Jelenlegi hely

Hogyan szokhatnék le róla?

29 éves vagyok, és körülbelül 16 éves korom óta rendszeresen nyomkodom az arcom. Néha félelmetesre, hogy szégyellek kimenni az utcára. De még ha nem a legvadabb kárt csinálom is, feltűnően csúnya már az arcom, pedig nem voltam soha ”pattanásos” bőrű. 95 százalékban olyan dolgoktól próbálom megtisztítani, ami más számára egyrészt láthatatlan, másrészt senki nem nyúlna hozzá. Már számtalanszor megfogadtam magamnak, hogy abbahagyom, olykor néhány napig, maximum egy hétig meg bírom állni, de utána ugyanúgy erőt vesz rajtam a kényszer. Azt már észrevettem, hogy ha konkrétan felidegesít valami, akkor az után kifejezetten nagy megnyugvást nyújt ez a cselekvés, de egyébként is - amig nem érzem azt, hogy ”ez már megint borzalmas lett, úristen, mit csináltam, vagy csak amíg elégedett vagyok, hogy épp sikerult megpucolni, és nem lett katasztrofális az eredmény. Már tele van az arcom a hegek miatti sötétebb foltokkal, plusz állandóan friss sebekkel. Nagyon nagyon szeretném tudni abbahagyni, de nem tudom. (Próbáltam azt, hogy ”jó, akkor most nem nézek tükörbe egy hétig, vagy maximum x távolságból, vagy hogy csak nézem, de NEM nyúlok hozzá” - és nem megy. ) Hogyan szokhatnék le róla?

Kedves KudARC!

A feszültségek levezetésének egyik legfájdalmasabb módja, amikor magunkat bántjuk. Olyan, mintha mindenért magunkat okolnánk, hibáztatnánk. Az okozott baj aztán megnehezíti a kapcsolatok kialakulását, hiszen a vélt vagy valós hibáink, és a saját magunknak okozott kár távol tart bennünket minden intimebb helyzettől. Sajnos egyedül nem tudja megváltoztatni szokásait, mindenképpen segítség kell. Szüksége lesz egy jó (!!), és drága kozmetikusra (azért, hogy a munkája elég értékes legyen ahhoz, hogy ne tegye tönkre), és egy pszichológusra, hogy segítsen megtalálni az értékeket, szépséget saját magában, és elfogadhatóbb feszültségoldó technikákat kialakítani. A pszichológusok online dolgoznak, így most is elérhetőek, a kozmetikusok pedig hamarosan nyitnak. (Addig is, amíg ide eljut, kérem, figyeljen a keze és a körmei állapotára, tisztaságára, nehogy másodlagos fertőzéseket idézzen elő a bőrén). Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

Problémakör: 
Gyermek klinikai szakpszichológus
Share