Jelenlegi hely

Féltékeny - és érzékeny

A barátom nagyon féltékeny, illetve nagyon-nagyon érzékeny. Én is érzékeny nőnek tartom magam, de férfiban még nem láttam ilyet, aki ennyire túlgondol mindent, akivel nem lehet beszélni a múltamról, régi történetekről, mert csak azon kattog, hogy biztos volt valami férfi is a sztoriban (általában nem volt). Felnőttek vagyunk már, mindkettőnknek voltak már párkapcsolatai, miért nem tudja ezt elfogadni? Ezzel azt éri el, hogy már semmit sem merek neki elmondani. Sokat beszélünk erről, mondta, hogy tudja, hogy problémái vannak, próbálok neki segíteni megoldani ezeket. Csak érzelmileg nagyon fárasztó, hogy állandóan követelőzik a szeretetemért, 0-24 a figyelmemért, és amikor mondom neki, hogy nekem kicsit kéne egy kis érzelmi távolság, pl. egy-egy nap, amikor napközben a saját dolgainkkal foglalkozunk és nem beszélünk minden percben, azon annyira felháborodik, hogy nagyon-nagyon csúnyán beszél velem (hogy én nem érdemlek meg senkit, szívtelen vagyok). Jólesik, hogy ennyire szeret és szeretnék neki segíteni megoldani a problémáit, de ez a viselkedése kiábrándít. Változhat ez?

Kedves H!

Barátja valóban túlérzékeny, a kapott információkat felnagyítja, magára vonatkoztatja. Ez nem olyasmi, amin Ön változtatni tudna. Fontos lenne, hogy párja maga keressen segítséget saját maga számára. Sajnos az a tapasztalat, hogy ez a fajta túlérzékenység magától nem javul, inkább romlik. Az összezártság sem elégíti ki párját, így is egyre többet szeretne magából, így még az a saját tér is elvész, ami egyébként meglehetne. Javaslom, hogy forduljanak pszichológushoz, pszichiáterhez. A jelenlegi körülmények között sok szakember dolgozik online, így nem kell várniuk. Biztosan párját is zavarja ez az állandó bizonytalanság, amibe egyre mélyebben belesodródik. Talán ez a rossz érzés motiválhatja arra, hogy szakemberhez forduljon. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

Gyermek klinikai szakpszichológus
Share

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.