Jelenlegi hely

Játszótéri konfliktusok

A kérdésem az lenne, hogy mit tehetek abban az esetben, amikor a játszótéren a gyermekem, aki 3 éves, a saját játékával játszik, és egy szintén hasonló korú kisgyermek odamegy hozzá és játszani szeretne a gyermekem játékával. A kisfiam mindezt nem szeretné, és én is ezt kommunikálom a kisgyermek felé, hogy most nem szeretné odaadni. A helyzet azért zavaró, mert a kisfiú 5-6 alkalommal is próbálkozik elkérni a játékot, az édesapja nem viszi el a gyermeket, csak nevet a dolgon, a kisfiam meg menekül a játékkal a kisfiú elől. Az elmúlt két hónapban 3-4 alkalommal ismétlődött meg ez a szituáció, a kisfiú mindig kinézte magának a gyermekem játékát. Nem szeretném emiatt kerülni a játszóteret, bizonyára van olyan megoldás, amivel kulturáltan kezelni tudnám ezt a helyzetet.

Kedves Kérdező!

Több megoldás is lehetséges a helyzetre. Alapvetően a gyerekek közötti konfliktust érdemes néha csak hagyni, és megnézni, mit tudnak kezdeni vele. Persze nem az agresszív történésekre gondolok, hanem arra, hogy gyermeke - vagy a másik kisfiú - mennyire kitartó, hogyan egyeznek meg, vagy inkább menekülésre áldozza az idejét, stb. Eközben ott tud lenni persze felnőttként, és megoldásokat találhatnak együtt: nem akarja odaadni, de esetleg egy kicsit később? A kisfiú is örülne biztos, vagy neki is van játéka, amit el lehetne cserélni, vagy néha lehet csak azért engedni, mert attól jobban alakul a helyzet kettőjük között, stb. Szóval az, hogy gyermeke nem akarja odaadni a játékot, lehet, hogy megváltoztatható. Amennyiben feltétlenül ahhoz ragaszkodik, hogy nem adja oda, és nem is megoldást akarnak találni, akkor az ott levő felnőttel, ha jól értem apukával is érdekes lehet beszélgetni, hogy ő vajon miért hagyja, jöjjön a fiát arrébb hívni, vagy bármi ilyesmi. Az lényeges, hogy ahogy Önök, felnőttek reagálnak egymásra, azt mintaként kezelik a gyerekek is, így az is tanulságos lehet nekik, hogy mi történik ebben a helyzetben a felnőttek között. 

Üdvözlettel

Standovár Sára

 

Problémakör: 
Share

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.