Hirdetés

Nehezen lépek, nehezen barátkozom

46 éves vagyok, fiatalon, 16 évesen ismertem meg a barátomat, akivel 30 éves koromig jártam. Így utólag úgy érzem, kizárt a közösségből, saját barátnőm nem volt egy sem. Mivel mindig ketten voltunk, együtt csináltunk mindent. Persze neki mindig voltak barátai,  úgy éreztem akkor, hogy ők az én barátaim is. De mikor szakítottam vele, mert semmi jövőre néző terve nem volt, ráadásul kiment külföldre is dolgozni, akkor jöttem rá, hogy minden az övé volt, barátok stb. Most boldog vagyok, fèrjem és gyermekem van. Azt vettem észre, hogy nem tudok megbízni az emberekben, nehezen lépek, nehezen barátkozom. Köszönöm segítségét előre is.


Kedves Olga!

Nehéz válaszolnom a levelére, mert nem nagyon látom, hogy mi a kérdése. A bizalom hiánya, a kapcsolatteremtés nehézsége talán mindig is nehéz volt Önnek, hiszen az első, hosszú kapcsolatában a párján keresztül ismerkedett. 16 évesen még szinte gyerek lehetett, és ebben a kapcsolatban talán nem vált igazán felnőtté. Nem is érezte szükségét annak, hogy saját kapcsolatai legyenek. A szakítás után vette észre, hogy társadalmi élete az volt, amit párján keresztül élt meg. Most boldog kapcsolatban él, de vajon változott-e, vannak-e saját barátai, ismerősei, akik elsősorban Önhöz tartoznak? Lehet, hogy most közös barátaik, ismerőseik vannak, akikkel együtt ismerkedtek meg. Lehet, hogy ez így biztonságos Önnek, és ettől jól érzi magát.

üdvözlettel

bárdos kata

Hirdetés
Hirdetés