Jelenlegi hely

Mit tegyek, hogy a párom visszajöjjön hozzám?

Körülbelül 1 hónapja szakítottunk, előtte pár napja született meg a kisfiunk. A kapcsolatunk alatt sokat veszekedtünk, azt mondta, nem volt meg köztünk az összhang és hiányolta a kommunikációt. Az utolsó összeveszésünk után azt mondta, már nem szeret. Mit tehetnék, hogy visszajöjjön hozzám? Sokszor látom, mivel jön a kisfiát megnézni, és nekem nagyon nehéz elfelejtenem, még mindig nagyon szeretem.

Kedves Hölgyem!

Jó nehéz helyzetben lehet, ha kisbabájával egyedül maradt. Sok oka lehet annak, hogy egy férfi miért hagyja el újszülött gyermeke anyját. Sajnos nem sokat tudok a kapcsolatukról, így felsorolok néhányat a lehetőségek közül.

Azt írta, hogy a kapcsolatuk során sokat veszekedtek. Talán nem volt olyan ez a kapcsolat, ami legjobban megfelelne egy kisbaba fogadására. Lehet, hogy nem is akarták mind a ketten, hogy ő megérkezzen? Lehet, hogy túl korán jött, azelőtt, hogy kapcsolatuk megszilárdult volna, hogy Önök, mindketten elég érettek lettek volna a családalapításhoz.

Lehet az ok az is, hogy a várandósság alatt a férfi nem kap elég figyelmet, törődést a párjától, aki csak a babával foglalkozik. Lehetett kevés a szex, az érdeklődés egymás iránt. Egyes kismamák elfelejtenek nők lenni, csak az anyaságra gondolnak, emiatt párjuk egyedül marad, és elfordulhat tőlük.

Ha párja érzi, hogy törődik vele, érdeklődik iránta, hogy még vonzó az Ön számára, mint férfi, akkor talán még visszafordulhat a dolog. Amikor meglátogatja a kisfiát, legyen hozzá kedves, figyelmes, gondosan ápolt, öltözött. Ne könyörögjön, ne akaszkodjon rá, ne faggassa, csak próbálja szépen, lassan újra elcsábítani. Ha semmi nem működik, akkor megpróbálhatnak párterápiás segítséget kérni, ami feltárhatja az elhidegülés okait, és segíthet rendbe hozni a kapcsolatot. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

Problémakör: 
Gyermek klinikai szakpszichológus
Share

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.