16 éve nem szólít a nevemen

A férjemmel 16 éve vagyunk házasok. A házasságkötés óta nem szólít a nevemen, de még csak nem is becéz sehogy. Egyre jobban zavar, mondtam is neki már több alkalommal, de mindig elvicceli, elsunnyogja. Nincs köztünk probléma, nem értem, mi lehet ennek az oka?

Kedves Hölgyem!

Meglátásom az, hogy a nők hajlamosabbak az életúttal járó szerepváltozásokat rugalmasabban kezelni, mint a férfiak. Ez minden bizonnyal a „szocializációnak”, illetve a „neveltetésnek” köszönhető, hiszen a nők megtanulják, melyek azok az életciklusok és a velük járó szerepek, amelyek a nőiséggel járnak (fiatal lány, felnőtt nő, párkapcsolatban élő nő, jegyes, házas, anya, stb.). A férfiak ezzel szemben gyakran nehezebben fogadják el a változásokat. A megküzdési stratégiák egyénenként változók, de elképzelhető, hogy valaki úgy próbálja meg kezelni az egyik szerepből a másikba lépést, hogy konzekvensen töröl bizonyos korábbi sémákat. Például a feleséggé és anyává lett párjával másként viselkedik, adott esetben már nem becézi.

Persze lényeges, hogy a másikkal együtt a saját szerepei is változnak, ám ettől próbálja távol tartani magát – ez pedig magyarázattal szolgálhat a viselkedésben megfigyelhető változásokra. Ugyanakkor, ha felmerül egy párkapcsolati probléma, igyekszem nem csupán az egyik oldalról megvizsgálni azt. Éppen ezért szeretném megkérdezni Öntől, hogy miért találja zavarónak a becézés elmaradását? Miért nem tudta ezt elfogadni az elmúlt 16 év alatt? A fenti kérdésekkel nem a provokáció a szándékom, hanem a probléma jobb megértése. Azt javaslom, próbálja meg feltenni és megválaszolni önmagának ezeket a kérdéseket.

Azt írja, nincs önök között probléma. Ha képes ezen túllépni, nem látom értelmét, hogy tényleges problémát generáljon.

Üdvözlettel:
Herceg Attila