Jelenlegi hely

Párom mindenhonnan megerősítést vár

A problémánk az, hogy van egy lassan 7 éves párkapcsolatom. Szépen haladunk, voltak kisebb problémáink, de sikerült őket megoldani. A párkapcsolatunkban főleg én vagyok, aki próbálja rendezni, ha valami baj van. A párom nehéz gyermekkort élt meg egy nárcisztikus apával. Folyamatosan kicsapongott, több nő is volt az édesanyja mellett az apának. Volt egy időszak, hogy apuka kikerült a képből, de úgy látom, hogy megint beszélnek és az apa borzalmasan tudja úgy manipulálni, hogy észre sem veszi. Annyira vágyik az apai elismerésre, hogy nem tudja
megkülönböztetni a valódi szeretetet a manipulatív "majom" szeretettől. Párom mindenhonnan megerősítést vár, hogy jól csinálja, amit csinál, nem elég neki, ha én mondom, ez főleg a különböző közösségi oldalakon nyilvánul meg. Próbáltam neki elmagyarázni, amit eddig tudok a nárcizmusról, de nem nyitott a dologra. Szerintem fél szembenézni azzal, hogy ismét seb fog felnyílni és az, még ha később sokkal jobb lenne, akkor is fájni fog most neki, talán jobban, mint bármikor. A kérdésem arra irányulna, hogyan tudnám afelé terelni, hogy szakemberhez forduljunk a problémával? Néha van, amikor nyitottabb és többet mond el. De sokszor a komoly problémákat viccel próbálja elterelni, és másra tereli a szót.

Kedves Fanni!

Nincs könnyű dolga! Jól látja, párja problémája szakembert igényel. Ha egy esetleges terápiáról beszélgetnek, akkor érdemes kihangsúlyozni, hogy egy ilyen helyzet mindig önkéntes, nemcsak a jelentkezés, hanem a folyamat során is szabályozhatja, hogy egyes témákban meddig mennek el. A pszichológusok általában követik pácienseiket, igyekeznek azt a tempót tartani, amit az igénybe vevő diktál. Persze vannak másfajta megközelítések is, ha kicsit „direktívebb”, irányítóbb szakembert választanak, akkor rá kell bízniuk magukat, hiszen a célja a segítés. A terápia során valóban foglalkoznak a régi sebekkel, de védett módon, amit „szétszednek, azt össze is rakják”, sajnos a fájdalom nem megúszható. A védett körülmények biztosítják, hogy a fájdalom átélése biztonságos körülmények között történjen, és az újabb átélés csökkentse a feszültséget. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat. Sok szakember dolgozik online, emiatt nem kell várniuk.

üdvözlettel

bárdos kata

Problémakör: 
Gyermek klinikai szakpszichológus
Share

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.