Jelenlegi hely

Én kergetem őrületbe a féltékenykedéssel

Nekem is a dühkitörésekkel van problémám. A feleségem váltja ki belőlem. 21 éve, gyerekkorunktól vagyunk együtt. Van 3 gyönyörű gyerekünk. 4-5 éve külön szobába költözött, mert
horkolok. Szerintem ez nem igaz. Töbször rajtakaptam, hogy hazudik nekem, ezzel kiborít. Megbeszéltük ezt sokszor, és az a válasza, hogy fél tőlem, nem meri elmondani az igazat. Mert akkor megint balhézunk, és már a gyerekek előtt is. Elkezdett játszani egy színjátékot, miszerint minden rendben, úgy, mint rég, de nem ment sokáig. Részemről sem, mert éreztem, hogy nem őszinte. Persze megint összevesztünk és mérgemben azt mondtam, hogy költözzön el itthonról az édesanyjához. Végül elment 4 napra, de már nem bírtam tovább és visszakönyörögtem.
Tudom, én kergetem az őrületbe a féltékenykedéssel. Van úgy, hogy vitázunk, és inkább olajat önt a tűzre. Ezzel is feldühit, sőt innentől kezdve nem tudom uralni a dolgot. Talán ha kevésbé reagálnék arra, amit mond, megoldás lehet? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményére...

Kedves Uram!

Levelét olvasva nem egyértelmű számomra, hogy mire vágyik. Az kiderül, hogy Ön igen féltékeny, hamar indulatos lesz, és, hogy a felesége fél Öntől. Ha ezt átgondolom, nem nehéz eljutni oda, hogy nem mer őszinte lenni, mert tart az Ön indulataitól.

Fontos kérdés, hogy mitől lesz Ön indulatos. Mi történik Önben, amikor a felesége mondana valamit, de Ön eljut oda, hogy úgy érzi, nem tudja “uralni a dolgot”? Ez tűnhet egy pillanatnak, de ami közben lezajlik, egy folyamat. Ezt a folyamatot kellene feltérképezni, megérteni ahhoz, hogy végig tudja hallgatni a feleségét, és arra reagálni, amit ő mond. Magában a folyamatban az egyéni terápia is segíthet. Ha pedig konkrét dolgokon szeretnének változtatni a házasságukban, felkereshetnek párterapeutát. A kérdés az, hogy mi a cél. A tüskékkel kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy minden kapcsolatban, ami sok éve tart, vannak tüskék. A kérdés az, hogy ezeket dédelgetjük-e, vagy a kapcsolatunk történeteként tudunk rájuk tekinteni.

Első lépésként azt javaslom, hogy gondolja át, min szeretne változtatni, és ahhoz mérten keressen segítséget. Második lépésben pedig megbeszélhetné a feleségével, hogy ő mit lát problémának, és ő min szeretne változtatni. Ha pedig megvan a konszenzus, az már fél siker.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

pszichológus
Share