelmi időt” adjanak neki, szerintem még alig telt el pár hét az óvodakezdéstől.

 

Üdvözlettel: Majoros Andrea

Hirdetés
Hirdetés